Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - I. Jolánkai Gyula: Duna-tiszaközi hajózható, öntöző- és vízierőtermelő főcsatorna

Duna—Tiszaközi főcsatorna 195 Amint az 1. táblázatbál látható, a többfeladatú magasvezetésű csatornával a Dunából a Tiszavölgybe átvezetett 100 m

3/s vízmennyiség évente áltag 68 millió k\Vó tiszta energianyereséggel használható ki vízienergiatermelésre. E szám mögött azonban energiagazdálkodásunk szempontjából a látszatnál sokkal nagyobb érték rejtőzik, mert hiszen a táblázat 4. rovatában feltüntetett évi 153 millió kWó csúcsenergia, amelynek értéke az alapenergiánál lényegesen nagyobb. Ma ezzel a nagyobb értékkel súlyozva szemléljük az energiamérleg alakulását, sokkal reálisabb képet kapunk. Első közelítésként — és igen borúlátóan számolva — a csúcsenergia súlyát az alapenergiáénak kétszeresére vehetjük azon az egyszerű alapon, hogy világszerte építenek közelítően 50% energiaveszteséggel dolgozó szivattyús tározású vízierőtelepeket. Ezt nyilván nem tennék, lia a termelhető csúcsenergia értéke nem volna legalább a kétszerese a szivattyúzásra fordított energiának. A számítást a csúcsenergia kétszeres értékével elvégezve, az energia nyereség alapenergiában kifejezett egyenértéke : Ez hazai vonatkozásban igen tekintélyes érték, ha tekintetbe vesszük például azt, hogy az épülő Tisza-csatornázás 3 lépcsőjén termelhető vízienergia mennyisége 204 millió kWó/évlesz. A187 millió kW ó/év 20 filléres önköltségi egységáron számolva évi 37 millió forint termelési értéknek felel meg. A csatorna értékelésénél a Tiszavölgybe átvezetett 100 m

3/s vízmennyiségnek, mint öntözővíznek felhasználása nyilván számottevő tényező, bár értékét nem lehet a vízienergia-termeléshez hasonlóan pontosan és egyszerűen meghatározni. Ennek az értéknek becslésszerű meghatározásánál abból indulhatunk ki, hogy a szóbanforgó 100 m

3/s öntözővízmennyiség tarozással is előteremthető volna magából a Tiszából, a november-áprilisi bővebb vízhozamokból. Ha tehát kimutatható lenne az egyenértékű tiszavölgyi tározás beruházási és üzemköltsége, ez egyúttal értékmérője lenne a Tiszavölgybe átvezetett öntözővíz értékének is. A számítás csak a Tiszavölgyet átfogó tározótervezésen alapulhatna, ami azonban mindenképpen meghaladja e szerény tanulmány kereteit. Ezért e helyen csupán durva, becslésszerű meghatározásról lehet szó. Olyan szélsőséges évben, amint aminő az 1950-es év volt, a Tisza vízhiánya — 1 millió kat. hold korlátozás nélküli öntözését és a csatornázott folyó alsó lépcsőjén 80 m

3/s víz lebocsátását feltételezve — kereken 2 km

3. A dunai 100 m

3/s átvezetés ennek a vízhiánynak kereken a felét pótolná : 1 km

3-t, mert a pótlásra mintegy 110 napon át lenne szükség. E pótolt vízhiány ugyanennyi tározótér megtakarítását is jelentené, mert a tiszai aszályos években többnyire nincs olyan nyári árhullám, amely a tározóból elhasznált víz újrapótlását lehetővé tenné. Ha a tározótér és tartozékai fajlagos létesítési költségét igen alacsonyan 50 fillérrel veszszük számításba, a dunai 100 m

3ls vizátvezetés értékét a fentiek alapján 500 millió forintra becsülhetjük. Megjegyezhető még, hogy a 2 km

3 vízhiánynak a tiszavölgyi 1 árazással való előteremtése, ha hidrológiailag lehetségesnek is látszik — e sorok írójának véleménye szerint —, nyilvánvalóan nem lenne megokolt. Valószínűnek inkábbaz látszik, hogy az ebben a tanulmányban szereplő 100 m

3/s-nál jóval nagyobb, 150—200 m

3/s vízmennyiséget lenne érdemes és gazdaságos a Tiszavölgybe átvezetni, ha 1 millió kat. hold tiszavölgyi öntözés távlati megvalósítására kellene számítani. A csatornának az öntözés szempontjából való értékelésével kapcsolatban megemlítendő az is, hogy a csatorna gerinctartányából kiágaztatható öntöző-főcsatornák 13* 11 • 1 + 153 • 2 + 40 • 1 - l

1'

5

0 4 2. Öntözés