Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - IV. Illés György: Mesterséges karsztvízmegcsapolások

Mesterséges karsztvízmegcsapolások 259 A tartósan kivehető vízmennyiség kérdése az, amely elsősorban érdekel bennünket. Sajnos, éppen ez az, amire a legkevésbbé tudunk előzetes választ adni. Mérési eredményeink csak a forrásokra vonatkozóan vannak és ezek a természet vízháztartásának sok évszázadon, évezreden át kialakult egyensúlyi helyzetét regisztrálják. A tartósan kivehető vízmennyiséget a karsztterületre eső csapadék mennyisége határozza meg. Ez biztosítja a kivett víz pótlását. A szomszédos karsztteraszokból átfolyó, vagy a mélységbeli eredetű vizekkel itt nem számolhatunk, ezek mennyiségére semmi támpontunk nincsen. A megcsapolásokkal kb. annyi vizet kaphatunk, amennyi a talajba jutó csapadéknak a leszívási területre eső része. Ez elsősorban a karsztosodás mértékétől, a térszint benőttségétől és az éghajlattól függ. A beszivárgás értéke 20— 50% között váltakozik. Hazánkban a csapadék 1/

3-át számítjuk, mint beszivárgó vizet. Közepesen karsztosodott dolomitban 20 m-es leszívás esetén kb. 1 — 1,5 km távolhatásra lehet számítani, ha a szívási helyhez vezető vízjáratokat megnyitjuk. Ezen meggondolás alapján egy dolomitba telepített 20 m leszívással dolgozó karsztaknából, a leszívási területen 700 mm évi csapadékot figyelembevéve, mintegy 4500 m

3/nap vízmennyiség várható. A vízhozam a vízalatti vágatok növelésével és a leszívott terület kiterjesztésével természetsen növelhető. Sokszor többszáz méter vízalatti vágatot kell létesíteni, hogy elegendő vízjáratot összekötve a vizet a kivételi helyhez vezessük. Egyébként is mindaddig, amíg a karsztvíztermelési lehetőségek alapos megvizsgálása meg nem történik, a kivehető vízmennyiséget illetően óvatosnak kell lenni. A ténylegesen kivehető víz minden valószínőség szerint több lesz, mint a fentemlített példa végeredménye, hiszen a dolomitnál is észlelhető nagyobb repedések több kilométer távolságról szállíthatják a vizet a megcsapolási hely fele. Mészkő esetén a járatrendszerek ismeretlenek és igy a vízhozam nagyságára vonatkozóan semmiféle támpontunk sincsen. Csak a tényleges feltárás ad felvilágosítást a kivehető \ízmennyiségről. Mint már említettük, a mesterséges beavatkozással, a karsztvízszint erőteljes leszívásával, megbontjuk a természet pillanatnyi vízháztartását, azonban ismét beáll egy egyensúlyi állapot és legfeljebb a forrásoknál, valamint az erózióbázisoknál fog kevesebb víz hasznosítatlanul elfolyni. Természetesen a vízszint csökkenni fog az egész környéken, amiért is meg kell vizsgálni mindazoknak a vízhasználatoknak a fontosságát, amelyeket a szintcsökkenés hátrányosan befolyásolhat. Átmeneti erőteljes megcsapolások is lehetségesek, hiszen általában a kisebb vízfogyasztás és nagyobb csapadék idején bizonyos mértékű tározódásra számíthatunk. Лз®elmúlt, évek hosszantartó szárazsága miatt az utánpótlás hiánya kedvezőtlen helyzetet teremtett és legtöbb karsztaknánknál felmerült a bővítés szükségessége. Ezek a rendkívül száraz évek azonban nem lehetnek mérvadóak a további vizsgálatok és munkák során. Ismételten le kell rögzíteni, hogy a mesterséges karsztvízmegcsapolások az építés első szakaszában kutató jellegűek. Á vízalatti járatok megnyitása és tartós szivatytyúzás után állapítható csak meg a végzett munkák eredménye, a kitermelhető vízmennyiség. Mivel a kutatási céllal létesített aknák és tárók a legtöbb esetben végleges jelleggel víztermelés céljait szolgálják, méreteik megállapításánál már a víztermelő telep végső kialakítását kell szem előtt tartani. Az eddigi megfigyelések szerint a karsztvízszint ingadozása a mélykarsztnál nem haladja meg a 2—3 m-t. A szivattyúk elhelyezése szempontjából azonban ez is fontos és a víztermelő telepeket úgy kell kialakítani, hogy a hajtógépek ne kerülhessenek víz alá, illetve a mindenkori leszívási lehetőségek kihasználhatók legyenek. A karsztvíztermelés terén eddig szerzett fontosabb ismereteink összefoglalása után rátérünk a feltárási munkára és a vízkivételt, valamint vízszállítást szolgáló telep kialakítására.