Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - II. Babos Zoltán: Árvédelmünk fejlesztésének időszerűségéről

I Árvédelmünk fejlesztésének időszerűsége 201 Az 1850-es, 1870-es, 1880-as és 1890-cs évek nagy árvizei nyomán az érdekeltségek tapasztalataik alapján helyenként erősítették, fejelték gátjaikat, azonban messzebbre látó, egységes és átfogó fejlesztési terv kidolgozására, majd következetes kivitelére nem került sor. Ármentesítésünk és árvédelmünk ügye nagytávlatú fejlesztési tervbe foglalás helyett évtizedeken keresztül nagyrészt számos társulat, illetve a mögöttük álló nagybirtokosok, helyi érdekeinek az útvesztőjében bukdácsolt. Szeged városának 1879. évi pusztulása ébresztette rá az érdekelteket az árvédelem egységének szükségességére. A rákövetkező évben kiadták az árvédelmi lölLések méreteinek egységesítésére az első rendeletet a Tisza völgyére vonatkozóan, azonban ezeket a rendelkezéseket már az 1895. évi árvíz nyomán módosítani kelleti. Л Dunát illetően az 1890-es évek hozták meg az első szabvány méret eket a pozsony — bajai szakaszra kiterjedő hatállyal. Árvédelmi töltéseink fejlesztése azonban általában nem tudott lépést tartani az árvizek szintjének az emelkedésével és az egyenlő biztonság elve az elmúlt rendszerben nem valósulhatott meg. 2. Árvédelmünk mai helyzete Magyarország árvízjárta területeinek védőművekkel való ellátása és ezáltal bizonyos fokú ármentesítése a Duna és Tisza mentén nagyobbrészt, kisebb folyóink völgyében pedig részben befejeződött. A tervezőmunka 100 évvel ezelőtt kezdődött és az érdekeltség áldozatkészségének eredményeként az ország közepén terpeszkedő mocsárvilág szinte maradéktalanul.eltűnt. De a feudális társadalmi rendszerből eredő, fentebb nevezett hibák folytán a magyarság világhírű nagy ármentesítési műve mégis befejezetlennek minősítendő, mert az általa nyújtott árvédelmi biztonság a különböző védővonalak mentén erősen ingadozó, egyrészt a koronamagasság egyenlőtlensége, másrészt a töltéstestek helyenkénti belső hiányosságai miatt. Az 194-5. évi társadalmi megújulás és a társulati rendszer 1948-ban történt felszámolása után megnyílt az egyenlő biztonság megvalósításának lehetősége. Ill az ideje tehát, hogy az eddigi munkálatokat felülvizsgáljuk és ezért célszerű lesz mindenek előtt védvonalainknak a mértékadónak tekintett legmagasabb árvizek szintjéhez viszonyított mai helyzetét röviden áttekinteni. A közelmúlt háború után a volt vízitársulatok kidolgozták a védővonalak már megállapított szabványméretekre történő átépítésének tervét, összesítésük szerint az egész munkálat 44 millió m

3 földmozgósílásl jelentett volna. Mivel ilyen hatalmas munkamennyiség költségeit rövid idő alatt előteremteni csak igen nagy áldozat árán lehetne, a beruházási szükségletet lépcsőzni kell és először csak szerényebb, de a múlthoz képest mégis igen jelentős, mindenütt egyenlő biztonságot nyújtó fejlesztést lehet тип katervbe iktatni. Ennek keretében az elérendő biztonsági koronamagasság : a) A Tisza mentén Tokajtól felfelé a számított árvízszint felett. . 70 cm Tokaj —Szeged között pedig a mértékadó árvízszint felett. . . . 100 cm b) A Duna mentén a mértékadó árvízszint felett 100 cm c) A Szamoson, Kőrösön és a többi mellékfolyón 109 cm A már megállapított szabványméreteknek megfelelő rézsűk és padkák alkalmazásával a fenti biztonsági magasság mellett elérendő koronaszélesség : a) A Tisza mentén Vásárosnamény felett 3 méter Vásárosnaménv — Tiszafüred között 4 méter Tiszafüred —Csongrád között .í méter Csongrád alatt 0 méter b) A Duna mentén Baja felett ...' 1 méter Baja alatt 5 méter с) Л Szamoson, Kőrösökön és a többi mellékfolyón az eddig már megállapított szabványméretek az irányadók.