Vízügyi Közlemények, 1960 (42. évfolyam)
4. füzet - II. Horváth Sándor: A folyócsatornázás hatása a Közép-Duna jégjárására
54 2 Horváth Sándor tartományában, tehát a Medve és Komárom közötti szakaszon lesz a legnagyobb. Itt a jeges árvizek magassága elérheti, sőt meghaladhatja a jégmentes vizek szintjét. Ez a veszély a felsőbb lépcsők megépítése után bár csökken, de teljesen mégsem szűnik meg. Az árvízveszély a duzzasztási határtól a vízlépcső felé haladva — megfelelő jégvédelmi rendszabályokat tételezve fel — csökken. A duzzasztótérben keletkező jégtakaró vastagsága a tapasztalat szerint hazai viszonyok között csupán kivételes esetekben éri el a 30—40 cm-t és a legzordabb teleken sem haladja meg a 60 cm-t. 7 Ezzel szemben a duzzasztási határ tartományában összetorlódott több rétegből álló jégtorlódás több m vastag is lehet. Hasonlóképp a jégtakaró alatt felhalmozódó kásajég vastagsága is meghaladhatja a 8—10 m-t [15, 16, 17, 18, 34 és 35]. Összefoglalva az eddigieket megállapítható, hogy a nagymarosi vízlépcső feletti Duna-szakasz jég járása a magános vízlépcső megépítése következtében romlani fog. A romlás megnyilvánul mind a jégmegjelenés, de még inkább a beállás gyakoriságának, mind a jeges-, jőképp azonban az állójeges időszak meghosszabbodásában, annak ellenére, hogy a duzzasztótérben kevesebb jég fog képződni, mint a folyam természetes állapotában. Előrelátható az is, hogy a duzzasztási határ tartományában, főleg Medve és Komárom (1805—1766 fkm-ek) közötti szakaszon jégtorlaszképződéssel és olyan jeges árvizek kialakulásával kell számolni, amelyek magassága elérheti, sőt meghaladhatja a jégmentes árvizek szintjét is. A jég elleni küzdelmet a bogében ennek megfelelően kell megszervezni. b) A vízlépcső alatti szakasz A Nagymaros alatti szakaszon bár a jégképződés feltételei a vízlépcső megépítése után is változatlanok maradnak, a zajlás és a beállás körülményei azonban lényegesen megváltoznak. Ha a vízlépcsőnél a jég megáll, akkor az alatta levő szakaszon csupán annyi jég lesz, amennyit a vízlépcsőn átengednek és amennyi a szakaszon magán képződik. Figyelembe veendő az is, hogy a felső bögéből, hosszabb jégtakaró kialakulása után már nem érkezhet túlhűtött víz a vízlépcső alatti szakaszra. A vízlépcső alatt tehát lényegesen kevesebb lesz a zajló jég, mint a folyam természetes állapotában, a jégmegjelenés évi gyakorisága azonban változattan marad. Hidegebb teleken továbbra is számolni kell azzal, hogy Dráva-torokig tartó 300 km-t meghaladó folyószakaszon annyi jég képződik majd, hogy a Drávatorok körül a jég megáll és az ott képződő jégboltozatra támaszkodva hoszabbrövidebb jégtakaró fejlődik ki, amely kivételesen zord teleken a nagymarosi vízlépcsőt is elérheti. A zajló jég mennyiségi és minőségi csökkenése miatt a vízlépcső alatti szakaszon jelentősen kisebb lesz a beállás gyakorisága és a kifejlődő jégtakaró hossza. Megfigyelve a beállás gyakoriságának görbéjét (7e ábra) a természetes folyón azt tapasztaljuk, hogy annak Pöchlarn és Palkovicovo, Palkovicovo és Dombori, Ilok és Moldova Veche, valamint Turnu Severin és Bechet, továbbá Zimnicea és Oltenita közötti szakaszainak irányzata közel azonos. Ez a jégboltozat képződésének és a jégtakaró felépülésének körülményeiből követ7 1900-óta a legzordabb három tél 1928/29, 1939/4(1 és 1941/42 volt. Ezeknek a teleknek hidegmennyisége a Dunához közeleső helyeken —5 34, —572, illetve —528 C° volt. A —572 C° hidegmenynyiségnek Biiilin [50] szerint d = 2,0 • J/o72 — 48 cm-es jégvastagság felel meg.
