Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

1. füzet - IV. Juhász József-Szakváry Jenő: A hazai vízkutatási módszerek fejlődése és alkalmazásuk

A hazai vízkutatási médszere'k 69 kéthavi késéssel követi a léghőmérséklet változását |13 |. Ebner József 1933-ban ugyanennek a forrásnak a vizsgálatakor megállapítja, hogy a forrás hozamát a Duna vízállásán kívül más tényező is befolyásolja, ez azonban nem a csapadék és nem a légnyomás változása |14 |. Komlóssy Zsolt a Juventus- és Attilaforrások 1943. évi vizsgálatai alapján viszont kimondja, hogy ,,a forráshozamok és a légnyomás között meglehetősen szabályos összefüggést találunk" [15]. I)r. Vtyh Gyula 1932-ben foglalkozik a budai hévforrások egymásra hatásával. Szerinle a budai hévforrások vízhozamát a dorogi, pilisszentiváni és pilisvörösvári karsztvíz-megcsapolások is befolyásolják 11 (> J. 1938 nyarán — a Rheuma és Fürdő Futató Intézet felállításával — vette kezdetét <\ főváros területén fakadó melegforrások rendszeres vizsgálata és lényegében ezzel indult meg az első rendszeres forrásmeg/igyelés az országban. Az intézet forráskutató osztálya a Műegyetem Asvánv- és Földtani Tanszékének keretében minden héten megméri a forrásvíz hőfokát és a vízhozamot, feljegyzi a Duna vízállását és az időjárás jellemző adatait. Ezeknek a rendkívül értékes adatoknak feldolgozását azóta a Műegyetem Ásvány- és Földtani Tanszéke és az Országos lialneolóaiai Kutató Intézel Papp Ferenc vezetésével rendszeresen végzi. Az egyik legújabb feldolgozásbanCziráky József — a hazai forráskutatásban először korreláció-számítással vizsgálja a forráshozam összefüggését a meteorológiai és egyéb tényezőkkel 117 ]. A budapesti forrásokon kívül hosszabb múltja van a tatatóvárosi források észleléseinek is. Ezen a területen mintegy 17 db nagyobb tavat táplálnak a források. A legnagyobbak — a Tükör- és Fényes-források — mérését egészen 1764-ig vissza tudjuk vezetni. 1764-től 1885-ig 10 mérés történt, amelyek a források lassú apadását mutatták ki |18|. A forrásokról először Winkler, majd később Stoczek F. és Balló Mátyás ad érdemben hidrogeológiai jelentést. Mindhárman csak a felszíni geológiai viszonyokból, az általuk és megelőzően végzett néhány mérésből igyekeztek következtetéseket levonni. Természetes, hogy a forráshozamok és a csapadék között ilyenformán egyáltalán nem lehetett összefüggést megállapítani. De még a bányászat miatt egyébként valószínűsíthető forráshozamcsökkenést is nehéz a teljesen esetleges mérések alapján kimutatni. Ezek a vizsgálatok tehát inkább csak a források leírásának tekinthetők, mint vízkutatásnak. 1901-től К riszt János főerdész a Nagy-forrást (i, a Kis-forrást. 4 éven keresztül naponta gondosan mérte. Sajnos, a vízkutatás következő fázisaira már nem gondolt, és így országos viszonylatban is első rendszeres forrásmérésünk nem tudta hivatását betölteni. A forrásokat utána csak 1910-ben mérte Komáromi ImszIó, majd 1919-ben Horusitzky Henrik és ők adtak róluk újabb hidrológiai leírást. 1940-ben Pap/) Ferenc, 1941—42-ben Lenkey Tibor, majd 1948 óta a Műegyetem Ásvány- és Földtani Tanszéke végzett több forrásmérést. 1949 óta a forrásvizet elvezető patakon két szelvényben észlelteti naponta a vízállást a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet. A fentiek szerint a forrásokai csaknem két évszázada mérik és számos geológiai tanulmány foglalkozik velük. Mégsem mondhatjuk, hogy a tatatóvárosi forráscsoportok vízkutatási vonatkozásban fel vannak lárva. Még Horusitzky Henrik a forráscsoport legrészletesebb ismerője -— sem ad róluk teljes hidrológiai képet. Nem keres mennyiségi összefüggést a vízhozam, a csapadék, a párolgás, a források küszöbmagassága stb. között. Az egész országra kiterjedő rendszeres forráskutatás 1948-ban, Kessler Hubert vezetésével indult meg. és már eddig is számos, vízkutatásnál felhasználható eredményre vezetett. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet a nyilvántartott források adatait külön kiadványban bocsátja közre, amely Kessler Hubert feldolgozásában a közeljövőben jelenik meg [19]. Ц Vízügyi Közlemények