Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)
1. szám
A belvízrendezés fejlesztése 21. îajîagos vízszállítást jelent. Ennek az átlagnak az egyes öblözetekben a helyi adottságok szerint 20— 60 Hter/s.km 2 felel meg, öntözött területeken, valamint duzzasztott folyószakaszok mentén pedig 60 liternél is több. A fokozott követelmények szükségessé teszik a csapadékvizek visszatartását, tárolásai, elsősorban holt medrekben és mesterséges tározókban. A ritkábban előforduló nagyobb belvizek tárolására azonban már a tervezéskor ki kell jelölni azokat-a rét- és legelőterületeket, amelyeken a víztárolás a tavaszi olvadás idejében még nem okoz kárt. :Ha a fejlődés magasabb fokán a mezőgazdasági termelést már az átlag 15—25 évenként előforduló rendkívüli belvízelöntések ellen is biztosítani kell, a fajlagos vízszállítás mértéke «emelkedni fog. A belvízrendezés műtárgyai mindig a ritkábban előforduló nagyobíb belvizeknek megfelelő méretekkel épülnek, a hálózatbővítés lehötőségének biztosítása végett. így pl. a 10 éves gyakoriságú belvizek elhárítására szolgáló belvízrendszer műtárgyait a 25 éves gyakoriság alapján méretezzük. A lerövidített «eftávolitási idő összeesik a folyók tavaszi árhullámainak idejével ésiígy a belvizeknek természetes, gravitációs úton való levezetése nem lehetséges. А Ш napnál hosszabb tartósságú árvízszintek általában 1,5—2 m-rel alacsonyabbak a legnagyobb árvizeknél. Ezeknek a vízszinteknek a kivetítésével megállapíthatjuk, hogy 14 napos vázlevezetés eeetén 16 000 km 2 kiterjedésű belvízártér kíván szivattyútelepes berendezést. A Tiszavölgy belvízárterének tehát legalább 50%-a szivattyútelepes rendszerrel építendő ki. Ennek a célnak az elérésére a jelenlegi 155 beépített szivattyútelep 248 m 3/s teljesítményét úgy kell emelni, hogy új telepek építésével és a meglevők bővítésével a vízszállítóképesség az első ötéves terv végére 275 m 3/s, és folyamatosan, a negyedik iöléves terv végére, 1969-re, legalább 800 m?js leg§en. Ebben a kapacitásban természetesen nemcsak a főbefogadóba emelés, haoem a jelentősebb közbenső átenyelések, tehát a melléköblözetek szivattyútele pei és az esésnövelő szivattyútelepek is benne vannak. Ez utóbbiak egy része szívattyúállásszerűen is kiképezhető, amely megoldás: nál a hidranilíktts rész állandó jéllegű, míg a hajtógépet szükség esetén szállítják aheiyszinre. Ezenkívül a bel«izvédekező szerveket felszerelik szállítható szivattyúkkal, amelyek ;a Ikisebb elöntések leszivattyúzására és a csúcsterhelések idején kisegítésre szolgálnak. Ott, ahol szükséges, imíszakilag lehetséges és gazdaságossági szempontokból is megengedhető, megfordulható (reverzibilis) üzemű szivattyútelepek épülnek, amelyek tótól imind a behiiznek a befogadóba, mind öntözővíznek a folyóból az öntözendő teriülétre való átemelésére alkalmasak. Ilyen esetben a következő szempontokat fcdll mérlegelni. Аж öntözés szempontjából a szivattyútelepnek inkább a mederben таМ lëlhelyezése cél szerű, belvízi érdekből inkább a mentett oldalon való építése. Belvizi szempontM a nyomócső nem kíván mélyebb elhelyezést, mint атйуеп a belvízLgra vi tációsSkivezetéséhez szükséges, öntözési szempontból viszont legaJáb'b olyan mélyen kdU wezetni, hogy;a folyó kisvize is be tudjon a szívóaknába folyni. Az eimeJésiimagasságfőntözésnél nagy, belvíznél közepes. Egyes helyeken a reverzibilis nyomoesőmegoldast alkalmazták, amely azt jelenti, hogy a töltés menttett oldalán kelvízi szivattyútelep ;a mederben föntözőszivattyú-berendezés, kész®, és a hullámtéri csatorna, valamint arnyomócső kiözros. Előnye, hogy a nyomócsővel.csak egyszerikell a védgátat keresztezni. A »csatornahálózatok vízvezetőképességét természetesen a torkolati szivattyútelep wagy zsilip átemelő-, ilL emésztőkéipességének megfelelően növelni kell. A tiszavölgyi behweadszerekiben a csatornahálózat fajlagos hossza átlagosan 59 km/km 2. Ezt ja sűrűséget ás számos ülözetben «roetoi kell úgy, hogy