Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)
2. füzet - I. Gnädig Béla-Márkus Gyula-Thoma József: A víztartályok építésének fejlődése hazánkban
Víztartályok építésének fejlődése 147 Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az említett megtakarítás egy részét felemészti a feszítő berendezés és a feszítési müvelet többletköltsége. Ezért forint értékben kimutatható megtakarítás elsősorban a nagyobb tartályoknál jelentkezik. A későbbiekben 120 tartály adataira támaszkodva közöljük a gazdaságosságra vonatkozó számítások eredményeit. 2. Az előre ((jártás célja A feszítettbeton alkalmazása egymagában még nem jelent zsaluzat és állványanyag megtakarítást. Gazdasági okokból a legtöbb tartály köralaprajzü. A köríves zsaluzás azonban költséges és nagy faveszteséggel jár. Az alaprajzi elrendezéstől függetlenül a monolit vasbeton vagy feszített betontartályok állványzata is költséges és faigényes. Igaz ugyan, hogy a felsorolt hátrányok a táblás zsaluzás, a fémzsaluzatok és fémállványok alkalmazásával mérsékelhetők, és e téren hazánkban is elértünk bizonyos eredményeket, de ezek még nem tekinthetők általánosaknak. Az előregyártás révén a zsaluzó és állványanyag jelentős íésze megtakarítható Előre gyártott tartályok építésével ez az első célunk. A második cél az oldalfal jobb betonminőségének biztosítása, és ezáltal a vízzáróság könnyebb elérése. Tapasztalat szerint már a monolit vasbeton víztartályok vékony oldalfalainak tökéletes betonozása is igen nehéz volt. A szakszerű vibrálás ellenére is gyakran maradtak fészkek, vagy lazább részek az acélbetétek vonalában. Ezeken a helyeken a beton nem lehetett vízzáró. A feszítettbeton tartályoknál még fokozódtak a nehézségek, hiszen kb. 800 m 3 űrtartalomig 8 cm-es oldalfal-vastagság adódott. Könnyen belátható, hogy még a leggondosabb munkával is igen nehéz ilyen vékony függőleges falak betonját vízzáróan készíteni. Az előre gyártott oldalfal-elemeket vízszintes helyzetben betonozzák, és így valóban tömörek és vízzáróak lehetnek. :t. A feszítés é.s előregyártás együttes alkalmazása Építhetők feszítettbeton tartályok előregyártás nélkül is, de ez a megoldás még mindig sok faanyagot igényel, és a vékony oldalfalaknál nehéz a beton jó minőségét és vízzáróságát biztosítani. Az előregyártás előnyei viszont csak feszítéssel aknázhatók ki, mert az oldalfal-elemek vízzáró kapcsolatát jelenleg csak utófeszítéssel tudjuk egyszerűen és gazdaságosan megvalósítani. Ezért a víztartályok építésének korszerű megoldása a feszítés és előregyártás együttes alkalmazása. \. A í'eszítcttbeton tartályok alakja A nálunk alkalmazott tartályok oldalfala vagy körhenger, vagy pedig csonkakúp kb. 1 :12 hajlású alkotókkal. A fenék vagy síklemez, vagy lapos csonkakúp. A fedélszerkezet általában gömbszelet alakú héjkupola feszített gyűrűvel vagy oszlopokkal alátámasztott síkfödém. Zárt térségben levő tartályoknál, pl. víztornyok esetében, a tartály lefedése gyakran elmarad. 2 Vízügyi Közlemények