Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

1. füzet - IV. Juhász József-Szakváry Jenő: A hazai vízkutatási módszerek fejlődése és alkalmazásuk

72 Juhász J. — Szakváry J. lati tapasztalatai is. A kutatási eredmények, főleg a karsztvíz utánpótlódásának tisztázása, megteremtették a vízkészlet-gazdálkodás alapjait. A helyes gazdálkodás hiányát az elmúlt évek során létesített számos megcsapolás révén, sajnos, több helyen komoly mértékben tapasztalhatjuk. Legjellemzőbbpélda erre a Bánta-puszta—Várpalota—Inota—Csór—Iszkaszentgyörgy területére kiterjedő karsztosodott dolomit karsztvízháztartási egyensúlyának megbomlása. A csóri forrásoknál az 1953. évi üzembehelyezés utáni 12 000 m

3/nap vízmennyiség helyett jelenleg alig 9000 m

3/nap a kitermelt, illetve a halastavat tápláló karsztvíz együttes mennyisége. Ugyanakkor a hidegvölgyi aknában megindult a karsztvízszint süllyedése, és a vízhozam már némileg csökkent. A várpalotai — a karsztvízszint alá alig 4 m-rel lemélyített — aknát belefúrással kellett továbbmélyíteni, mert a vízszint 6 m-rel, a vízhozam pedig csaknem napi 600 m

3-rel csökkent. Ezek a jelenségek feltehetően abból adódnak, hogy egyrészt az iszkaszentgyörgyi bauxitbányászat 18 000 m

3/nap passzív vízkitermelése folytán — amely később nőni fog — a depressziós tölcsér széle már most elérte a csóri, valamint a hidegvölgyi aknát, másrészt az utóbbi víztermelése hat a várpalotai aknára. A vízutánpótlódás és vízkitermelés egyensúlya, ha kisebb mértékben is, de megbomlott már. A bántapuszta—ősküi karsztvízfoglalás 46 000 m

3/nap víztermelését erősen veszélyezteti a környéken megindult külszíni fejtés, de a források vízvédelme érdekében komoly előmunkálatokkal kell megelőzni a tervezett mélyszinti bányászat várható hatásait is. A szakemberek ismerik a veszélyt, és ezért széleskörű méréseket és számításokat végeznek, hogy a bányákból kitermelt, valamint a települések és ipari üzemek részére szükséges vízmennyiség összhangban maradjon a karsztvíz utánpótlódásával. Jelenleg a vízkészlet-gazdálkodás gyakorlati végrehajtását még bizonytalanná teszi az egyes vízgyűjtőterületek nagyságának megállapítását elősegítő geológiai és hidrológiai adatok csekélye száma, továbbá a lehulló csapadék beszivárgó hányadának megállapítását célzó számítások nagyrészt csak elméleti értéke. Eléggé nyitott kérdés még a mélykarsztban tárolt víz kiegyenlítésre hasznosítható mennyiségének mértéke is, valamint az ezeknek a vizeknek az időszakos igénybevételét biztosító mélyebb megcsapolás technikai lehetősége. Összefoglalás A vízkutatás hazánkban a múlt század közepe óta került előtérbe. Művelésének kezdete lényegében összeesik a Magyarhoni Földtani Társulat megalakulásával. A sok változatos és érdekes geológiai probléma, sajnos, meglehetősen szétforgácsolta a szakemberek érdeklődését, és gyakorlati téren is főként a nagyobb hasznot jelentő szén-, illetve ásványbányászat felé vonzotta őket. Vízkutatásra specializált szakemberünk mindig kevés volt, hiszen még 1941-ben is csak alig 10 geológus, illetve bányamérnök működött közre a vízkutatásban és vízbányászatban [76]. Hátráltatta a vízkutatás fejlődését az is, hogy a vízbányászat lényegében magánkézben volt és a néhány

r nagymúltú és elismerten elsőrendű munkát végző vállalat mellett számos kisiparos erősen kifogásolható munkát végzett. A század végéig a vízkutatás a talajvizet és a forrásokat illetően lényegében az elvek kialakításában merült ki. Az elvek gyakorlati alkalmazásához szükséges