Vízügyi Közlemények, 1960 (42. évfolyam)

4. füzet - II. Horváth Sándor: A folyócsatornázás hatása a Közép-Duna jégjárására

A Közép-Duna jég járása 545 folyók ugrásszerűen növelik a Duna vízhozamát, a meder morfológiai viszonyai pedig a folyam mentén ugyancsak szabálytalanul változnak (eséstörés, a szélesség és mélység változása stb). Világos, hogy a döntően az időjárás által befolyásolt jelenségek változását ábrázoló görbék folytonosak, a hidrológiai és a mederviszonyok hatása alatt álló jelenségeket ábrázolók pedig szakaszosak kell legyenek. A jellemzők változását szemlélve elöljáróban megállapíthatjuk, hogy az aldunai zuhatagok és a Vaskapu a Közép- és az Alsó-Dunát jégjárás szempontjából is élesen elválasztja [10, 21, 22]. Voiosu T. megfigyelései szerint ugyanis az aldunai sellős szakaszok sohasem fagynak be és az alulról felépülő jégtakaró az 1901—1950 közötti 50 éves időszakban mindössze egy télen (1928/29), ért néhány km-rel Turnu Severin fölé a 935 fkm-ig [28]. A jégviszonyok elemzésénél legcélszerűbb ahhoz a szakaszbeosztáshoz alkalmazkodni, amelyek a jellemzőket ábrázoló görbéken észlelhető törések, tehát maga a természet jelölt ki. A Duna Engelhartszell és Sulina közötti szakaszán a jég megjelenése rendes jelenség, gyakorisága 71 és 93% között, tehát viszonylag szűk határokon belül szabályosnak mondható módon változik (7c ábra). A Duna vizsgált szakaszán a jég legkorábban november 15-én (1908. Paks) jelent meg és legkésőbb március 31-én (1929. és 1932. Tulcea) tűnt el. A két időpontnak megfelelően a Dunán a jég 138 napon keresztül lehetséges. A jég 50%-os valószínűséggel legkorábban december 30-án jelenik meg (Vác) és legkésőbb február 22-én tűnik el (Braila, 170 fkin). A jeyes időszak átlagos tartóssága a vizsgált időszakban 14,2 (Melk, 2036 fkm) és 38,9 nap (Braila, 170 fkm) között, a tényleges észlelt leghosszabb tartósság pedig 61 (1929, Mauthausen, 2112 fkm) és 96 nap (1909, Paks, 1531 fkm) között változott. A jég megjelenésével szemben a beállás már nem tekinthető a Duna vizsgált szakaszán rendszeresen ismétlődő jelenségnek, amennyiben gyakorisága 0 és 76%, léhát rendkívül tág határok között és azon belül is — első pillanatra — szabálytalannak tűnő módon változik. A jég a vizsgált szakaszon legkorábban december 8-án (1925. Apafin és Bezdán) állt meg és a jégtakaró legkésőbb március 29-én (1929. Tulcea) szakadt lel. A két időpontnak megfelelően 110 napig boríthatja — szélsőséges időjáiás esetén — jégtakaró a Dunát. 50%-ot meghaladó valószínűséggel azonban csupán a Dunavecse és Dráva-torkolat, a Báziás és Sikolovaci-szűkület, a Kazán-szoros feletti és a Giurgiu-Sulina közötti szakaszon kell számítani a beállással. Az állójeges időszak átlagos tartóssága 0 (a Pöchlarn feletti Felső-Dunán) és 27,5 nap (Tulcea, 72 fkm), leghosszabb tartóssága pedig 0 és 84 nap (1947, Bezdán, 1425 fkm) közölt változik. Rámutatunk arra, hogy a 7c ábrából a beállás gyakoriságának helyszerinti változásán kívül a vízszintes tengellyel párhuzamos metszékekről az is leolvasható, hogy tetszőleges valószínűséggel milyen hosszú jégtakaró kifejlődésére kell számítani. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a vizsgált időszakban 1928/29 telén fejlődött ki a leghosszabb jégtakaró a Dunán; éspedig a Közép- és a Felső-Dunán a Sikolovaci-szűkiilettől (1039 fkm) Pöchlarnig (2043 fkm), kereken 1000 km, az Alsó-Dunán pedig a torkolattól Turnu Severinig 935 km