Vízügyi Közlemények, 1957 (39. évfolyam)

3. füzet - IV. Babos Zoltán: A mértékadó bevizi hozamok Szeged környékén

220 Babos Zoltán A méréseket egyrészt nehézkes botúszóval végezte, másrészt pedig egyes áteresztőknél a műtárgy felett és alatt észlelt vízszintek különbségének, valamint az áteresztő nedvesített szelvényterületének a felvételével állapította meg a számításhoz szükséges adatokat. A mérések csaknem 100 éves időszak legnagyobb belvízjárásának adatait őrzik meg az utókor számára és ilyen viszonylatban az eddig feltárt országos anyag keretén belül is egyedülállóak. . A belőlük leszűrhető legfontosabb eredményeket az alábbiakban foglalom össze. Az 1940. évi tavaszi nagy belvizet az erősen átfagyott talaj on tárolódott nagy hótömegek gyors olvadása okozta. Az ekkor fellépett rendkívüli belvízjárással kapcsolatos mérési eredmények eszerint alkalmasak arra, hogy a hóolvadéisból származó kivételes belvizek jellemző vízhozamaira következtessünk belőlük. A feljegyzések szerint ezen a vízgyűjtőn ez az év volt a legcsapadékosabb. A kiadós esők egész éven át állandóan magas szinten tartották a talajvizet annyira, hogy az év végén sok helyen a térszínig is felemelkedett. Az 1939. dec. 1.— 1940. márc. 11-e között lehullott 14 + 50 +65 + + 4 = 133 mm csapadékból származott összetömörödött hótakaró vastagsága a márc. 14-én megkezdődött hóolvadáskor átlagosan 32 cm volt, és víztartalma, az 1942. évi állapothoz hasonlót feltételezve, 60 liter/m

2 lehetett. A levonuló belvizek mérése — többek között — a Fehértó-majsai csatornának a szatymazi bekötő-út alatti áteresztőjénél, az 5. sz. műúttal való keresztezés szomszédságában (F=24 200 ha) történt. A mérési sorozat eredményeit és a kapcsolatos meteorológiai adatokat a 2. éibra tünteti fel. E szerint a hóolvadás márc. 14-én kezdődött és ápr. 14-ére a hótakaró gyakorlatilag egészen eltűnt. A hóolvadás kezdetétől a befejezéséig 10,95 millió m

3 belvíz folyt le a völgyből a Fehértóba, mellyel 126 mm csapadék (60 mm hóolvadási víz és 66 mm eső) állítható szembe. Az átlagos lefolyási tényező tehát 0,36 volt. A vízhozam csúcsértéke (8,2 m

3/s) a levonuló belvizek késleltetésére épített ideiglenes völgyelzárások sorozatos átszakadásának volt a következménye. Bármilyen vízemésztőképességű csatornahálózatot építenek, a hóolvadás megindulása után a csatornák csak az összegyülekezési idő második felében kezdenek erőteljesen emészteni. Az ábra szerint 1940 körül ez az állapot 5—6 nap alatt következett be. Ha megfelelően kiépített csatornahálózatot tételezünk fel, amely a hóolvadási vizeket az olvadás teljes befejezéséig egyenletesen és maradék nélkül levezeti, és ez a jelen esethez hasonlóan a márc. 20. — ápr. 14-e 2. ábra. Az 1940. évi tavaszi belvizek levonulása a Fehértómajsai főcsatornában