Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

1. szám - I. Lászlóffy W.-Szesztay K.-Szilágyi J.: A felszíni vízkészletek számbavétele

A nem-permanens vízmozgás esete 61 nak bizonyul, és az előző — fáradságosabb, de szabatosabb, — módszerek valamelyikéhez kell folyamodnunk. A 44. ábrán is az előbbi példákban szerepelt tiszabői szelvény adatait tüntettük fel. A számítások menete a 14. táblázatból tűnik ki. A tetőzés esetére átszámított A tetőző vizekro érvényes vízhozamgörbe meghatározása, Lewis D. D. szerint (Tisza, Tiszabő. Anyameder) 14. táblázat Vízállás Vízhozam VízállásTetőző Számított KiegyenTetőző Vízállás Vízhozam változás vízhozam Számított lített' vízhozam szám H Qmérfc Л HIM Qi" Q Q Qi cm m'/sec mm/óra m */se Qi" Qt m

8/sec (1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) 1. 530 1248 + 22 1090 1,14 1,14» 1090 2. 612 1467 + 13 1270 1,16 1,09 1346 3. 387 967 ; + 40 820 1,18 1,22 893 4. 751 1912 + 8 1700 1,12 1,06 1804 5. 750 1486 — 2 1695 0,88 0,99 1500 6. 632 1135 -16 1310 0,87 0,89, 1267 7. 486 868 -23 1000 0,87 0,84 1034 1 A mérési pontok közé érzék szerint behúzott közelítő görbéről. 1 A (6) oszlop adataival megrajzolt görbéről. pontok szóródása csökkent ugyan, de még mindig elég jelentékeny maradt, ami Lewis eljárásának durván közelítő jellegéből következik. Ezzel a hátránnyal szemben jelentékeny előny, hogy a Q/Qt viszonyszám közvetlenül leolvasható a segédábrákról. Nagyobb számú adattal talán johb eredményt kaptunk volna a Q/Qt — í(AH/At) görbére. A változó vízmozgás esetére alkalmazandó vízhozammeghatározási eljárások mindegyike körülményes már csak azért is, mert külön kell vizsgálnunk az anyameder és a hullámtér vízszállítását. Hangsúlyozzuk, hogy a) alkalmazásuk szigorú feltétele a keresztszelvény állandósága, és b) a jH^t érték meghatározására igen érzékenyek. Egy-egy árhullám tényleges napi hozamainak kiszámítása tehát valósággal külön tanulmányt jelent. * % * A (3,17) alapképletből közvetlenül kitűnik, hogy a nem-permanens vízmozgás annál inkább befolyásolja a pillanatnyi vízhozam nagyságát, minél kisebb esésű vízfolyásról van szó, és minél hevesebb a vízállásváltozás üteme. (Érthető tehát, hogy az áradás-apadás figyelembevételének szükségessége először a síksági folyókon dolgozó mérnökök előtt nyilvánvaló. Ezért az 1895. évi tiszapüspöki mérési sorozatból kirajzolódó hurokalakú vízhozamgörbe (46. ábra) ismételten visszatérő példája a nyugateurópai irodalomnak [21], [22]. A szovjet és amerikai szakkönyvekben számos, — nagy síksági folyókra vonatkozó, — hurokalakú vízhozamgörbét látunk, de a német, francia, olasz, svájci vízépítési kézikönyvek szerzői nem foglalkoznak a vízhozamgörbével kapcsolatban az áradás-apadás befolyásának kérdésével.) Mielőtt az ismertetett, többé-kevésbbé nehézkes, eljárások alkalmazásához folyamodnánk, mindig érdemes megvizsgálni, hogy az adott szelvényben milyen határok között változhatik a pillanatnyi vízhozam a tetőző hozamhoz képest.