Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

Vízrendezési munkálataink 455 kákát egy menetben. Pénz, munkaerő hiánya, az időjárás jellegének változása sokszor évekre, évtizedekre halasztotta a munkák folytatását. Jelenleg jelentősebb mocsaras terület egy tagban már nem lelhető Magyarországon. 3. Belvízrendezés Magyarország ármentesítésének következő lépése : az ármentesített és mocsaraktól megszabadított területek belvízrendezése volt. A belvíz a felületi vizekből, csapadékból, továbbá a felszínre került talajvízből, fakadó-, szivárgó-és forrásvizekből tevődik össze. A belvízrendezést eleinte csak a mélyfekvésű ártereken végezték, a rendszeresebb munkálatoknál azonban a rendezést ki kellett terjeszteni a kiilvízi ártérre, tehát az egész vízgyűjtőre is. Ennek következtében az első feladat a kiilvizek elválasztása a belvizektől, annál is inkább, mert a külvízterület magasabb lévén, vize övgátolással, tározással visszatartható az egyenletes lefolyás vagy vízhasznosítás biztosítása céljából, vagy övcsatornával — rendszerint gravitációsan - bevezethető a befogadó folyóba. Ilyen övcsatorna a délborsodi ártérben a Csincse, a szegedkörnyéki mentesített területen a Dongér. A belvízárterek kiterjedése 3,6 millió kat. hold, a külvízártereké 3,4 millió kat. hold, a belvízrendezésre szoruló terület tehát 7 millió kat. hold.— Ezen a területen a belvízvédelmi berendezések a következők : 25 ezer km hosszú csatornahálózat, 230 szivattyútelep (342 m

3/s vízszállítással és 29 000 LE teljesítménnyel), 250 árvédelmi töltésbe épített zsilip, és 19 000 a csatornahálózatba épített műtárgy (híd, zsilip, tiltó, áteresz). A nagy belvízi elöntések a természeti jelenségek véletlen szélsőséges találkozásának következményei. így az 1952/53. évi belvizeket a Tiszántúlon, Szolnok. HajdúBihar, Békés és Csongrád megye területén hullott rendkívüli csapadék okozta, amely 1952 szeptembertől 1953 január 10-ig 400, sőt egyes helyeken 500 mm-nél nagyobb volt, 1940-ben a téli nagy hótömeg fagyott felszínen történő hirtelen olvadása, 1941-ben a már telített talajra esett nagy csapadék, 1942-ben az altalajvíz felszínre áradása idézte elő. A belvízrendezési művek jelenlegi vízlevezető képessége átlagosan 20,4 1/s • km

2. Ez sajnos azt jelenti, hogy a közepesnél nagyobb belvizek levezetése egy hónapnál is hosszabb ideig eltarthat. A mezőgazdaság fokozottabb fejlődése már évtizedek előtt megkívánta volna, hogy a fajlagos vízszállítást országos átlagban legalább 40 1/s • km

2-re növeljük. Ez természetesen azt kívánja, hogy a zsilipek és szivattyútelepek teljesítőképessége az eddiginek 2, illetve 3 szorosára emeltessék, és a csatornahálózat hossza és vízvezetőképessége 80%-kal nagyobb legyen. Az öntözött területeken a vízszállítási igény még kb. 20%-kal nagyobb, mivel ott a talaj vízzel telített állapotban van, beszivárgásra tehát nem lehet számítani, az öntözőtelep lecsapolóhálózata pedig meggyorsítja a leesett csapadék összegyülekezését. A Tisza és a Duna lépcsőzése akadályozza a duzzasztott szakaszok belvízterületeinek gravitációs vízlevezetését. Ezért itt új szivattyútelepeket kell létesíteni és a meglévőket bővíteni. A duzzasztás folytán telített altalaj több fakadóvizével is számolni kell. A legutóbbi négy évtized 13 évében volt belvízelöntés. A jövőben a törekvés az, hogy legfeljebb 10 évenként egyszer fordulhasson elő, de a káros vizek eltávolítása olyankor se tartson 2 hétnél tovább. A belvízrendezés kérdésénél figyelembe kell venni, hogy a belvíz most már belterjesen művelt mezőgazdasági területeket, lakó- és ipartelepeket, közlekedési vonalakat veszélyeztet. Mezőgazdasági vonalon nemcsak a termést, hanem a talajszerkezetet is tönkreteszi és így a következő évek termésére is káros hatással van. Azokat a területeket, amelyeket tízévenkint fenyeget belvízi elöntés — a belvízrendezési tervben előre kijelölik. A kijelölt területen olyan mezőgazdasági