Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

600 Illés György A vázolt célkitűzések megvalósítása érdekében kereken napi 700 000 m

3 újabb vízmennyiség feltárására, a kiszolgáláshoz 12 000 km különböző átmérőjű csővezeték lefektetésére és mintegy 300 000 m

3 további víztározó-térfogat építésére van szükség. Meglévő jó közkütjaink számát meg kell kétszereznünk, vagyis 11 000 db kutat kell építenünk. Az említett vízvezeték építési munkák beleértve a helyi vízvezetékeket is mintegy 1,7 milliéird forintot igényelnek, a közkutas ellátottság megjavílásához kereken 1 milliárd forint beruházási összegre van szükség. Ezek látszólag igen nagy számok és előteremtésük komoly terhet jelent a népgazdaság számára. Azonban az elsőrendű célt és a vízellátásnak a népgazdaság valamennyi ágát átszövő rendkívüli fontosságát tekintve, és figyelembe véve, hogy már az eddigi tervévek során is fordítottunk 60—70 millió forintot az ivóvízellátás megjavítására, a fenti számokból kiadódó 110 millió forintos évi átlag nem látszik elérhetetlennek. Célkitűzéseink főbb vonalakban való rögzítése után következő lépésként átfogó tervet kell készíteni minden egyes település vízellátásának megoldására, amely vízgazdálkodásunk fejlesztési elgondolásaira épül fel. Ennek a tervnek a kidolgozása az Országos Vízgazdálkodási Keretterv munkáival már megindult, azonban ma még nem olyan részletes, hogy a gyakorlati élet számára hasznosítható lenne. A Keretterv alapján a részfeladatokat tervező intézetek az egyes kérdéseket komplex szemléletből tudják megoldani. Ilazánk némely területén — nagyrészt a mostoha vízbeszerzési lehetőségek miatt — a vízellátást csak úgy tudjuk biztosítani, ha a vizet távoleső helyről szállítjuk a településhez. A távoli vízszállítás költségeinek és gazdaságosságának mérlegelése során azonnal felvetődik a kérdés, hogy nem célszerű-e több településre kiterjedő vízművet építeni. Ilyen vízmü-rendszerek, regionális vízmüvek kiépítésére kell gondolnunk ott is, ahol a települések olyan közel vannak egymáshoz, hogy a csőhálózat megépítése az egyes községek között, és a közös üzemeltetés gazdaságosabb, mint különálló helyi vízművek építése. Egyes külfödi államokban már évtizedekkel ezelőtt építettek távolsági vezetékeket, regionális vízműveket. Mi ettől a gondolattól féltünk, és bizonyos mértékig ma is idegenkedünk. De a balatonkörnyéki üdülőtelepek vízellátása, vagy a bányaművelés által vízbeszerzési szempontból kedvezőtlenné vált borsodi területek ellátása alig oldható meg másképpen. És szó volt már eddig is a tatai, ajkai, pécsi vízellátási rendszerekről, amelyek megvalósítása a következő évek feladata. Ezeknek, és a még létesíthető egyéb vízellátási rendszereknek kidolgozása elsőrendű tervezési feladat. Az ország vízellátottságára vonatkozóan ma rendelkezésünkre álló adatok között még igen sok becsült, hozzávetőleges érték van. Elengedhetetlen, hogy vízellátásunk állapotéit egyszer részletesen felmérjük, és a jelenleginél pontosabban állapíthassuk meg, hogy melyek országunk legrosszabban ellátott területei, amelyekre figyelmünket és beruházásainkat összpontosítanunk kell. Ennek a felmérésnek az alapján elkészíthetők az ország vízellátásának állapot-térképei is. A napi 700 000 m

3 ivóvízminöségü víz feltárása nagy feladatot jelent vízkutatással foglalkozó intézményeink számára. Ennek a víznek nagy részét felszínalatti, sőt mélységbeli vízkészletünkből kell fedeznünk. (Lásd 2. ábra.) A gazdaságos feltárás csak jelenlegi kutatási módszereink tökéletesítésével, új feltárási eljárások bevezetésével remélhető. A korábban vázolt fejlesztési program költségeiből mintegy 40—50 millió forint jut vízfeltárásokra. Ezeket a kutatásokat természetesen már a következő •5—6 évben kell elvégezni, hogy a későbbi tervévek tervezési és építési munkáját megfelelő időre előkészíthessük. Valószínű, hogy a vízfeltárások gazdaságosabbá tételének útja a geofizikai eljárásoknak vízfeltárás céljaira való hathatósabb alkalmazása lesz.