Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)
2. szám - IV. Illés György: Mesterséges karsztvízmegcsapolások
270 Illés György » a közlekedés 75° hajlással elhelyezett falétrákon történik. A búvónyílások a létrák alatt legyenek, vagy úgy helyezzük el őket másmódon, hogy a nyílásba zuhanás veszélyét kizárjuk. Ha az akna a 15—20 m mélységet meghaladja, benne külön szállító és járórészt kell kialakítani. Az előbbi az anyagszállítás, az utóbbi a közlekedés céljait szolgálja. A két járatot az építés alatt deszkafallal választjuk el egymástól. 15—20 m mélység elérése után gondoskodnunk kell megfelelő mennyiségű levegőnek a munkatérhez való juttatásáról a térszinten elhelyezett szellőző segítségével. A levegő szállítására 300—500 mm átmérőjű csöveket használunk. Különösen elengedhetetlen a szellőztetés, lia a fejtés robbantással történik. A szellőzésen kívül gondoskodni kell a lemélyített aknarész és a munkatér világításáról. A világításra 24 V feszültséget használunk és vízálló foglalatokat alkalmazunk. A munkatér és a térszinten elhelyezett gépház között jelzőberendezést kell felszerelni, amely általában csengő, vagy harangjelzés. Az aknamélyítés előrehaladásának ütemében az utóbb említett vezetékeket folyamatosan ki kell egészíteni. A karsztvíz közelében a kőzeten már kisebb nyirkosság észlelhető és ha a karsztvizet „megütöttük", munkánk egyik szakasza befejeződött. Az aknát a vízszint felett kiszélesítjük, hogy a további, nehezebb munkához, elsősorban a víztelenítő berendezés számára megfelelő helyet biztosítsunk. A karsztvízszintet állandó jelzéssel megjelöljük, hogy a további esetleges szintváltozás megfigyelhető legyen. A karsztvízszint alatti mélyítés már állandó vízelvezetes mellett folyik. A víztelenítés céljaira sokszor ideiglenes szivattyúállásokat kell kiképezni. Ezek a szivattyúkamrák a legtöbbször burkolatlanul készülnék, lazább kőzetben azonban ácsolattal látjuk el az oldalfalukat. Ha a karsztakna végleges kialakítását vízalatti gépházzal tervezzük, vagy a várt nagyobb vízhozam ezt szükségessé teszi, a vízszint alatt — a vízgyűjtő vágatok felett — vízzáró szivattyúházat építünk, nyomásálló ajtóval. A gépházat szilárd kőzet esetén négyzetalakú alaprajzzal, függőleges falakkal, boltozva alakítjuk ki, míg lazább, omlékony kőzet esetén körszelvényt alkalmazunk. A vízalatti részek mélyítése egyébként ugyanolyan irányelvek szerint történik, mint a vízfeletti részeké. Ha vízszintes vágatok kihajtására kerül sor, a munkát csak a vízalatti aknarész burkolása és a szivattyúkamra elkészítése és felszerelése után kezdjük meg. A vízszintes vágatokat az aknától távolodva 3 —4°/ 0 0 emelkedéssel hajtjuk, olyan kis szelvénymérettel, amely még éppen lehetővé teszi a gazdaságos anyagkiszállítást és közlekedést. A kitörési szelvényterület a mi gyakorlatunkban 4—4,5 m 2 lehet. Alakja biztosítást igénylő kőzetben trapéz, szilárd anyagban függőleges oldalfalakkal ké°zül, felül boltíves lezárással. A magassági méret 1,8—2,2 m. 80—100 m-t meg nem haladó vágathossznál a szelvényméret csökkenthető. Talpnyomásra a mészkőben es dolomitban csak kivételes esetekben kell számítani s így még széteső kőzetben is csak alul nyitott ácsolatot alkalmazunk a szükséghez mért deszkázattal. Az ácsolatokat rendszerint 0,8 — 1 m távolságban helyezzük el, nagyobb kőzetnyomás esetén azonban sűrítenünk kell a gerendatávolságokat. A szomszédos ácsolatokat vízszintes feszítőgerendákkal merevítjük ki egymáshoz. A szellőzőcsövet, a sűrített levegő vezetékét és a világítás kábeleit az ácsolatokra függesztjük fel. A vízelvezető csatornát a táró talpában, rendszerint a csillepálya alatt képezzük ki, így a csillék mellett a közlekedés víztelenített részen történhet. A karsztvízszint alatti táróhajtás során bármikor nagymennyiségű víz betörésére lehet számítani, ezért az esetleges üregek feltárására elöjúrásokat kell végezni. Az előfúrások mélysége 3,5—4 m. Középen a tárótengellyel párhuzamosan és a táró fél magasságában 45° alatt jobbra és balra célszerű egy-egy fúrást előre mélyítenünk. Az előfúrásokat 2 m-es előrehaladás után kell megismételni.
