Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

1. füzet - III. Babos Zoltán: Talajbeton alkalmazása a vízi építkezésekben

72 Babos Zoltán: Nagy hátrányuk azonban, hogy vízben állva eláznak, a víz tartós hatásának kitéve erős kimosásokat szenvednek. Az amerikai földutak minél olcsóbb megjavítására irányuló kísérletek során 1932-ben kevertek első ízben az út alapanyagához próbaképpen cementet, miáltal az anyag az eredetinél sokkal összetartóbb, szilárdabb és ellenállóbb lett. Azóta ott a talajbeton számos laboratóriumi és szabadtéri kísérletnek volt a tárgya, és a kedvező tapasztalatokat a gyakorlati alkalmazások hosszú sora igazolta. Azóta egyre több ország szakintézete végzett vizsgálatokat ezzel az építőanyaggal, saját földtani és éghajlati adottságainak a figyelembevételével. Ezek közül a szovjet vizsgálatok eredményei röviden a következőkben foglalhatók össze. Általában azok a talajok szilárdíthatok cementtel, melyeknél a plasztikus határ legfeljebb 45, a plasztikus index ^ 25% és az agyagtartalom 35%, azzal a megszorítással, hogy a legkisebb szemcseméret legfeljebb 0,005 mm lehet. A legkielégítőbb eredményt és legnagyobb szilárdságod a legkevesebb cement felhasználásával a legkedvezőbb szemösszetételű iszapos homokkal és a CaC0

3tartalmú talajokkal lehet elérni. A talajbeton céljára való alkalmasság szempontjából kedvező talajjellemzők : a csekély agyagtartalom, nagy homok és kavicstartalom, CaC0

3 és Ca-kloridok jelenléte, a humusz és vízben oldható sók hiánya, semleges vagy gyengén lúgos oldatok jelenléte, vízálló mikroszerkezet. Tapasztalat szerint e talajjellemzőknek a kedvező hatása állandósítható. A talajok cementtel történő szilárdításra való alkalmasságát csökkenti a humusz és savas anyagok jelenléte, Na és MgS0

4 tartalom, továbbá az, ha az agyagrészecskék mennyisége 25%-nál nagyobb. Tapasztalat szerint e körülmények kedvezőten hatása csökkenthető. Nem javasolhatók különleges vizsgálatok nélkül talajbeton céljára a mocsári és a szikes talajok, továbbá azok, melyeknek pH értéke 4,5-nél alacsonyabb, általában pedig semmilyen vízben oldható sókat tartalmazó talaj. Megjegyzendő, hogy a gyakorlati tapasztalatok szerint a vályog, nehéz vályog és a porszerű talajok is szilárdíthatok cementtel, célszerű azonban a legkedvezőbb szemcseösszetétel elérése végett ezekhez a munkahely közelében feltárható kavics- vagy homokból bizonyos mennyiséget hozzákeverni. A felhasználni kívánt talaj féleségnél figyelembe kell venni a lazíthatóságot is. A humusz és a lösz könnyen lazítható és keverhető, viszont a szikes és sótartalmú talajok nehezen apríthatok és keverhetők. Vizsgálataik szerint fontos, hogy a talajbeton keveréséhez alkalmazandó víz pH-értéke legalább 4 legyen, szulfáttartalma ne haladja meg az 1500 mg/liter értéket, és ne tartalmazzon humuszos anyagokat. A kísérleti eredmények értékelésénél nem szabad szem elől téveszteni, hogy az ásványi anyagtartalomtól, szemcseösszetételtől, sótartalomtól és vegyi összetételtől függően az eredmények még ugyanannál a talajféleségnél is a legkülönbözőbbek lehetnek. Bármennyire is kielégítőek a kísérleti eredmények, a talajbeton csak akkor megfelelő, ha megkeverését és bedolgozását helyesen, kellő gondossággal végzik. Ennek a technológiai folyamatnak legfontosabb részei : a) a talajaprítás és keverés jó minősége, b) a legkedvezőbb nedvességtartalom megközelítése, c) az elérhető legnagyobb mértékig történő tömörítés.