Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

1. füzet - IV. Juhász József-Szakváry Jenő: A hazai vízkutatási módszerek fejlődése és alkalmazásuk

A hazai vízkutatási médszere'k 71 tározott vízmennyiséget csakis a változó csapadékviszonyok okozta utánpótlódási különbségek kiegyenlítésére használhatjuk fel [44]. Geológusaink közül viszont többen azt tanítják, közöttük Vitális Sándor is, hogy a karsztterületek mélységbeli összefüggései révén több víz termelhető ki, mint a közvetlen csapadékutánpótlódás. A karsztkőzetekben tárolható víz korlátozott voltára 1950-ben — fúrási adatok alapján — Albel Ferenc is rámutatott. Megállapította, hogy a tenger szintjénél 200 m-rel mélyebben megütött dachsteini mészkőben már alig találtak vizet, mert ebben a mélységben az üregek és járatok lassan feltöltődnek [72]. Valószínű tehát, hogy a karsztok mélységbeli összefüggése a feltételezettnél kedvezőtlenebb. A karsztvízszintek összefüggése tekintetében a Grund- és a Katzer-féle elmélet között oszlanak meg a vélemények. Grund a karsztban tározott vizet a porózus talajokhoz hasonlóan egységes, összefüggő víztömegnek írja le. Katzer szerint a víz a karsztban egymástól független járatokban mozog és tárolódik, összefüggő karsztvíztükörről tehát nem beszélhetünk. Schréter Zoltán 1940-ben Katzer karsztjárat-elmélete mellett foglal állást, de elismeri, hogy egyes esetekben Grund egységes karsztvízszint-elméletének kell engedni [73]. A bakonyi karsztosodott területre vonatkozóan egyre inkább teret hódított Grund elmélete, sőt Szádeczky Kardoss Elemér 1941-ben már egyik legfontosabb feladatnak a bakonyi kársztvíztükör szintvonalas térképének megszerkesztését tartja [74]. Kassai Ferenc 1948-ban a bányaművelés és számos kutatófúrás adataira támaszkodva már igen részletesen tárgyalja a közép-dunántúli karsztosodott terület karsztvíztükrének felületét és magassági helyzetét [39]. Sajnos, az aránylag kevés adat és az összefüggő, tárolásra alkalmas karsztosodott terület részben ismeretlen volta, jelenleg még nem teszi lehetővé a szintvonalas térkép elkészítését. Egyes területeken a Grund-féle elmélet helyességének bizonyítása mellett számos olyan kiterjedt vizsgálatot is végeztek, mely a karsztvizek különböző övezeteinek megállapítására és össze nem függő víztárolók meghatározására vonatkozott. Ilyen mérések részletes eredményét tette közzé 1950-ben Venkovits István [64]. Az eddigi vizsgálatok, adatok és gyakorlati tapasztalatok alapján az egyes karsztosodott területekre az alábbi karsztvízszintek jellemzőek: A karsztvízszint a Pilis, Gerecse és Vértes hegységben a 130 és 160 m A. f., a Bakonyban a 100 és 200 m A. f.-i szint között, a Mecsekben 200 m A. f., Siklósnál 100 m A. f., az aggteleki karsztvidéken 220 m A. f.-en, végül a Bükkben — több szintről lévén szó — a 120 és 500 m A. f.-i szint között található [30, 68]. A 40-es évek után a karsztosodott területeken felmerült fokozottabb vízigények késztették szakembereinket arra, hogy a karsztvíz jellegének, utánpótlódásának, tárolhatóságának, szint- és tárolásbeli összefüggéseinek problémáira igyekezzenek fényt deríteni. Erre a célra a karsztosodott területeken felhagyott, vagy üzemben levő mélyszinti bányák, valamint a geológiai és vízföldtani fúrások és megcsapolások adatait, a kutatást előkészítő és kisegítő tudományos és módszertani előmunkálatoknak, a vízkémiának, különféle méréseknek és megfigyeléseknek, valamint a morfológiai vizsgálatoknak az eredményeit használták fel. Elősegítették a munkát az elmúlt 15 év alatt létesített és üzembe helyezett számos megcsapolóhely gyakor-