Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

Az öntözővíz-készlet meghatározása 361 portokba osztották be. Л legkisebb két értéktől eltekintettek, és a következő — 7 évet magában foglaló — csoport középértékét fogadták el. Mindhárom eljárás közös jellemzője tehát, hogy bár nem az előfordult legkisebb vízhozammal számoltak, hanem — és ebben már bizonyos gazdaságossági megfontolás is rejtve van — valamivel nagyobbal, mégsem részletes gazdaságossági számítások alapján határozták meg az öntözővízkészletet. Az öntözővízkészletnek szabatosabb, s a gazdaságosság befolyását is számításba vevő meghatározására az elmúlt évben készült Országos Vízgazdálkodási Keretterv összeállítása során került sor. 2. Az Országos Vízgazdálkodási Kerettervben követett módszer Az öntöző vízkészlet nem egyértelmű fogalom. Az egyéb igények kielégítése után rendelkezésre álló vízkészlet a felső határt jelenti, amit nyilvánvalóan csak a felszíni vizek megfelelő tározásával, a felszín alatti vízkészletek kitermelésével, és ezen túlmenően : megfelelő vízelosztórendszerrel lehetne — elméletileg — felhasználni. Ezen belül műszaki és gazdaságossági szempontok döntik el, liogy a vízkészletből mennyi hasznosítható az öntözéseknél. Ilyen értelemben megkülönböztethetünk 1, elméleti öntözővízkészletet és 2. gazdaságosan hasznosítható öntözővízkészletet. Az öntözővízkészlet meghatározása tehát sokrétű, összetett feladat. Két fő feladatcsoportja van. Az egyik hidrológiai jellegű : az elméleti öntözővízkészlet meghatározása. A másik műszaki, gazdasági jellegű: a teljes elméleti öntözővízkészletből műszaki és gazdaságossági megfontolások alapján hasznosíthatónak minősülő öntözővízkészlet megállapítása. Az öntözővízkészlet felosztását elméleti, illetve gazdaságosan hasznosítható öntözővízkészletre a vízerőkészlet meghatározásánál szokásos elnevezések mintájára vezettem be. A vízerőhasznosításban ugyanis már régen megkülönböztetik az elméleti (potenciális), a műszakilag hasznosítható és a gazdaságosan hasznosítható vízerőkészletet. Erre az analógiára akkor jutottam, amikor megpróbáltam az öntözővízkészlet fogalmát körvonalazni. Első felismerésem az volt, hogy az eddig elkészült kataszterek vagy valamely előre feltételezett terület céljaira összeállított vízbeszerzési tervezetek voltak — és ilyen módon nem nevezhetők öntözővízkészletmeghatározásnak, vagy pedig — ha ki is terjedtek az ország valamennyi vízfolyására és számoltak a felszín alatti vízkészletekkel is — mint például Trümmer Árpád és Babos Zoltán kataszterei — mégis voltak olyan hiányosságaik, amelyek miatt vitatható, hogy végösszegüket valóban az ország öntözővízkészletének tekinthetjük-e. Amikor ugyanis az öntözővízkészlet fogalmát szabatosan meg akarjuk határozni, még általánosabban kell a kérdéssel foglalkoznunk. Tovább vizsgálva a kérdést, az is megállapítható, hogy az öntözővízkészlet, még lia a legkörültekintőbben határozzuk is meg, nem lehet állandó érték, hiszen később jelentkező igényeket is ki lehet elégíteni újabb áldozatok árán, mindaddig, amíg felhasználatlan víz egyáltalában van — ha az akkori körülmények között gazdaságos. Az elméleti öntözővízkészleten belül van tehát egy — az időben változó nagyságrendű — gazdaságosan hasznosítható öntözővízkészlet is. Nem lehet és nem szabad tehát a kérdést sztatikusan szemlélni.