Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

1. füzet - IV. Juhász József-Szakváry Jenő: A hazai vízkutatási módszerek fejlődése és alkalmazásuk

72 Juhász J. — Szakváry J. 1954 óta a szénkutatás mellett a hazai vízkutatásban is felhasználják néha. ha ti. nagynehezen mérőeszközhöz jutnak. A rádióaktív lyukszelvényezés a tapasztalat szerint a fúrási szelvénnyel együtt általában jól használható a vízadó rétegek tényleges helyzetének és minőségének meghatározására. Megfelelő mérőeszköz előállításával, a legerélyesebben törekedni kellene arra, hogy a szűrő beépítése előtt minden jonlosabb vízfúrás elektromos vagy rádióaktív lyukszelvényezéssel megvizsgálható legyen. Az újabb lyukszelvényező eljárások közé tartozik az elektrolitikus karottázs (ahol nem a talaj természetes ellenállását mérik, hanem gerjesztett potenciálteret állítanak elő, s annak a változását észlelik), a mikro-karottázs, amelynél a szondák távolságának néhány cm-re való csökkentése lehetővé teszi a megismerendő, nagy mélységben levő réteg viszonyainak pontosabb felderítését, és a behatoló szelvényezés, ahol az ellenállásokra a várható határok között diagramokat számítanak ki, s a több elektródatávolság mellett meghatározott látszólagos ellenállást a megszerkesztett diagramok legjobban egyező görbéjével azonosítják, miáltal a rétegek keresett valódi ellenállását kapják. Ezek egyelőre még nincsenek a hazai vízkutatásban bevezetve [23]. Helyes volna azonban a kísérletek megindítása után mind járt a vízkutatásban való felhasználhatóságukat is megvizsgálni. Az elkészült fural vízadóképességének megállapítása magával a fúrással egyenértékű. fontos feladat. Sajnos, ezt a tényt sokáig nem tartották lényegesnek, illetve a magán kútfúró vállalatok a nyereség növelése céljából elhanyagolták a kút vízhozam-viszonyainak tisztázását. A pozitív, azaz felszökő vizet adó mélyfúrásoknál szivattyúzás nélkül, egyszerűen a felszínen túlfolyó vízmennyiséget mérték. A negatív kút hozamát már a hazai vízkutatás kezdete óta kanalazással — esetleg gvorskanalazással — vagy próbaszivattyúzással állapítják meg, és határozzák meg ma is. A fúróvállalatok 1948-ban történt államosítása előtt — bár a kutak hidrológiai adatainak meghatározása közismerten fontos — ez sok esetben elmaradt. Az államosítás és a kútszabvány bevezetése után a helyzet lényegesen javult ugyan, de még mindig messze vagyunk attól — főként a vállalatok kevés és rossz felszerelése miatt —, hogy a kút természetének legmegfelelőbb szivattyúzási eljárást tudjuk alkalmazni. Valamely réteg vízadóképességének, ill. a réteg áteresztőképességének minél egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb megvizsgálásán a kutatók már félévszázada kísérleteznek. Ennek egyik eredményeként a 20-as évek óta kialakult a homokvizsgáló alkalmazása. A berendezés előnye az. hogy szűrő beépítése nélkül lehet a vízadó réteg nyomásviszonyairól tájékozódni. Több vízadó réteg kipróbálása esetén szokták használni, lia végleges bekapcsolásuk nem biztos. Sekély, illetve szűrőzött mélykutak vízadóviszonyainak tisztázására a 30-as években Khafagi, a 40-es években pedig Porehet ajánlott vizsgálati módszert [27]. Az előbbi módszernél feltöltik a furatot a nyugalmi szint fölé bizonyos magasságig és az elszivárgó víz mennyiségét és a hozzátartozó időtartamokat mérve állapítják meg a talaj áteresztőképességét. Porchel a kutat egyenletes nagy hozammal megszívatja, közben méri a depresszió növekedését, majd a szivattyúzást hirtelen abbahagyva pontosan méri a visszatöltödési görbét. Az áteresztőképességet a két görbe azonos vízálláshoz tartozó pontjai közötti időből, a közben bekövetkezett emelkedésből és a szivattyúzott vízhozamból lehet számítani.