Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

1. füzet - II. Holló István: Az ivóvízellátás helyzete hazánkban

12 Holló István Salgótarjánban 30 1 és a többi városban e két határérték közötti érték a nettó fejadag. Ez az érték nagyon alacsony és emelése érdekében az összes illetékes szervek együttműködése szükséges. A korszerű lakások, a központi fűtés, a melegvízszolgáltatás, az egészségvédelem fokozása, a légüdítő (klíma-) berendezések fejlődése az egész világon a vízfogyasztás állandó emelkedését eredményezi. A nagyobb nyári melegek idején nemcsak Budapesten, hanem a külföldi nagy városokban (Bécs, Berlin, Párizs, Zürich stb.) is időszakos vízhiány lép fel, és leküzdésére komoly erőfeszítéseket tesznek. Az I. táblázatban napi 700 000 m

3-ben jelöltük meg a hazai 1955. évi átlagos, ivóvíztermelést. Amint tudjuk, a nyári csúcsfogyasztás idején ez a mennyiség annyira nem volt elég, hogy alig volt közüzemi vízmű az országban, amely ne kényszerült volna korlátozó intézkedések bevezetésére. A főváros pesti oldalán, de némely budai részen is a magasabb emeleteken naponta órákig, sőt néha napokig nem volt ivóvíz. A téli alacsony Duna vízállással a helyzet még tovább súlyosbodott. Legalább 30%-kal kellene a vízművek jelenlegi maximális kapacitását emelni, hogy a termelés a fogyasztással egyensúlyba kerüljön. És mivel a fogyasztás mintegy évi 2—3%-kal emelkedik, ezután a termelést hasonló ütemben kell állandóan emelni és a biztonsági tartalékot is megfelelően kell fokozni. Ha a termelés növekszik, a fejadag is emelkedik, és foglalkozni lehet a hazai mintegy 4900 km-nyi fő nyomó és elosztó csőhálózat további fejlesztésével és a jelenleg 138 000 házi bekötés számának növelésével. A víztermelés emelése nélkül a csőhálózat és a bekötések számának fejlesztése csökkentené a vízellátás jelenlegi szintjét, amely pedig nem mondható túlságosan magasnak, mert pl. a fővárosban a lakásoknak csak 66,6%-a van vízzel ellátva [4], vidéki városainkban 21,4%, az átlag [1 ] országosan pedig csak 17%. Csehszlovákiában 36%, Hollandiában 68%, az NSZK-ban pedig 77% a lakások vízellátottsága — tennivalónk tehát bőven akad. A házi bekötések száma elfogadható érték, ha figyelembe vesszük, hogy 4900 km csőhálózat mentén oszlik el, tehát minden 35,6 m közcsőre jut egy bekötés. Ez az érték az NDK-ban 24,3 m (24 297 km : 904 480). az NSZK-ban pedig 27,6 m (72 098 km : 2 614 770). Érdekes összehasonlítani az egy lakosra jutó vízvezetéki csőhosszt. Ez a nagy és középvízműveknél nagyobb, mint a fővárosban, ami természetes, inert Budapesten 1,9 millió lakos van aránylag kis területen összesűrítve. (Az NDK-ban 2.25 m, az NSZK-ban pedig 2,37 m a megfelelő országos átlag.) Külföldi statisztikákban összehasonlítják még a különböző csőfajtákat és megadják km-ben és százalékosan az öntöttvas, acél és egyéb anyagú csövek lefektetett mennyiségét. Az NDK-ban 77,5 : 20,1 : 2,4, az NSZK-ban pedig 84 : 15 : 1 az említett csőféleségek arányszáma. Hasonló adatoknak hazai összesítése növelné szakmai ismereteinket. Egyelőre becslés szerint 82 : 4 : 14-re vehető az öntöttvas, acél és egyéb csövek aránya. Nálunk tehát meglehetősen nagy a nem vas alapanyagú — elsősorban azbesztcement — vízvezetéki csövek hossza. Ez érthető, mert vasércben szegények vagyunk és ezért a cement alapanyagú nyomócsövek anyaggazdálkodási kényszerűsége sokkal nagyobb. A bőséges tároló-térfogai nagyon fontos az egyenletes vízellátás szempontjából. Ez nemcsak a fogyasztási csúcsokat, hanem a termelés egyenlőtlenségeit is ki-