Vízügyi Közlemények, 1955 (37. évfolyam)

1-2. füzet - XII. Galli László: Szivárgási jelenségek a védvonalakon

168 Galtt László a vízvezető réteg szeszélyességének megfelelően ugyan, de az egész vonalon fokozatos nyomáscsökkenés következik be (4. ábra). A mentett oldalon minden vízfakadás tehát a fakadó hely és töltés közötti terület biztonságának esetleg igen jelentős megnövekedésével jár együtt. Szabályként fogadhatjuk el tehát azt, hogy az árvédelem szempontjából nem az jelenti a veszélyt, ha a viz valahol a mentett oldalon a felszínre lép, hanem egyedül az, ha szivárgási sebessége a talajt a kilépés helyén megbonthatja. Önként következik tehát, hogy a víz visszaszorításával vagy elzárásával a veszély nem csökkenthető, legfeljebb a következő gyenge helyre vihető át. Ismét visszatérhetünk tehát ahhoz, a fejezet elején tett megállapításhoz, hogy a veszély nagyságát mindig a víz kilépési sebessége, tehát végeredményben annak az útnak az ellenállása szabja meg, amely a belépés és a kilépés helye között van. Minden védelmi vonal tervezésénél arra kell tehát törekedni, hogy a vizet azon a hosszon, amelyen belül kilépése veszélyt okozhat, sebességének lecsökkentése vagy a talajszemcsék kisodrása elleni védekezés nélkül feltörni ne engedjük. 4. A védvonalak mértékadó szélessége Az előzők szerint a vízvezető talajrétegekre épített védvonalaknál az a legkisebb szivárgási hossz, amely a különböző rétegződésű területeken az árvédelmi biztonság megtartásához szükséges, elsősorban a vízvezető és a fedőréteg méreteitől, minőségétől és szivárgási tényezőjének a változékonyságától függ, de függ a töltés környezetének a felszíni adottságaitól, az árvizek magasságától és tartósságától is. A szükséges szivárgási hossz a védelmi vonal méntén mindenütt változó szélességű sávban jelentkezik. Ennek a mértékadó sávnak, а szélessége jellemzi az altalajviszonyokat az árvédelmi biztonság szempontjából. Jó talajrétegződésnél esetleg kisebb, mint a töltés lábszélességé, ds geohidrológiailag előnytelen rétegződés esetében a töltés lábszélességének a többszörösét is elérheti. Minden árvédelmi vonalnál tehát, ahol a védvonal alatt vízvezető talajrétegek is találhatók, meg kell ezt a mértékadó szélességet állapítani és ha nagyobb, mint a töltés lábszélessége, éppen olyan gonddal kell megerősíteni és kezelni, mint amilyen gonddal a töltések méretezése és karbantartása is történik. Azt a legkisebb szivárgási hosszat, amely a töltésláb alulról történő átázásaés a buzgárképződés vagy a hidraulikus talajtörés veszélye ellenében kellő biztonságot nyújt, megállapítani ma még nem tudjuk. Mivel síkbeli áramlás feltételezésével — amire számításaink vonatkoznak — a kérdést éppen a talajrétegek szivárgási tényezőjének a változékonysága miatt gyakorlatilag nem lehet megközelíteni, csak az árvízi tapasztalatok tervszerű feldolgozása és a helyszíni adatgyűjtés nyújthat lehetőséget arra, hogy a mértékadó sáv szélességét statisztikai alapon megállapított méiőszámokkal — a Bligh-féle módszerhez hasonlóan — megközelíthessük. Kérdés még, hogy az árvédalmi biztonság szempontjából melyek azok a talajmechanikai és hidrológiai követelmények, amelyeket a mértékadó szélességek megállapításánál vagy mesterséges kialakításánál figyelembe kell venni és be kell tartani. Önként következik, hogy a víznek elméletileg a mértékadó szélességen