Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

A vízellátás 75 éve 601 Amint e tanulmány első részében már említettük, a tudományos kutatások terén az elmúlt években liatalmas lépést tettünk előre. Azonban mindez még mindig csak kezdetnek tekinthető. Igen sok vízkivételi műtárgyunkat, köztük pl. a ma sokat emlegetett csáposkutakat, tapasztalati adatok alapján építjük, hidraulikájukat nem ismerjük. De így vagyunk egyéb kérdésekkel is. Foglalkoznunk kell a talajvízszaporítással, amely a felszíni vizek természetes szűréssel ivóvíz céljaira való felhasználását jelenti, és az ehhez szorosan kapcsolódó bakteriológiai szűrőképesség-vizsgálatokkal, talajiszapolódásokkal, (tekintettel a medergalériák építésére). Ezek a vizsgálatok részben ugyan már megindultak, de folytatni kell őket mindaddig, amíg a gyakorlati élet számára is használható adatokat kapunk. Ugyanez áll talajvizeink és karsztvizeink hasznosítható hányadának megállapítására. Számtalan olyan kutatási feladatunk és nyitott kérdésünk van, amelynek eredményes megoldása nem nélkülözheti a laboratóriumi kísérleteket, a vízellátási modellkísérletezést. A követelményeknek megfelelő jó vízművet csak akkor lehet készíteni, ha a tervezőnek rendelkezésére áll a település rendezési terve, s ezen belül ismeretes, hogy melyek azok az övezetek, ahol a hálózat vizét a lakásokba vezetik, melyek azok a területek, ahol csak közkifolyókat (ejektoros kút, kifolyócsap stb.) szerelünk a vízvezetékhálózatra, és melyek a községnek vagy városnak azok a részei, amelyeken továbbra is közkutak (ásott vagy fúrott kút) szolgálják a lakosság vízellátását. Az ellátottságnak ez a hármas osztályozása a településen belül döntő fontosságú a pontos vízigény megállapítása szempontjából. Mindenegyes településünkön a település jellege szerint meg kell állapítanunk a megokolt vízfogyasztási fejadagot, sőt célszerű egyes mintavízművek kijelölése, fogyasztási, üzemi és egyéb fontos adataiknak rendszeres figyelemmel kísérése annak érdekében, liogy a tervezők megfelelő alapadatokhoz jussanak. IIa a 12 000 km nyomócső szükségletet nézzük, és párhuzamba állítjuk csőgyártásunk mai teljesítőképességével, megállapíthatjuk, hogy csőgyárainkat fejlesztenünk kell, illetőleg újakat kell létesíteni. Az öntöttvas és acél, amely nálunk a nagyátmérőjű csövek alapanyaga volt a vassal való takarékoskodás miatt — a jövő vízműépítkezéseinél csak a legszükségesebb mértékben jöhet szóba. A nagyátmérőjű csövek pótlására meg kell találnunk a megoldást, amelyet minden valószínűség szerint a külföldön bevált vasbeton nyomócsövek bevezetése jelent. A hazai kísérleteknél ma még nem értük el a kívánt eredményeket. Az adalékanyag gondoselőkészítése, a szemösszetétel, víz-cement-lénye.zö és a pörgetési idő helyes megválasztása, valamint a beton leggondosabb utókezelése hozhatja csak meg a vasbetoncsövektől már oly régóta várt eredményt. Bár az egyenes csődarabokkal voltak jó tapasztalatok, nem mondható ugyanez az idomokra és csőkötésekre, amelyek megoldása nélkül vasbetoncsövek fektetésére nem gondolhatunk. A kisebb (300 mm Q alatti) csöveknél is arra kell törekedni, hogy hazai alapanyagból készíthessük őket. Az azbeszt importáru, s a helyettesítésére alkalmas hazai anyag felkutatása szakembereink új feladata. De foglalkoznunk kell a külföldön is vizsgált üvegcső és bazaltcső készítésének gondolatával is. Annak érdekében, hogy jól megtervezett vízmüveinket jól meg is tudjuk építeni, a csőgyártás mellett törekednünk kell a vízszolgáltatásnál használatos különleges szivattyúk és motorok hazai gyárakban, megfelelő számban és minőségben való előállításáról csakúgy, mint a fertőtlenítőkről (klórozó), és lehetőséghez mérten az automatizálásról. Nem elegendő a vízmüveket jól megépíteni. Fenntartásukról és szakszerű üzemeltetésükről is gondoskodnunk kell. A vízmüvek terve, sőt a csőhálózat rajza csak a legritkább esetben áll rendelkezésünkre. Hiányoznak még az üzem ellenőrzéséhez és fenntartásához szükséges műszerek és szerszámok is. A személyzet szakmai felkészült-