Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - IV. Illés György: Mesterséges karsztvízmegcsapolások

'260 Illés György 3. Vízkivételi műtárgyak A megcsapolásoknál építendő vízkivételi műtárgyak kialakitásál és kivitelét a domborzati viszonyok, a geológiai adottságok, a karsztvízszint helyzete és a karsztosodás mértéke, valamint a kitermelendő vízhozam határozzák meg. Ezek közül a karszlvíz helyzete és a vízhozam a legfontosabb tényezők, ezek határozzák meg az aknák mélységét, keresztmetszeti méreteit, a szivattyúház elhelyezését és a vízgyűjtő vágatok nagyságát. A fent ismertetett adottságoknak megfelelően a mai gyakorlat szerint az alábbi műtárgyak ismeretesek : 1. karsztkút, térszinten elhelyezett gépházzal ; 2. karsztkút, függőleges tengelyű, vagy búvárszivattyúkkal ; 3. függőleges karsztakna vízszint feletti gépházzal, (6 m-nél nem nagyobb leszívással) ; 4. függőleges karsztakna, vízszint feletti gépházzal, függőleges tengelyű szivattyúkkal ; 5. függőleges karsztakna, vízszint alatti gépházzal ; 6. lejtős karsztakna, 6 m-nél nem nagyobb leszívással ; 7. lejtős karsztakna vízszint alatti gépházzal ; 8. térszint-közeli karsztvizek aknás-galeriás foglalása. 1. Ha a karsztvizet a kívánt mélységben a térszint közelében megtaláljuk, és a szükséges vízhozamot legfeljebb 6—8 m-es leszívással ki tudjuk venni, csak egyszerű aknát mélyítünk a karsztos kőzetbe, különösebb térszint alatti létesítmények, vízgyűjtő vágatok nélkül. Ilyen esetben a szivattyúkat és hajtó motorjukat a térszinten épített gépházban helyezzük el. Néha a gépházat a szívási határérték kihasználása érdekében mélyítenünk kell. A karszlkúl (3. ábra) tehát nem más, mint egy sziklába mélyített közönséges akna. Míg azonban egy közönséges kútnál a próbafúrás alapján eldönthetjük a kút kialakítását, ebben az esetben a próbafúrás alig ad útmutatást. A tulajdonképpeni vízadó „repedéseket" csak az akna lemélyítése után tárjuk fel és csak helyük ismeretében dönthetünk a végleges kútkialakítás módjáról. A kútkiképzésnél döntő szempont, hogy a vízbeömlési helyeket hagyjuk szabadon a viz beáramlásának előmozdítására, a vízfakadási helyek feletti aknaszakaszt pedig lássuk el vízzáró burkolattal a felszíni szennyeződés bejutásának elkerülése érdekéin. Ha a szivattyúkat esetleg az aknában szereljük fel, a szivattyúteret jól zárjuk el a víztértől. A víztér ,,lélegzésé"-ről a szivattyútéren átfutó szellőzőcsővel gondoskodjunk. A szivattyútér erőteljes szellőzéséről itt éppenúgy gondoskodnunk kell, mint a süllyesztett gépházaknál, az állandó párásodás minimumra való csökkentése érdekében. A gépházat sohase építsük rá teljesen az aknára az esetleges továbbmélyítés, ill. a szerelés későbbi lehetőségeinek fenntartása miatt. A kisebb mélységű aknáknál majdnem kivétel nélkül vízszintes tengelyű körforgó-szivattyúkat használunk, csepegővíz ellen védett villamos motorhajtással. 2. Karsztkútnák nevezzük vízkivételi műtárgyunkat akkor is, ha a vizet 15—20 m-ről kell kitermelnünk, azonban az akna mélyítése során külön vízgyűjtővágatok nélkül elegendő karsztos járatot harántoltunk ahhoz, hogy a vízszükségletet kielégíthessük. Ilyen esetben a vízigény nem szokta meghaladni a másodpercenkénti néhány litert. A karsztkútnak ezt a határmélységét részben a függőleges tengelyű szivattyúk szabják meg, részben az, hogy ilyen mélységre még aránylag kisebb aknaszelvénnyel le lehet menni, mert az aknában nem kell külön járó- és szállító részről (osztályról) gondoskodni.