Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

1. füzet - IV. Juhász József-Szakváry Jenő: A hazai vízkutatási módszerek fejlődése és alkalmazásuk

A hazai vízkutatási médszere'k 37 Ilazai vízkutatásunk főleg sekély kutak vizsgálatánál alkalmazta ezeket az eljárásokat, de az utóbbi években használatuk a mélyebb kutaknál is elterjedt. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy sem a homokvizsgáló, sem az utóbbi két eljárás nem helyettesíti a próbaszivattyúzást, mert csupán az áteresztőképességről, illetve a rétegnyomásról tájékoztat. Az elkészült furat beszűrőzése előtt lényeges a vizetadó rétegek meghatározása. Erre a célra a lyukszelvényezésen kívül reométerezés is alkalmazható. Az eljárás alapgondolatát Wehlner Aladár vetette fel 1901-ben [11 ]. Szerinte a kút legerősebb vízbetörési helyeit valamely áramlás-sebességmérővel lehet meghatározni. A legmegfelelőbb az olyan műszer, amely egy szárnyaskerék fordulatainak bizonyos számát önműködően jegyzi. Ezt a gondolatot valósította meg a 30-as években Mazalán Pál teljes sikerrel [28]. :$. Л talajvízkutatás fejlődése A talajvizek felhasználása ősidőkre vezethető vissza. Alföldünkön az emberek évszázadok óta ásott kutakból fedezik vízszükségletüket. Amíg a települések nem voltak sűrűn lakottak, a talajvíz általában használható, fertőzéstől ment volt. Erre utal az Országos Közegészségügyi Intézet 1952-ben végzett vizsgálata [29], mely szerint tanyai településeinken a ritkább lakosság miatt még ma is tisztább a talaj és ezért itt az ásott kutak az országos 30% helyett 77%-ban szolgáltatnak jó vizet. Ezt a talajszűrés segíti elő, mely a tisztább talajokban tökéletesebb. A századokra visszanyúló talajvíz-felhasználás ellenére csak a múlt század második /elében kezdődölt el a talajvízkutatás elveinek rögzítése. Az elvek gyakorlati alkalmazásához szükséges általános kutatások azonban még újabbak, alig három évtizedesek. Preissig Kde már 1873-ban megadja a talajvízkutatáshoz szükséges hidrológiai vizsgálatok felsorolását 11 ]. Megállapíthatjuk, hogy az akkor szükségesnek mondott vizsgálatokhoz ma is alig tudunk valamit hozzátenni. Tanulmánya végén kitér az utánpótlódás kérdésére is, és a korszerű elveknek megfelelően tárgyalja őket. 1893-ban Hőfer már továbbmegy. Szerinte valamely talajvízteknő kihasználásánál a kút telepítését a helyszíni bejáráson kívül oly fúrásoknak kell megelőzniük, amelyekkel az alaphegységről tiszta képet kaphatunk [30]. Megemlékezik a talajvíz-duzzasztás jelenségéről is, és már akkor megállapítja, hogy a duzzasztott talajvíz-tükör a természetes talajvíz-tükörhöz képest kevésbé ingadozik. De ezen kíviil a talajvizek és felszíni vizek egymásra hatását is lényegében már mai szemmel ítéli meg. A részletvizsgálatoknál a talajvíz áramlási sebességének megállapítására a Thiem-jéle sózási eljárást ajánlja. Kzt hazánkban először 191 l-ben használta Emszt Kálmán Diósgyőrött, meglehetősen jó eredménnyel. 1933-ban Gedeon Tihamér végzett méréseket sózással Mezőcsáttól északra, a tiszafüredi gátőrház közelében [31 ]. Főként a Tisza folyó talajvíz-duzzasztó hatását kutatta egy nagy áradás alkalmával. Megállapítod a, hogy a hatás erősen korlátozott, és csak 1 -2 km távolságig észlelhető a folyó mentén. A talajvízállás változásának, illetve a csapadékkal való összefüggésének vizsgálatát először Kaán Károly javaslatára az Erdészeti Hivatal kezdte meg 1921—22-ben használati kutak bevonásával, elsősorban a későbbi erdősítésre kijelölt területeken és a budapest—szolnoki vasútvonal őrházainak kútjaiban. A néhány év után abbamaradt észleléseket Ijjász Ervin dolgozta fel. 1928-ban Rohringer Sándor építtette meg a Dunavölgyi Lecsapoló Társulat területén az első,