Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

Vízrendezési munkálataink 453 A hóolvadásos árvíz, különösen jégtorlódással kapcsolatban, a Dunán veszélyes, mert a folyam zátonyos medrében könnyen képződik jégtorlasz. A tavaszi olvadás a felső szakaszon rohamosabb, így a felülről érkező kisebb árhullám is a jégborította alsó szakaszon sokszor katasztrofális bajokat idéz elő. így pl. az 1940.-évi jeges árvíz csak 2500 m

3/s vizet hozott, a felszakadó jég okozta torlaszok következtében mégis az eddig előfordult maximumnál sok helyütt 1 m-rel magasabb szintre emelkedett. A Tiszán a jéglevonulás rendszerint nem okoz nagyobb károkat. Annál veszélyesebbek a jégmentes tavaszi árvizek, időtartamuk és hullámverésük miatt. Különösen veszélyes a tavaszi árhullám, ha levonulása idején nagy esőzés van. A zöldár levonulása is általában a Tiszán szokott veszélyesebb lenni. Azonban az 1954. év megmutatta, hogy a körülmények szerencsétlen találkozása a Dunán júliusban is katasztrofális árvizeket tud előidézni. Az Alpesekben hullott nagy kiterjedésű esők napok alatt annyira megnövelték a Duna vízhozamát, hogy 1899 óta nem látott nagy árvíz következett be. A Tisza és mellékfolyói felső szakaszán előfordulnak még őszi árhullámok is. Ezek azonban a középső és alsó szakaszokon nem veszélyesek. Inkább a halastó és — esetleg a rizsteleplecsapolások ütemét zavarják. Az ezredfordulótól rendelkezésre álló feljegyzések szerint hazánkban,, sűrűn ismétlődtek az árvizek. Minden századnak volt több nevezetes, rendkívüli árvize. Nem egy ízben fordult elő, hogy egy-egy évtized minden évében volt árvíz, pl. 1870—79 közt, vagy 1880-tól 89-ig'. Az árvizek sokszor csak az egyik folyó vízrendszerében, sőt nem egyszer pl. a Duna egyes szakaszain voltak veszélyesek. Viszont pl. 1940 tavaszán az ország mindegyik vízfolyása kiöntött. Hazánkban a folyók szabályozási munkái az árvédelem kapcsán indultak meg. A jégtorlódásos árvizek elhárítása céljából vágták át a Középduna nagy kanyarulatait 1820 és 32 közöt t 15 helyen 9(5 km folyamszakasz-rövidüléssel. Ez a mederrendezés kapcsolatban volt a Beszédes József által ugyanekkor végzett Sárvízcsatornázás munkálataival. I lasonlóképpen a tiszaszabályozás munkálatait is a Tiszavölgy ármentesítésének szükségessége és tervebevétele indította meg. A szabályozási munkálatoknak a háborúk és egyéb okok miatti elmaradása veszélyes helyzetet teremtett a Középdunán, ahol súlyosabbakká váltak a jégtorlódásos árvizek és a magyar Felsődunán, ahol a lerakódó hordalékmennyiség (évi 250—300 ezer m

3) okozta 1 m-es mederfeltöltődés és vízszinemelkedés nehezíti meg a Szigetköz és Csallóköz árvédelmét és belvízvédelmét. A folyószabályozás munkájának értékelésére nem alkalmas a folyó hossza, sem a beépített kő vagy egyéb anyag. Támpontot tud talán adni az, hogy 1868-tól 1938-ig' 300 millió pengő volt a befektetés. A folyószabályozás és az árvédelmi töltések építése következtében megváltozott vízjárás a Tisza árvizét Szolnoknál több mint 2 m-rel, a Körös torkolata alatti szakaszon több mint 3 m-rel megemelte. A kisvízi meder pl. Szegednél 2 m-rel lemélyült. A vízjáték tehát Szegednél 5 m-rel növekedett meg. Az átvágások a Tisza hosszát 435 km-rel, az árvizek levonulási idejét 5—6 hónapról 8 10 hétre rövidítették, míg az átlagos esés 3,8-ről 6 cm/km-re növekedett. Az ármentesítés másik eszköze az árvédelmi gátak megépítése. Magyarországon a kereken 1 millió kat. hold árterületnek az árvizektől való megvédésére 3800 km földgát épült. A gátak 56 km hosszban burkolt rézsűvel, 8 km hosszban betonmaggal vannak ellátva. A gátakban mintegy 200 millió m

3 földtömeg van.