Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - XV. Szilágyi József: Az Erzsébet-híd roncsainak hatása a mederalakulásra

.430 Gábri Mihály 5. AZ ÖNTÖZÉS ÜGYÉNEK ELŐREHALADÁSA a) Történeti áttekintés Magyarországon az öntözéses gazdálkodás bevezetésének határozott irányzata Széchenyi Istvánnal alakult ki, aki a vizek rendezése mellett a természetalkotta öntözési lehetőségeket is ki kívánta használni. A következő évtizedek tervezéseit az egészen nagy méretű öntözési elképzelések jellemzik. 1863-ban Herrich Károly elkészítette a Tisza-Hortobágy-Körös csatorna tervét. A 125 m

3/s vízvezetésű csatorna Tiszalöknél ágazott volna ki. Abernethy James TiszaKőrös csatorna tervét Herrichtől eltérően már duzzasztott tiszai vízállásra építette. A magyar mérnökök között ezidőben (1868) Benedek Pál foglalkozott behatóbban az Alföld öntözésének kérdésével, valamint Boros Frigyes és társai. Utóbbiak a Felsőtisza, Érvölgy és Hármaskőrös vonalán terveztek öntözőcsatornát. Boros készítette a Szárazéri öntöző- és hajózócsatorna tervét is, az aradi Kultúrmérnöki Hivatal által a 90-es évek elején kidolgozott Arad-Csanádi öntözőcsatorna-terv előfutárát. A csaknem 90 km hosszú csatorna 20 000 kat. hold vízellátását biztosította volna. A nagy elgondolásokat azonban sajnos nem követte tett. A kultúrmérnöki intézmény felállítása (1879) után Kvassay Jenő és Kolossváry Ödön iránymutató irodalmi munkásságát kell kiemelnünk. Jellemző, hogy bár számtalan ma is figyelemre méltó elgondolást vetettek fel, a tározásnak a: öntözésben való szerepével nem foglalkoztak. A kultúrmérnöki hivatalokon kívül ezidőben a különböző vízhasznosító és ármentesítő társulatok készítettek kisebb terveket, amelyek nagyrészt meg is valósultak. Jelentősebb tervek voltak az Arad-Csanádi öntözőlarsulat keretterve, és a Gyula-Békéscsaba-Békési Élővízcsatorna terve. A világháború előtti utolsó nagyobb tervet, a hortobágyvidéki hajózó és öntözőcsatorna tervét, a Földművelésügyi Minisztérium Folyócsatornázási Osztálya készítette. A 10,7 m

3/s emésztésű, tiszalöki kiágazású csatorna tervezésénél az öntözés érdekeit csak csekély mértékben vették figyelembe. A világháború után az 1928-ban közzétett Czverdely — Trummer-fé\e terv az Alföld öntözését 3 főcsatorna környezetében javasolta megoldani : 1 .a Tiszaeszlár — Mezőtúr között tervezett öntözőfőcsatorna 95 m A. f. tiszai duzzasztott vízszint mellett mintegy 150 000 kat. hold terület állandó gravitációs vízellátását biztosította volna; 2. az Eger —Hatvan vonalában 10 m

3/s vízvezetésre tervezett öntözőcsatorna vízmennyiségét a Bükk és Mátra vízfolyásai tározással biztosítanák ; végül 3. a Dunavölgyi Lecsapoló Főcsatorna 10 m

3/s vízmennyiséggel öntözné a dunabalparti lecsapolt — nagyrészt szikes — területeket. Ez a terv már átfogó módon kezeli a kérdést : a belvízrendezésre, energiatermelésre, mezőgazdasági ipar telepítésére, halastó létesítésére stb. is kitér. Az öntözés gondolata а 30-as évek elején került ismét erősen előtérbe, mikor Sajó Elemér vette át a vízügyek vezetését. Kezdeményezésére készült az ,,Öntözésről" c. kiadvány (1931) és alakult meg a Földművelésügyi Minisztériumban a Hármas Öntözési Bizottság (1931), majd megjelent Sajó Elemér és Trümmer Árpád szerkesztésében az „Üjabb tanulmányok az öntözésről" (1933), mind azzal a céllal, hogy az öntözés kérdését feltárják és mellette közvéleményt teremtsenek. 1932-ben készítette el Ruttkay Udó „A magyar Alföld öntözésé"-nek tervét. Tiszaszederkénynél, majd Tiszaugnál létesítendő két duzzasztó segítségével 1,4 millió hold öntözését kívánta megoldani. Az ehhez szükséges vízmennyiséget — túlzottan magas duzzasztással — tiszai medertározással (750 millió m

3) és hortobágyi segédtározókkal (290 millió m

3) biztosította volna. A terv túlzott arányait — egyebek mellett — az öntözés mai helyzete sem mutatja megokoltnak. A Sajó Elemér szívós erőfeszítéseinek eredményeként a Földművelésügyi Minisztériumban 1934-ben megalakított tervezőcsoport munkájának gyümölcse a Trümmer Árpád szerkesztésében 1937-ben„ A Tiszántúl öntözése" címen közreadott keretterv lett, amely részletesen tárgyalta a Tisza balpartján szivattyúval ellátandó öntözőberendezéseket,, a Tiszába építendő duzzasztóművet és a hozzákapcsolódó öntözőrendszert, végül pedig, a Körös folyó csatornázását. Ezek után a keretterv megvalósítására hozott 19.37. évi XX. tc. intézkedéseinek végrehajtására szervezett Országos Öntözésiigyi Hivatal vette át az öntözés tervezési és építési kérdéseinek irányítását. 1940-ig kiépült a tiszafüredi rendszer 6 m

3/s teljesítményű, kizárólag öntözési célokat szolgáló szivattyútelepe és a hozzátartozó, mintegy 20 0Ö0 kat. hold vízellátását biztosító csatornarendszer. A hivatal hortobágyi kísérleti