Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

Szivattyútelepek tervezésének fejlődése 495 szükség a csőzsiliphez csatlakozó vascsövek korrózió elleni védelmét szolgáló aknára. A szivattyúkat a mindszenti megoldáshoz hasonlóan vasbetongerendákra fogják felszerelni. A gépterem padlószintje alatt, de a legnagyobb belvízszint felett, födémet alakítottak ki, amely a gépek egyszerű és kényelmes kiszolgálását teszi lehetővé. A motorokat a szivattyútelep hossztengelyével párhuzamosan helyezték el. A szivattyútelephez csatlakozó csőzsilip olyan kialakítású, hogy elegendően magas Tiszavízállásnál az öntözővíznek a belvízlevezető főcsatornában való közvetlen bevezetésére is alkalmas. A szivattyúházhoz közvetlenül csatlakozik az 1,5 m belső átmérőjű vasbeton nyomócső. Három tagból áll, amelyek megfelelően kialakított dilatációs szerkezetekkel csatlakoznak egymáshoz. A szivattyúház maga egybeépült a bevezetőcsatornával és síkalapozású. Monolit vasbetonépítmény. A géptermet téglafalak határolják, részben előregyártott tetőfödémmel lefedve. A gépterem padlószintjének magasságában, az előcsatorna fölött, helyezték^el a gépészszobát, a kéziraktárat és egy mosdóhelyiséget W. C.-vel. II. ÖNTÖZÓ'SZIVATTYŰTELEPEK 1937-ig nem építettek Magyarországon olyan szivattyútelepet, amely nagyobb (1000 holdon felüli) terület öntözését szolgálta volna, mert eddig nem is alakult ki olyan öntözőrendszer, amely ezt szükségessé tette volna. Természetesen voltak már előbb is néhány száz holdas öntözések, de vízellátásukat rendszerint a vízfolyásokba épített duzzasztózsilipekkel oldották meg. Ilyenek voltak pl. a mezőhegyesi állami birtokon az 1900-as évek legelején épített 500 holdas öntözés, vagy a Ferenc-csatorna menti régebbi öntözéseink vízkivételei is. IIa most az 1937 óta eltelt időszakot vizsgáljuk, megállapítható, hogy az öntözőszivattyútelepek az öntözés igényeinek megfelelően fejlődtek. Az öntözési; igény nem mindig jelentkezett egyetlen öntözőrendszerben összefüggő, több ezer holdon egyszerre, hanem a rendelkezésre álló vízmennyiséghez igazodva gyakran csak néhányszáz holdon. A nagy átemelőképességű telepek helyett kisebbeket (200—500 l/s) kellett tervezni és építeni. A legtöbb esetben már nem folyóból, hanem csupán csatornából való vízkivételről volt szó. Ezért a fejlődés is kétjrányban : az úszóművek és az állandó jellegű szivattyútelepek tervezése és építése felé haladt. Az úszómüvek tervezését az indokolta, hogy viszonylag kis beruházási költséggel létesüljenek olyan vízkivételek, amelyek az öntözésnek néhány száz holdon való bevezetését is lehetővé teszik, ill. ha az öntözés ezeken a területeken bármilyen oknál fogva — akár átmenetileg is — szünetel, a teljes gépiberendezés, — újabb lényeges beruházás nélkül, — más helyen is üzembe helyezhető legyen. Ennek a kettős célnak az úszóműves vízkivétel mindenben megfelel, mert viszonylag olcsó, könnyen mozgatható, csupán az a hátránya, hogy kényes a szivattyúk nyomócsöve és a parton levő cső közötti kapcsolata : a csukló. Előnyük még az úszóműveknek az is, hogy 5—7 m-es vízszintingadozáshoz is átszerelés nélkül igazodni tudnak. Hátrányuk viszont az, hogy rövid élettartamuk miatt amortizálciós költség szempontjából drágábbak, mint az állandó jellegű szivattyútelepek. Az állandó jellegű szivattyútelepek tervezésénél és építésénél is sikerült az öntözés elterjedéséhez igazodni, mert kialakult az az öntözőszivattyútelep-típus, amely — a folyókból való vízkivételektől eltekintve — alkalmas az úszóműre is felszerelhető szivattyúk befogadására.