Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

2. füzet - V. Rácz Iván: Új-Kína vízgazdálkodásáról. Első rész

•232 Rácz Iván Hogy Kína vízgazdálkodásának jelentőségét megérthessük, elsősorban azokat a tényezőket kívánom összefoglalni, amelyek megokolják szükségét és befolyásolják módjait. 1. Geomorfológiai viszonyok A kínai birodalom — és főként Tibet — csakúgy mint egész Ázsia, földtani szempontból még nincsen eléggé feltárva. Az újabb kutatások számos meglepetést hoznak és sok régebbi felfogást változtatnak meg. A terület geológiáját jobbára az utolsó évszázad európai kutatóinak munkája nyomán ismerjük, mert a kínai geológusok munkái még nem eléggé hozzáférhetőek. Az ország nagyságával arányban földtani felépítése is nagyon változatos. Jelenlegi ismereteink szerint Kína geológiai szerkezetét őskori és ókori hegyek többé-kevésbé lepusztult tönkjei és a közöttük feltüremlett újkori hegyek alkotják, amelyeket sokhelyütt erősen módosították a pacifikus felvetődések (Cholnoky). A lánchegyek alakja — dúrva hasonlattal élve — hatalmas kéz szétfeszített ujjaira emlékeztet, amely nyugatról, Belső-Ázsia felől húzódva, kelet felé szétnyílik. Ezekre a hegyláncokra csaknem merőlegesen fekszenek a pacifikus felvetődések ívei, amelyeket erős, sokhelyütt még ma is működő vulkánosság kísér. A lánchegységek között őskori és ókori tönkök maradványait találjuk. A felszín magassága nagyjából nyugatról kelet felé csökken. A hegyek lábához 20—50 km széles abráziós platóval csatlakozik a tökéletes síkságnak mondható, lösz borította Kínai Alföld, amelyet a Ny-ról betorkoló folyók — elsősorban a Sárga folyó (Hwangho) — hordaléka töltött és tölt fel. Tekintsük most át nagyjából Ny-ról К felé haladva, és így egyszersmind a legmagasabb vidékekkel kezdve a felszín alakulását, amely a vízhálózat kialakulását is megszabja. Kína DNy-i része a Tibeti Felföld, a „Világ teteje". Földrajzilag DNy-on a határ, É-on a Kun-lun és az Altin-tag hegyláncai

1, K-en kb. a 100. hosszúsági kör határolja. Legnagyobb része 4000 m-nél magasabban fekszik a tenger színe felett. Ebből a felföldből emelkednek ki a tulajdonképpen kis relatív magasságú hegygerincek sorozatai, 7—8000 méteres csúcsaikkal. Tibettől északra a Tien-slian és a Kun-lun között fekszik a Tekla-makán homoksivatagot magában foglaló Tarim medence. Átlagos magassága 1000 m a tenger színe felett. A Tien-shan és az Altáj hegység között helyezkedik el a Ny felé nyíló Dzsungáriai medence. Legmélyebb pontja csaknem eléri a tengerszint magasságát. A Tarim medencétől K-re, 2000 m-nél magasabban fekszik a Tsaidam sósmocsaras sivatag. Az eddig áttekintett, kb. a 100 földrajzi hosszúsági fokig terjedő, magas hegységek és felföldek Kína területének több mint egyharmadát foglalják el. Innen К felé haladva, fokozatosan lejt a felszín. A Ny-ról K-re húzódó hegyláncok legyezőszerűen szétterülnek, és magasságúk fokozatosan csökken. 2A kínai földrajzi neveket, ha nincs meghonosodott magyar megfelelőjük, a kínai pósta átírásában használom, mert csak így azonosíthatjuk őket a külföldi térképek adataival.