Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

1. füzet - IV. Juhász József-Szakváry Jenő: A hazai vízkutatási módszerek fejlődése és alkalmazásuk

A hazai vízkutatási médszere'k 43 szolgál. Szénkutató fúrások víztermelés céljára történő hasznosítására csak újabban került sor. Ilyen pl. a Várpalota-Rákóczi-telepi V—133. számú fúrás. Itt térszint alatt 338 m mélységben elérték a felsőtriász dolomitrétegeket és a fúrás 408,5 m-en fejeződött be. Az 1955-ben mélyített fúrással feltárt feszített felszínű mélységi karsztvíz nyugalmi szintje térszint felett 2.45 m. és 24,7 m depresszióval percenkint 750 liter víz termelhető ki. A Földmérő és Talajvizsgáló Iroda által végzett reométerezés adatai alapján (2. ábra) megállapították, hogy a vízutánpótlás nem kavernából, hanem nagyobb felületen, több repedésből történik. A fejlődés során az elméleti és gyakorlati segédeszközök használata, valamint az előzetes kutatás és mérés ugyancsak nagyot változott. A karsztvízkutatással kapcsolatban megemlítjük Szádeczky Kardoss Elemérnek 1948-ban a Bakonyról készített első karsztvíz-térképét [42], továbbá Ilorusitzkij Ferenc 1942-ben közzétett és ma is használt karsztvíz-terminológiáját [43]. végül Kessler Hubertnek a karsztvíz-utánpótlás számítására vonatkozó elméletét is [44]. A jeltárást előkészítő kutatás és mérés fő feladata a karsztosodott kőzetfajta megismerése, a vetők, vízjáratok és kavernák megállapítása, a karsztosodott területre hulló csapadék lefolyási és leszivárgási sebességének, valamint a beszivárgó vízmennyiségnek közelítő meghatározása, végül a vízhozam állandóságát kifejező megbízhatósági index előzetes becslése. A karsztosodott kőzet megismerésére jó támpont a víz Ca-és Mg-tartalmának megállapítása. Kessler Hubert mérései szerint a sok Mg dolomitos kőzetre utal. amelyben nincsenek tágas járatok és ezért a megbízhatósági index is kedvező [45 ]. A vetők, vízjáratok és kavernák megállapításának problémája jóformán egyidős a mesterséges megcsapolásokkal. Először Pékár Gyula tett kísérletet vízjáratok meghatározására Eötvös-féle torziós ingával, de csak nagyobb tömegváltozásokat tudott kimutatni. Nem járt eredménnyel a későbbiekben említendő hangerősítő-mikrofon alkalmazása sem [39]. A vízzel telt kavernák közvetlen elérését megelőző fúrásokkal igyekeztek biztosítani, de az eredmények, sajnos, mind a mai napig bizonytalanok. A vetők és járatok meghatározására jelenleg az elektromos ellenállás-mérés módszerét igyekeztek alkalmazni. Ennek egyik eredménye a már említett hidegvölgyi aknánál jelentkezett. Ugyancsak figyelemre méltó eredményt ért el Kessler Hubert az aggteleki barlangrendszernél. 1952-ben Halász Lajos refrakciós módszerrel tett kísérletet a Tettye és az öskűi források járatainak követésére, de, sajnos, nem sok eredménnyel [46 |. A karsztosodott területre hulló csapadék lefolyási és leszivárgási sebességére a víz kémiai összetételének változásából, ezen belül a keménység változásából lehet következtetni, lia a méréseket azonos hőmérsékleten végezzük, ill. eltérő hőmérsékletek esetén javításokat alkalmazunk. Ilyen méréseket Kessler Hubert végzett elektromos ellenállás-módszerrel az aggteleki karsztban[45]. Az itteni tapasztalatai szerint az ellenállás a víz egész ionkoncentrációjának függvénye, annak legkisebb változására is nagyon érzékeny. Minél keményebb a víz, annál kisebb az elektromos ellenállás. A vízhozam növekedésével az ellenállás nő. A források megbízhatóságára ugyancsak a fenti mérések alapján a Ca/Mg arányból lehet következtetni, minél kisebb az arányszám, annál kedvezőbb a helyzet.