Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

1. füzet - II. Holló István: Az ivóvízellátás helyzete hazánkban

Az ivóvízellátás hazánkban 13 egyenlíti. Ilyen szempontból a 185000 m

3 összes tároló-térfogatunkkal meglehetősen rosszul állunk. A szomszédos liées városa, annak ellenére, hogy már napi fogyasztásának 100%-át képes tárolni, mégis belekezdeti Neusiedl községnél (Bécstől 50 km-re) egy 4x150 000 = 600 000 m

3-es tárolómedence építésébe és az első 150 000 m'-es medencerész már üzemben is van. Ha a létesítmény elkészül, a világ legnagyobb y.árt tárolómedencéje lesz.

1 Az NDK-ban a napi termelés 52,5%-a, az NSZK-ban pedig 40%-a tárolható medencékben és víztornyokban. A külföldi példák igazolják, hogy a tároló-térfogat emelése sem a fővárosban, sem vidéken tovább már nem halaszthaló. Tervező vállalataink az új vízműveknél — igen helyesen — 30—40% tárolási térfogatot vesznek számításba. A hazai házi bekötéseknek több mint 85%-a van vízmérővel ellátva, ami számszerűleg világviszonylatban is jó eredménynek mondható. Feltétlenül szükséges azonban a vízmérők korszerűsítése és életkoruk csökkentése selejtezéssel. Jelenleg ugyanis még a fővárosban is igen sok a 20—30 éves vízmérő. Az előírt 2 évenkénti hitelesítési időt figyelembe véve ez annyit jelent, hogy az ilyen „kiöregedett" vízmérők már 10—15 javításon és újrahitelesítésen estek át és ezzel elérkeztek az óra szerkezetek igénybevehetőségének határáig. Az ilyen mérő beszabályozása után már olyan rövid idő alatt válik pontatlanná, hogy nem érdemes tovább javítani. A bécsi vízművek 1952-től 1955-ig mintegy 50 000 vízmérőt cserélt ki tervszerűen, mert a gazdaságossági számítás kimutatta, hogy a 17 millió schillingre rúgó kiadás a pontosabb mérők révén 3—4 év alatt amortizálódik [5]. Az amszterdami Nemzetközi Vízellátási Kongresszus 1949-ben arról vitázott, hogy minden lakásban legyen vízmérő, ugyanúgy, mint ahogy gáz- és villanymérő is van. Mi ennyire nem akarunk menni, ele törekszünk arra, hogy minden bekötési helyen legyen pontos vízmérő. 3. Az ivóvíz eredete Az ivóvíz eredetét tekintve, hazánk vízműveinek többsége talajvizet termel. Ehhez a víztermelési csoporthoz kell számítani a folyók újkori kavicsrétegeire telepített, parti szűrésű kútrendszerekből (csőkút, aknás kút, csápos kút, galéria) termelő vízműveket is (Budapest, Győr, Esztergom, Sztálinváros, Szentendre. Vác). Sok az artézi kutakra alapított vízmű is (Debrecen, Gyöngyös, Eger, Kaposvár. Kecskemét, Nagykanizsa, Szekszárd, Szeged stb.). A törpe vízművek nagy többsége ugyancsak artézi kútra települt. Karsztvizei használ fel Balatonfüred, Hévíz, Miskolc. Pápa. Várpalota, Veszprém, Tatabánya vízműve, valamint Pécs és Székesfehérvár vízműveinek egy része. Külföldön a természetes szűrésű víz mennyiségének fokozása érdekében talajvízdúsítást is alkalmaznak (Svédországban, Hollandiában, Németországban), de nálunk még a kísérleti állapotig sem jutottunk el. A hazai általános felfogás felszíni víz ellenes, és amíg csak lehet, a fogyasztók részére természetes szűrésű vizet szolgáltatnak. Jelenleg Balatonföldvár, Mátrafüred, Siófok, Szolnok és részben Ózd vízművei készítenek elő felszíni vizet ivóvíz céljaira. A felszíni víz időjárástól függő hőmérsékletingadozását (télen nagyon 1 Lásd erről Markó Irán beszámolóiát „Kisebb Közlemények" c. rovatunkban. (A szerkesztő ).