Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

1. szám - II. Bélteky Lajos: Minőségi követelmények a mélyfúrású kutak építésénél, és hatásuk a kutak vízhozamára és élettartamára

Mélyfúrású kutak építése 79 tudlak lefúrni aránylag rövid idő alatt. Megfelelő eszközök és komolyabb szakképzettség hiányában azonban a kisebb vastagságú és a kevésbbé porózus réteget sok esetben nem vették észre. A kevés csőrakattal nagy mélységre való fúrást a megnövelt fajsúlyú öblítőviz használata tette lehetővé. Ilyen rendszer mellett azonban a nem kellő képzettségű fúrómester csak akkor veheti észre a feltárt vizet, ha a víz túlnyomása meghaladja a fajsúlykülönbséget. Ezért történt, hogy sok olyan rétegen haladtak át kipróbálás nélkül, amelyekből kisebb mélységből biztosítani lehetett volna a vízellátást. A nagyobb mélységből való vízszerzést nagy mértékben előmozdította az is, hogy a nagyobb mélység nagyobb hasznot is jelentett. A kútkiképzés jellegzetes módja az volt, hogy a kezdő, illetve köpenycsőrakatokat, — hacsak a csőmegszorulás nem tette lehetetlenné, — teljesen visszahúzták a furatból és ezáltal a különböző potenciálú vízadórétegek közölt kapcsolatot, vízmozgást létesítettek. A kutaknak ilymódon való kiképzése a nyomásviszonyokat illetően mélyreható következményeket és helyrehozhatatlan károkat eredményezett, azonkívül nagyon károsan hatott a vízhozam nagyságára és a víz minőségére is. Az altalajba lehatoló fúrás ugyanis legtöbbször több vízadó, porózus réteget harántol, amelyeknek nyomása egymástól eltérő. A rétegek szándékos vagy véletlen összekapcsolása interferenciát hoz létre, mely a különböző nyomású rétegek közötti állandó vízmozgásban nyilvánul meg. Az interferencia eredménye bizonyos eredő nyomás, eredő potenciál, amelynek értékét nem lehet előre megállapítani, főleg akkor nem, amikor, — amint a gyakorlatban a legtöbb esetben szokásos, — az egyes rétegek nyomását külön-külön nem állapítják meg. Sajnos, a tapasztalat azt mutatja, hogy különböző rétegek összekapcsolásával a nyomásviszonyok legtöbbször kedvezőtlenül alakulnak. A nyomáson kívül azonban a kitermelt víz minőségét, vegyi összetételét is megváltoztathatja valamely káros sókat vagy felső, szennyeződést tartalmazó víz hozzákeveredése. Végül a szűrővel bekapcsolt réteg vízhozamát a nyomáscsökkenésen kívül más módon is károsan befolyásolja egy felsőbb, fínomszemcsézetü iszapos réteg anyagának a béléscső mellett a szűrövei bekapcsolt rétegbe való lejulása, mert megnöveli a bélépési ellenállást, aminek következtében a vízhozam lecsökken. Ezeket a káros jelenségeket szakszerű béléscsövezéssel lehet kiküszöbölni vagy csökkenteni. A helyes béléscsövezés A mélyfúrású kutaknál a béléscső az a szerkezeti elem, amely a furatot a beomlás ellen biztosítja, a feltárt réteg vizének a felsőbb rétegek vizével való keveredését megakadályozza, s a víznek keveredés nélkül való felhozatalát lehetővé teszi. Ez olymódon történik, hogy a béléscsőnek a vízadó rétegen keresztülmenő szakaszát szűrővé képezik ki. A vízadó réteg vize a szűrőn keresztül kerül a furatba s lesz kitermelhető. Ez a vízadó réteg „beszűrőzése". Műszakilag a legjobb az a csövezési mód, amelynél a kezdő csőrakatokat a szűrőcső beépítése után nem húzzák vissza, hanem teleszkópszerűen, az előző csőrakat saruja felett 5—10 m átlapolás mellett elvágják és a vágás szelvényét tömítéssel zárják el. A cső mögötti vízmozgást azonban csak abban az esetben lehet megakadályozni, ha minden egyes csőrakat saruja fellétlen bizonyossággal zár. Legbiztosabb csőzárást a béléscső és a rétegek közé nyomott cementpéppel lehet elérni, a béléscső sarujának