Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

1. füzet - VI. Dr. Papp Szilárd: Fúrt kutak korrozió elleni védelme

104 Papp Szilárd. Védőbevonatok A vascsövek korróziójának elkerülése és főleg a gazdasági kár megelőzése céljából készülnek a különböző fémbevonatokkal védett vascsövek. A bevonat anyaga alumínium, cink, kadmium, kobalt, nikkel, króm, ón, ólom vagy réz lehet. A felsorolt fémek közül az alumínium, a cink és a kadmium kevésbé nemesek, mint a vas, tehát nagyobb mértékben elektro-negatívok. Ezért különösen alkalmasak a vas védelmére, mert ha a bevonat valahol hézagos — pl. mechanikai sérülés következtében — a szabadon levő vassal helyi elemet képeznek, amelyben a vas a katód, tehát az elektrokémiai folyamatok megvédik a vasat a feloldástól. A többi fémnek, amelyek nemesebbek, tehát a vashoz képest elektro-pozitívek, kedvezőtlenebbek az elektrokémiai sajátságai. A bevonat esetleges sérülése helyén helyi elemek képződnek és a szabadon levő vasfelület mint anód feloldódik. Az ón a vassal szemben elektro-pozitív, ezért az ónozás csak akkor jó, ha a vascsövezetet teljesen, hézag nélkül befedi. Az ónrétegben azonban rendesen pórusok vannak, ezért helyi elemek képződnek, ami a vas tönkremeneteléhez vezet. Tiszta ónnal gyakorlatilag alig lehet pórusok nélküli bevonatot készíteni, ezért ólom-ón ötvözeteket alkalmaznak, amelyeknek nagyobb a fedőképessége. A rézzel bevont vas kémiai magatartása az ónozáshoz teljesen hasonló. A legcsekélyebb likacsosság elektrokémiai korróziót idéz elő. A króm- és níMeZbevonatok vízzel szemben igen ellenállóknak bizonyultak, elterjedésüknek azonban gazdasági akadályai vannak. Elektrokémiai szempontból vascsövek számára a horganyzás biztosítaná a legjobb védelmet. A cink a vashoz képest elektro-negatív, tehát védenie kell a vasat még akkor is, ha a bevonat megsérült, vagy nem teljesen tömör. Viszont gyakran találunk olyan cinkbevonatokat, amelyeken bázikus cinkbevonatból álló lerakódások képződtek és ezért a cinkréteg már nem képes akadálytalanul oldatba menni, tehát az alatta levő vasat sem védi meg a korróziótól. A horganyzás ezért nem nyújt kielégítő biztonságot a korrózióval szemben, mivel kezdetben ugyan cink megy oldatba, de amint a cink leoldódott és a vas a kivált cinkkarbonáttal kerül érintkezésbe, az elektrokémiai potenciál megfordul és a vas oldódása következik be, ami azután a cső teljes kilyukadásához vezethet. Ilyenkor a horganyzás. legfeljebb késlelteti a víz agresszív hatását, de nem védi meg a vasat. A kútfúró technikában ennek ellenére is elterjedt a cink mint vasvédő fém, mert a korrózió késleltetésével a kutak élettartama növelhető. Korrózió lép fel minden vasféleségen a nemesebb fémmel — pl. rézzel, bronzzal — való érintkezés helyein, amelyeknek a kútépítési technikában a szűrők készítésével kapcsolatban van szerepük. A különböző fémek érintkezését tehát kerülni kell. Még a vízből kivált és a réz vagy bronz szűrőszövetekhez kerülő mangán vagy vasoxid szemcsék is kiválthatják az elektrokémiai folyamatot, amely a szűrőszövet kilyukadásához vezethet. Ez pedig egyértelmű a kút tönkremenetelével. Amint látjuk, a vas- és acélcsövek nem minden tekintetben alkalmasak agresszív vizek feltárására és vezetésére, mert az anyaguk erősen korrodálódik és a víz kellemetlen tulajdonságokat vesz fel. A piacra került rozsdacilló acél és a réznikkel ötvözet ideális anyag volna, gazdasági okok azonban egyelőre úgyszólván lehetetlenné teszik a használatát. Nem fémes bevonatok. A korrózió elleni védelemben a nem fémes bevonatok is szerepet játszanak. Ezen a téren a nagyszámú kátrányféleség közül a kőszén-