Vízügyi Közlemények, 1960 (42. évfolyam)

1. füzet - II. Károlyi Zoltán: A Fertő tó vízszínszabályozása

22 Károlyi Zoltán a Fertő környékén található erősen szikes talajokra, valamint a Fertő vízének lúgos, szódás összetételére anélkül azonban, hogy a kérdéssel részleteiben is foglalkoztak volna és levonták volna a szükséges következtetéseket. A Fertő tó a szabályozás előtt lefolyástalan tónak volt tekinthető, mert a beléje került folyó- és csapadékvíz elpárolgott, így a vízben oldott sók mind töményebb oldatot képeztek, sőt a sók egy része fenékre rakódva azt is szikessé tette. A szerzők legnagyobb része azzal magyarázza a tó szikessé válását, hogy a hozzáfolyt víz nem lefolyás, hanem párolgás útján távozik el. Ez a helyzet a szabályozás óta sem változott sokat, mert a párolgás éppen a tó sekély volta miatt ma is rendkívül nagy, vízelevzetés pedig csak nedves időszakban van. A legfontosabb adatokat a Fertő tó talajáról a tó 1865—68. években történt kiszáradásakor végzett vizsgálatok szolgáltatták [2]. 1902-ben a Földmívelésügyi Minisztérium kiküldött szakbizottsága talajminőségi szempontból részletesen megvizsgálta a tó fenekét és környezetét, valamint a Fertő tó vízének vegyi összetételét [3] és megállapította, hogy a tó északkeleti harmadán általában rossz, szikes talaj, a többin pedig nehéz, vályogos agyag van. A tó vízének összetételére vonatkozó adatokat, melyek eltérnek a ma szokásos feldolgozástól, már [1] alatt idézett tanulmányomban közöltem. Ezek a nyilvánosságra hozott vizsgálati eredmények lehettek a legfőbb okai a korábbi nagy lecsapolási kedv lelohadásának. Sokan ellenezni kezdték a Fertő lecsapolását, mert nem látták biztosítva a befektetendő költségek megtérülését. A kapitalista gazdálkodásban az elég magas lecsapolási költségek csak akkor jelentettek volna gazdaságos beruházást, ha az általa nyert termő területeken nagy terméseredményeket lehetett volna remélni. De még jobban visszariasztotta később az érdekelteket a lecsapolás szorgalmazásától a Fertő tó fenekén megkezdett lecsapoló-csatorna kotrásának 1910—12. évben bekövetkezett kudarca [1], amikor egy vihar okozta hullámverés a majdnem kész csatornát teljesen beiszapolta. Meg kell említeni még azt az 1933 júniusában folytatott nagy vitát az osztrák Goldemund mérnök szabályozási tervéről [4], amelynek során Schober osztrák vegyészmérnök ugyancsak felvetette a szik-kérdést. Szerinte a tó fenekén és környékén is nehéz, márgás agyagtalajok vannak nagyfokú sótartalommal, amelynek 60—80%-a nátriumsó, de sok a szóda is. Rámutatott arra, hogy ezek a talajok csak költséges talajjavítással tehetők termővé és ez a lecsapolás gazdaságosságát nagymértékben csökkenti. A talajvizsgálatok során szerzett tapasztalatok, melyek szerint a tófenék talajminősége különösen az északkeleti részen rossz szikes, késztették az 1933ban mindkét állam részéről engedélyezett szabályozási terv [5] készítőit, Sárkány Bélát és Vogel Józsefet arra, hogy csak a jó talajminőségű tórészek lecsapolását irányozzák elő, a rossz talajok felett pedig meghagyják a tavat [ 1 ]. Végül meg kell említeni a nagyszámú osztrák tanulmány közül Pozdena [6], Rapp [7] és Stundl [8] munkáit, amelyekben ugyancsak a Fertő körüli szikes talajokról közölnek bővebb adatokat. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet vízminőségi osztálya nemcsak az Alföldre, hanem a Fertő és Hanság vidékére is kiterjesztette a vízminőségi vizsgálatokat. Ezek mindenben megerősítették azt, amit az irodalmi adatckbó\ eddig is sejteni lehetett, hogy a tó vizének nátriumtartalma meghaladja az öntözés szempontjából megengedhető értéket. Pedig a vízminták vételekor, 1956 júniusá-