Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

382 Kertai Ede így van ez a vízeróhasznosításban is. Érdekes például, hogy 7,5 milliárd k\\'ó elméleti vízerőkészletünkből Mosonyi Emil 1946-ban ínég csak mintegy 1 milliárd kWó-t tartott gazdaságosan hasznosíthatónak, s ma - a megváltozott körülmények miatt — már több, mint 3 milliárd k\Vó-ról beszélünk [5]. Azt, hogy az elméleti készleten belül meddig növelhető a felhasználható öntözővízkészlet, a gazdaságossági szempontokon kívül természetesen az öntözésbe egyáltalában bevonható területek nagysága szabja meg. A gazdaságosan hasznosítható vízkészlet, minthogy az öntözésre kijelölt területtel kölcsönhatásban van, természetesen csak fokozatos közelítéssel határozható meg. Bliznják E. V.-nek ,,A Szovjetunió öntözési vízkataszterének összeállítása" c. tanulmánya [6] arról tanúskodik, hogy a Szovjetunióban is ugyanígy értelmezik az öntözővízkészletet. A szovjet öntözési vízikataszter három részből áll. Az első rész az elméleti öntözővízkészletekre, a második a gazdaságosan hasznosítható öntözési készletekre, a harmadik pedig az öntözésre valóban felhasznált vízkészletekre vonatkozó adatokat tartalmazza. Carevszkij A. M. — az elmúlt évben Algirban megtartott második nemzetközi öntözési és lecsapolási kongresszuson résztvevő szovjet szakértőbizottság tagja — kongresszusi beszámolójában érdekes megállapításokat tett. Ezek szerint a tervezések „minden országban tapasztalati tűrés szerint" történnek és ,.teljesen hiányzik a mezőgazdasági károk gazdasági értékelésének metodikája". Az Országos Vízgazdálkodási Keretterv készítése során kidolgoztunk egy ilyen eljárást, ahol a vízhiányok tűrésével kapcsolatban statisztikai módszert alkalmaztunk, és a gazdaságosságot a terméskiesések értékelésével mértük le. A módszert legegyszerűbben a tiszavölgyi öntözésekkel kapcsolatos számadatokkal lehet ismertetni. A vizsgálatokat, ennek a területnek az öntözését véve alapul, a Mosonyi Emil megállapította alapelvek figyelembevételével Goda László végezte el [7]. A Tisza völgyében mintegy 4 100 000 kat. holdnyi (2,3 millió ha) terület jöhet szóba az öntözés szempontjából (1. ábra). Ezen belül az öntözésre berendezhető területek nagysága 1 millió kat. hold (550 000 ha). Ez 25%-os kihasználási fokot jelent. Az öntözések maximális vízigénye 300 m

3/s. Biztosítására elsősorban a Tisza és mellékfolyói szolgálnak. Ezek azonban — figyelembe véve a fel nem használható 71 m

3/s vízhozamot (veszteségek és a mederben visszahagyandó élővíz) — ennek az igénynek csak egy részét tudják fedezni. Szükség lesz tehát bizonyos mértékű vízpótlásra, amely tározással vagy a Dunából való vízáteresztéssel történhetik. A pótlás nagyságát a vízkészlet és a vízigény időbeli változásainak egybevetésével kapjuk meg. Ezután meg kell állapítani, hogy a vízhiány különböző mértékű pótlása esetén mekkora terméskiesésre kell még számítani, természetesen az optimális terméshez képest. Ezt agronómiai megfontolások alapján a vízellátottság függvényében határoztuk meg. Itt Mosonyi Emil javaslata alapján bevezettük az egyenértékű vízhiány fogalmát, amivel azt jutattuk kifejezésre, hogy a tenvészidő különböző szakaszaiban fellépő vízhiánynak a terméskiesés szempontjától más-más a súlya. A terméskiesés értékét a vízpótlás függvényében csökkenő