Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - V. Károlyi Zoltán: A folyami hordalék mennyiségi csökkenése kopás következtében

m-i Károlyi Zoltán szabb utat megtett hordalékban már kevesebb kioldani valót talál a víz. A mállás olyan helyen gyakori, ahol a hordalék soká van szárazon, tehát főként torrens jellegű vízfolyásokon. Mielőtt a hordalék-felaprózódás taglalásába kezdenénk, nézzük meg, mai ismereteink szerint milyen körülmények között megy végbe a hordaléknak a fenéken való mozgása és vizsgáljuk meg ezeket a mozgási jelenségeket a szemnagyság-kisebbedés, hordalékfinomodás szempontjából. A hordalék nagyon ritkán mozog a meder minden részén egyenletesen eloszolva, mint a laboratóriumi csatornában, hanem többé-kevésbbé koncentráltan és lökésszerűen. Ennek oka természetes medrekben a kanyarulatok miatt fellépő csavarvonalú mozgás, tehát szekundér áramlások, ezen kívül a meder egyenetlenségei, tagoltsága következtében keletkező örvények. A fenék közelében lévő apró örvények felfelé irányuló összetevője a hordalékszemeket időnként feldobja és ekkor a nagyobb sebességű víz elragadja őket, vagy ha nem tudja feldobni a szemeket, akkor súlyukat csökkenti, tehát a fenék kásaszerü fellazulása következik be és a megcsökkent súlyú szemeket a víz továbbgurítja a fenéken. Mivel a hordalékmozgás az örvénylés eredménye, melynek fő jellegzetessege a szeszélyes ingadozás, lökésszerű mozgás, örvényleválások, a pillanatnyi hordalékhozam is szeszélyesen váltakozó, lökésszerűen ingadozó. Mihelyt a mozgó hordalékszemek nyugodtabb helyre érnek, megállnak, lerakódnak, hogy később esetleg újra útnak induljanak. Olyan szakaszokon, ahol nagyobbszemű kavicshordalék van, apadáskor a legelőször lerakodó nagy kavicsok beborítják a zátonyok és a fenék felületét. Az áradó víz kimossa közülük a finomabb szemeket, így ellenálló védőréteget alkotnak, amely különösen akkor erős, ha a lapos kavicsok halpikkelyszerüen helyezkednek el benne. A fedőréteg tehát mindig durvább szemösszetételű, mint az alatta levő fenékanyag. A fedőreteg még áradás esetén is megakadályozza a hordalékmozgás megindulását. Amíg fedőréteg van, a mozgó hordalqk mindig sokkal finomabb, mint a fenékanyag. Mihelyt a víz sebessége eléri a fedőréteg határsebességét és egyes fedőkavicsokat kimozdít a helyükből, ezek alatt finomabb anyag kerül felszínre, amelyre nézve a víz sebessége a határsebességnél jóval nagyobb. így ilyenkor lökésszerűen nagyobb mennyiségű hordalék indul meg.' A szemösszetétel vizsgálatánál lényeges körülmény még, hogy kanyarulatokban, zátonyokon a mozgó hordalék mindig szétkeveredik, mégpedig úgy, hogy az anyag a domború oldal felé finomodik. A mederanyag szemösszetétele legjobban még az inflexiónál felel meg az átlagnak. Az ú. n. rossz gázlóknál azonban itt is különleges viszonyokat találunk. Kisvízkor jól megfigyelhető, hogy az egyik zátony lenyúló alsó vége (zátonyfarok) és az alatta lévő túloldali zátony felső vége között hosszanti gerinc húzódik, amelyen a víz teljesen keresztirányban folyva, átbukik. Ilyen helyeken, különösen kisvízkor, tekintélyes eséssel igen nagy sebességek állhatnak elő. Ezeken a gerinceken majdnem mindig erős fedőréteg van, amely biztosítja állékonyságukat. A felülről jövő hordalék a gerinc felső, lapos lejtőjén felmászik és átgurul rajta. Különösen jól megfigyelhető ez a jelenség a Hába középső szakaszán, de a Tiszán is. Azokon a folyószakaszokon, ahol állandóan van hordalékmozgás (mint pl. a Felsőduna Bős fölötti részén), nem képződhet fedőréteg, legfeljebb a zátonyokon. Ilyen helyeken a mozgó anyag összetétele azonos a fenékanyagéval. Ezek előrebocsátása után vegyük sorra a szemnagyságcsökkenés különböző módjait. 1. Kopás. A kavicsszemek mozgásuk közben a fenékhez és egymáshoz súrlódnak és ennek következtében jelentékeny mértékben kopnak. A vízfolyásba került kődarabok eleinte éles szélűek, sarkosak. Ezek hamarosan letöredeznek és az élek letompulnak, majd a szemek fokozatosan gömbölydeddé, ellipszoid-alakúvá válnak.