Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)
2. füzet - II. Babos Zoltán-Bokor Mihály: A növény- és állatvilág szerepe az árvédelmi biztonság kérdésében
A NÖVÉNY- ÉS ÁLLATVILÁG SZEREPE AZ ÁRVÉDELMI BIZTONSÁG KÉRDÉSÉBEN BABOS ZOLTÁN és BOKOR MIHÁLY 617,514 A Duna 1954. évi nyári és 1956. évi koratavaszi jeges árvize minden eddig észlelt vízállást túlszárnyalva ostromolta meg a dunamenti árvédelmi töltéseket. Az utóbbi a védővonalak egészen kivételes igénybevételét még tartósságával is súlyosbította. Ezek az árvizek 1876 óta példátlanul álló nagy számban idéztek elő gátszakadásokat és nagyon értékes tapasztalati anyagot szolgáltattak ármentesítési — árvédelmi tanulmányok számára. Az új tapasztalatok felhívták a szakkörök figyelmét több olyan szempontra, amelyekkel eddig alig, vagy egyáltalában nem számoltak. Ezek közül itt a növény és állatvilág igen káros hatásával foglalkozunk, amely a szakirodalomban alig kap helyet, pedig számos gátszakadásnak és hosszú védővonal szakaszok részleges vagy teljes átázásának volt okozója. Mielőtt a növény- és állatvilágnak az árvédelmi töltésekre káros hatásaival Tészletesebben foglalkoznánk, célszerűnek látszik röviden összefoglalni a növényzeti gyökérzet és az állati kártevők tevénvkenységére vonatkozó, tárgyunk szempontjából fontos ismereteinket. Л növényi gyökérzet A gyökérzet egyrészt a talajhoz rögzíti a növényt, másrészt felveszi belőle a növény életéhez szükséges tápanyagokat és vizet. Nagy általánosságban háromféle gyökérzetformál szoktak megkülönböztetni: tányér, karó és szív, illetve elbokrosodó gyökérzetet. Egyetlen fafajnak sincs kizárólag csak egy bizonyos gyökérzetformája. Ugyanannál a fajnál a fa korától és a talaj-, valamint talaj víz-viszonyoktól függően megtalálhatók a legkülönbözőbb egyszerű vagy átmeneti gyökérzetformák. A gyökérzet vízszintes és függőleges irányú kifejlődése főképpen a talaj nemétől -és tápanyag-tartalmától, valamint a talajvízszin elhelyezkedésétől függ, vízszintes irányú fejlettségét azonban erősen befolyásolja a szomszédságban levő fák gyökérzetének a versenye is. Kedvező viszonyok között a gyökerek vízszintes irányban általában alig hatolnak túl a fakorona vetületén, kedvezőtlen esetben azonban hosszuk a fakorona sugarának a többszörösét is eléri. Bizonyos adottságok közt a vízszintesen 15—18 m-re elkúszott gyökerek nem tartoznak a ritkaságok közé. Száraz vagy enyhén nedves talajban a gyökerek a nedvességforrás felé törekednek, viszont túlságosan nedves helyeken a víztől távolodni igyekeznek, de a teljesen száraz talajrétegekbe nem hatolnak be. Az elhalásra ítélt gyökérzet pusztulási folyamata főképpen a talajrétegeződéstől függ. Minél lazább, homokosabb a talaj, annál mélyebbre hatolhat benne a levegő, s tökéletesebb a bomlás, annál gyorsabban korhadnak el benne a gyökerek. Minél kötöttebb a talaj, annál levegőtlenebbül, lassabban megy végbe a szerves anyagok bomlása, annál jobban elhúzódik a gyökérzet pusztulása. A tápanyagfelvétel szempontjából számításba vehető talajrétegekben a lágy fák (nyár, fűz, fenyő) gyökerei és tuskói tapasztalat szerint általában 3—4 év alatt nagyobbrészt elkorhadnak, a
