Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

1. szám - V. de Chatel Rudolf: Az 1953. jan 31-febr. 1-i árvízcsapás Németföldön

A németalföldi árvízcsapcts 87 idéz elő. (Nagyobb szélsebességek hatására vonatkozóan nincsenek feljegyzések.) Ha szökőár idején tombol a vihar, nagy mértékben emelheti a tenger szintjét : vihardagály lép fel. 1953 január 26—29-e közt Izlandtól délre ciklon alakult ki, mely január 31-én, éppen a holdtöltét követő szökőár idejében, érkezett az Északi-tenger képezte tölcsér bejáratához. A ciklon mögött az Atlanti-óceánon hatalmas anticiklon alakult ki és az ebből előálló légnyomásgradiens vezetett ahhoz a hosszantartó viharhoz, mely a szökőárt oly rendkívüli, rohanó árrá fokozta. Könnyen elképzelhető, hogy mikor az Atlanti Óceán szökőár hatása alatt álló víztömegei erős északnyugati széltől hajtva behatolnak az Északi-tenger sekély medencéjébe, délen nem lévén elég széles lefolyási keresztmetszet, a vízszint rendkívüli mértékben megemelkedhetik. Január 31-én a körülmények kedvezőtlen öszszejátszása folytán a dagályszint oly magasra emelkedett, hogy az ár végül is átcsapott a parti gátakon és elöntötte a mélyen fekvő területeket (1—2. ábra). Néhány óra alatt 80 helyen hágta meg, ill. törte át a tenger a gátakat Zeeland szigetein és a Maas folyó brabanti partjain, aminek következtében az ország megművelt területének 5,7 %-a, -mintegy 160.000 hektár — került víz alá. A borzalmas éjszakán 1487 ember vesztette életét és mintegy százezren lettek hajléktalanná. Elpusztult 50.000 háziállat (a szárnyas jószágot nem is számítva) és 133 községben rombadőlt több mint 9000, továbbá megrongálódott mintegy 20.000 ház. Az egész árvízkárt a kormány mintegy 3 milliárd magyar forintra becsüli. Ez kétszerese az ugyanakkor Nagy-Britanniát ért árvízkárnak, és Németalföld nemzeti jövedelmének mintegy 5%-a. A szerencsétlenség jellemzésére meg kell még jegyezni, hogy a bekövetkező apálykor a tenger visszavonult ugyan, de mindaddig, míg a gátakat fokozatosan helyre nem állították, naponta kétszer, minden egyes dagály alkalmával, ismételten elöntötte a még védtelen területeket, és — habár a helyreállítási munkálatok javarésze még az elmúlt nyár folyamán befejeződtek, — az utolsó gátszakadást csupán november 6-ára sikerült elzárni. Az 1887 — 1937. évi dagályszintek statisztikai vizsgálata szerint a nemzeti csapást okozó vihardagály ismétlődési gyakorisága 4—500 év. Az események szerencsétlen összejátszása folytán azonban még magasabb vízállások is előfordulhatnak. Az „abszolút" biztonság a gátak 2—3 méterrel való magasbbításával lenne elérhető. Az első feladat azonban a meglévő gátak szakadásainak helyre1. ábra. Németalföld térképe. A bekeretezett terület szenvedett legtöbbet az árvíztől. *