Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)
3. füzet - I. Dr. Kálmán Károly: Közületi vízművek vízgazdálkodása
298 Dr. Kálmán Károly metszetekben okozhat zavarokat és károkat, amelyeknek kielégítése a legfontosabb volna. Eleve bele kell tehát nyugodnunk abba, hogy a termelési kapacitás teljes kihasználásáról nem lehet szó az év jelentős részében, de ez a helyes, mert ez nyújt megfelelő biztonságot. A gondos házigazda is akkor jár el helyesen, ha felkészül a szélsőséges télre, és annyi tüzelőanyagot tárol, amennyire ahhoz van szüksége, hogy a várható tartós hidegekben (csúcsok idején) is jól fűthessen. Ha a szeszélyes időjárás a számításba vett hosszú téli, hideg hónapokat nem hozza meg, és a tüzelőanyag egy része a pincéjében marad, senki sem fogja őt gondatlansággal, vagy könnyelműséggel vádolni. A szükséges kapacitáson azonban nemcsak a vizet szolgáltató kutak és termelőtelepek (gépek) teljesítőképességét kell érteni, hanem a víz elvezetéséhez, a felhasználási helyekre juttatásához szükséges berendezések, tehát a. csőhálózat, kapacitását is. Előfordulhat ugyanis, hogy bár a kutak és gépek kapacitása a termelőhelyeken elegendő, az elosztóhálózat teljesítőképessége elégtelen, aminek következtében a víz mégsem jut el oda, ahová kellene. A maximális (csúcs-) igénynek megfelelően méretezendő kapacitásnak olyannak kell lennie, hogy túlerőltetés nélkül, a legkedvezőtlenebb természeti körülményeket alapul véve is fedezni tudja a szükségletet. Mindig a hasznosítható vízkészletre kell tehát alapozni. (A hasznosítható vízkészlet az a vízhozam, amely rablógazdálkodás nélkül, a vízben szegény időszakban is tartósan rendelkezésre áll.) Az ilyen „ideális" kapacitást a legtöbb esetben nem lehet máról holnapra elérni, de a távlati tervek készítésénél a kapacitásbeli lemaradás megszüntetését kell előirányozni. Ez annál na2771. syobb feladat, minél erőteljebb menet közben a fejlődés. Ha például a Fővárosi Vízmüvek vízgazdálkodásában kívánjuk az előadottakat szemléltetően igazolva látni, vessünk egy pillantást a 4. ábrára. Az 1928. évi maximális napi fogyasztást 100%-kal jellemezve kiderül, hogy az 1957. évi napi maximum 277%. Aminimálisés átlagos termelésnél még nagyobb az eltérés. A minimum 3,1, az átlag pedig 3-szorosára emelkedett az 1928. évinek. Nyilvánvaló tehát, hogy amennyire a termelőkapacitás fejlődése lemaradt az 1928. évinek kereken háromszorosától, annyival csökkent a vízellátás biztonsága. Amíg az 1935. évi kapacitás felesleges tartalékokat rejtett magában, a jelenlegi már nem tudja fedezni a szükségletet. A régi — sok évre előrelátóan tervezett — kapacitás is bizonyítja azt az egészséges törekvést, amely a vízellátást zavartalanul kívánta szolgálni. A tényleges eladási lehetőség a felsorolt hatótényezők közrejátszása folytán 1958, március havában — a legkörültekintőbb tervezés ellenére is — 14,7%-kal lemaradt a tervezett eladáshoz képest. Yízhiányos időkben a lemaradás természetszerűen ennél sokkal nagyobb, 20—25%, is lehet. 4. ábra. A napi vízfogyasztás jellemző értékeinek változása a Fővárosi Vízműveknél Fig. 4. Variation îles maxima , moyennes et minima de la consommation d'eua journalière aux Seruices des Faux de la ville de Budapest
