Vízügyi Közlemények, 1960 (42. évfolyam)

1. füzet - I. Dégen Imre: A víztározás és népgazdasági jelentősége

A víztározás népgazdasági jelentősége 19 kell azt venni, hogy milyen vízforrások szolgáltatják leggazdaságosabban a szükséges vízmennyiséget, illetőleg azt, hogy az öntözővíz a felhasználás helyére szállítva mibe kerül. A második ötéves terv során az öntöző gazdálkodásunkat 360 000 kat. holdra irányozták elő. Az öntözéses termesztésen belül a rizstermesztés mellett nagymértékben növelnünk kell a szántóföldi öntözéses takarmánytermesztést: és az öntözéses zöldségtermesztést. A korszerű esőztető módszer nagyobbarányú növelése lehetővé teszi a vízkészleteink gazdaságosabb felhasználását és a mezőgazdasági célra 1965-ben rendelkezésre álló 116,42 m

3/s vízmennyiségből 110,30 m

3/s-ot használunk fel öntözésre, míg 5,4 m

3/s-ot az öntözési idényen belül, a tógazdasági igények kielégítésére. A számításba vett vízmennyiségeket egyrészt a már meglévő főművek és öntözőrendszerek által kiszolgáltatható, de még igénybe nem vett öntözővizek, másrészt a Duna—Tisza közén és az ország egyéb tájain jelentkező helyi vizek fokozottabb felhasználásával kívánjuk biztosítani. A gazdaságos vízfelhasználás arra kötelez bennünket, hogy először ezeket a lehetőségeket használjuk ki, és csak azután kapcsoljunk be más vízforrásokat. így meggondolandó, hogy mezőgazdasági vízhasznosításra a második ötéves terv során épüljön-e síkvidéki tározó. Számba kell tehát vennünk a rendelkezésre álló vízkészleteket, a vízfelhasználási helyeket és módszereket és ennek megfelelően pontosan meg kell határozni, hogy a helyenként és időszakosan jelentkező öntöző vízhiány pótlására milyen módszereket használjunk, illetve milyen mértékben folyamodjunk a síkvidéki tározáshoz. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a mezőgazdaság nem tart igényt a víztárolásban rejlő nagy lehetőségekre, hanem azt, hogy elsősorban a gazdaságosabb, már feltárt vízforrásokat keli felhasználni. Ott azonban, ahol nagyobb víztározók építése ipari- vagy ivóvízellátás céljára feltétlenül szükséges, ezeknek a tározóknak megtervezésénél és építésénél azt is figyelembe kell venni, hogy az ilyen jellegű vízigények kielégítésén túl lehetséges-c többlet vízmennyiség tarozása a mezőgazdasági termelés céljára, elsősorban a víztározók környezetében levő mezőgazdasági területeken az öntözéses termesztés, illetve a halgazdaság fejlesztéséhez. Már a jelenlegi tervidőszakban is, különösen a mezőgazdaság szocialista átszervezésének előrehaladásával igen nagy lehetősége van a kisebb hegy- és dombvidéki tározók létesítésének, amelyeket nagyon sok esetben helyi erőforrásokból a szocialista mezőgazdasági üzemek összefogásával meg lehet valósítani. Például a bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezet területén az öntözéses termesztés vízellátását a Lajvér patakon most épülő víztározó fogja biztosítani. Ehhez hasonló lehetőségek egész sorát említhetnénk akár a Dunántúl, akár Észak-Magyarország területén. A síkvidéki tározók építését — már a jelenlegi tervidőszakban is — megköveteli halgazdaságunk fejlesztése. A halastavakat és síkvidéki tározókat elsősorban a mélyebbfekvésű, gyenge minőségű talajokon létesítjük, amelyek jelenlegi állapotukban gyökeres javítás nélkül öntözéses növénytermesztésre kevésbé alkalmasak, de mint halastavak kiválóan hasznosíthatók. Azok az új halgazdasági módszerek, amelyeket a tudomány a legutóbbi időszakban kialakított, mint például a Ribiánszky-féle halas vállógazdálkodás, lehetővé teszi azt is, hogy a víztározás célját szolgáló halastavak megfelelő talajjavítással összekapcsolt váítógazdálkodás alapján a növénytermesztés célját is sikeresen szolgálják. Ebből a szempontból meg kellene vizsgálni a folyók holtágainak jobb kihasználását tározásra, akár az öntözés, akár a halgazdaság céljára. Összefoglalva a mondottakat a mezőgazdasági termelés szempontjából mind az öntözéses növénytermesztés, mind a halgazdaság fontos vízforrása a víztározás. Sorrendben azonban először a legolcsóbb vízforrásokat kell felhasználni, vagyis azokat, amelyeknél a felhasználás helyére szállított vízmennyiség a leggazdaságosabban érvényesül. Csak ezekután kell bekapcsolni azokat a vízfelhasználási lehetőségeket, amelyek ugyan már nagyobb költséget igényelnek, de a felhasznált víz költsége még arányban áll az öntözéssel előidézett többlet-termés értékével. A víztározást nemcsak a jelenlegi felhasználás, hanem a mezőgazdaság perspektivikus vízigényei szempontjából is meg kell vizsgálni. Ez csak úgy lehetséges, ha a tározást, mint vízforrást, szervesen beleillesztjük a vízgazdálkodás egészének 2* .