Vízügyi Közlemények, 1959 (41. évfolyam)

1. füzet - II. Hock Károly: A gazdaságosság szerepe a műszaki gyakorlatban

20 Hock Károly lehet — minden előforduló esetre egységár. Ezeket a hiányzó egységárakat a költségvetés készítője maga állapítja meg. Ettől eltekintve a költségvetés készítését szabályozó utasítások sem lehetnek olyan abszolút egyértelműek, hogy a kúlöböző értelmezések ne okozhassanak eltérést. A költségvetés készítőjének azonban nemcsak módja, de oka is van arra, hogy a költségvetés összegét emelje. Az első ilyen ok az, hogy a kivitelező komoly munkával és alapos felkészültséggel ellenőrzi a költségvetést abból a szempontból, hogy abban minden lehetséges költség elő van-e irányozva és elég magasak-e az egységárak. A beruházó viszont általában nem ellenőrzi a költségvetést, sőt gyakran az ehhez szükséges felkészültsége sincs meg. A költségvetés készítőjét ezért részben a kivitelező kifogásai, részben a beruházó lanyhasága arra kényszeríti, hogy a költségvetés összeállításánál minden számítás a legnagyobb költséget adja. A költségvetés növelésére irányuló szándék másik oka a beruházótól indul ki, akinek pedig az volna az első feladata, hogy a költségek csökkentésére törekedjék. Ha az építés folyamán az derül ki, hogy az előirányzott költségek nem elegendők, akkor nemcsak új költségvetést kell készíteni — ami a tervezőnek jelent munkát — hanem hitelről is kell gondoskodni, ami a beruházó részére jelent nehéz feladatot. Ennek elkerülésére a beruházó általában azt várja a tervezőtől, hogy olyan költségvetést készítsen, amelynek végösszege minden elképzelhető esetre elég legyen. A tervező általában igyekszik ezt a kívánságot teljesíteni többek között azért, hogy elkerülje azt a látszatot, mintha nem látna előre minden lehetőséget. Ez a felfogás természetesen drágítja az építést. A költségvetésnek olyan hibája is van, ami akkor jelentkezik, ha ugyanannak az építésnek a költségét többen számítják ki. Ekkor az eredmények általában eltérnek egymástól, éspedig összetettebb építésnél nem kis mértékben. Másrészt a hiba abban is mutatkozik, hogy a tervezett költség és a kivitelezés teljes költsége — ritka kivételektől eltekintve — lényegesen eltérnek egymástól. A költségek hibái azonban más jellegűek, mint a műszaki mennyiségek hibái. A költségeknél nem mindegy a hiba értelme és az előfordulható hibák általában sokkal nagyobbak annál, mint aminők a műszaki mennyiségek megállapításánál előfordulhatnak. Valamilyen módon ezt a hibát figyelembe kell vennünk, mert különben a változatok összehasonlításánál fordított eredményre juthatunk. Ha például a műszaki tervezésnél két olyan változatot hasonlítunk össze, amelyeknek ismétlődő költsége egyforma és létesítési költségük között csekély a különbség, akkor nem választhatjuk minden további nélkül az olcsóbbat, mert lehet, hogy éppen az a drágább. Ha a két változat költségei között közös tételek vannak, ezeknek mindkét változat költségéből való levonása után már esetleg elég nagy különbséget kapunk ahhoz, hogy biztosan határozhassunk. Abban a kivételes esetben, amikor a két változat költségei között semmi közös tétel nincs, mindkét változat költségét részletesebb vagy más módon végzett számítással kell ellenőrizni és azt is újból meg kell vizsgálni, hogy a gazdaságosságon kívüli szempontok (például az anyaggazdálkodás szempontjai) nem teszik-e egyik változatot a másiknál előnyösebbé. A helytelen műszaki tervezési módszer miatt bekövetkező veszteség másik — sokkal nagyobb — része abból ered, hogy a szükségesnél nagyobb vagy drágább mennyiségeket irányoznak elő. Ezt a hibát nevezhetnénk túlméretezésnek, de akkor nagyon leszűkítenénk a hiba jellegét. Vízépítéseknél ennek a hibának gyak,ran előforduló tipikus esete az, amikor olyan csatornát, amelynek építését szakszerű kivitelezés esetén nyílt szivattyúzással el lehetne végezni, talajvízszint-