Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - I. Jolánkai Gyula: Duna-tiszaközi hajózható, öntöző- és vízierőtermelő főcsatorna

190 Jolánkai Gyula kell építeni a Duna—Tisza hajózható csatornát is, annál is inkább, mert a tervgazdálkodással kapcsolatos nagyarányú ipari és mezőgazdasági beruházások a közlekedés hatalmas megnövekedését elengedhetetlenül maguk után vonják és ennek lebonyolításához a víziútak teljesítőképességének alkalmassá tételére is nyilván szükség van. 2. A Tiszán az öntözési idényben érkező vízhozam a tiszavölgyi öntözési lehetőségek teljes kihasználásához elég gyakran kevésnek bizonyulna. Ezért — Mosonyi Emil elnevezésével élve — vízpótlásról kell gondoskodni. Yízpótlás szempontjából a Tisza folyó őszi-téli-tavaszi vízhozamaiból való tározás és emellett még a Dunából való vízátvezetés is szükséges. A vízpótlási rendszerek mikénti megoldása tekintetében azonban hamarosan dönteni'kell, mert a tervprogrammba felvett öntözőterületek nagysága a kétféle vízpótlás közül legalább az egyiknek a megoldását már a közeli jövő feladatává teszi. Az egyik vízpótló rendszer teljesítményének felvétele azonban természetesen a másik teljesítményét is meghatározza. Így mindkét vízpótló rendszer teljesítményének és megoldása alapelvének megállapítása is a közeli jövő feladata. Ez alkalommal dönteni kell majd abban is, hogy öntözővíznek a Dunából a Tiszába történő átvezetése a Duna—Tisza hajózható csatornával kapcsolatba , hozassék-ç, és ugyanez történjék-e a vízierőnek ilymódon való termelésével is. A döntés egyúttal állásfoglalás lesz a tekintetben is, hogy milyen mértékig fog résztvenni a dunai Vízátvezetés a tiszavölgyi öntözővízigény kielégítésében. A dunai vízátvezetés és a Duna-Tisza-csatorna kapcsolatának kérdésére megtalálható a válasz Lampl—Hdllósy : A Duna-Tisza-csatorna című, 1947-ben megjelent és e kérdést átfogó módon tárgyaló könyvének lapjain. A könyv alapos és megokolt megállapításai szerint a gazdaságosság és észszerűség a Dunaharaszti—Kecskemét—Űj-Kécske nyomvonalon létesíthető magasvezetésű, csak hajózási célt szolgáló Duna-Tisza-csatorna megvalósítása mellett szólnak. Kérdés azonban, vájjon a könyvben tárgyalt igen sok tervváltozat kimeríti-e az összes elképzelhető lehetőségeket és így a kérdés abszolút értékű megoldását adja-e a könyv, vagy pedig elképzelhető olyan megoldási mód is, amelyet közelebbről nem tárgyal ? Az utóbbi esetben szóbajöhetnek még további vizsgálatok és tanulmányok is. E sorok írójának véleménye szerint elképzelhetők olyan szempontpk, amelyek a hivatkozott könyv megírása idején, mikor az energiagazdálkodás mai perspektívái még ismeretlenek voltak, gazdaságos megoldásként még nem merülhettek fel és amelyek a Duna-Tisza-csatorna régi és a hivatkozott könyvben tárgyalt, közismert kérdését igen előnyösen megtermékenyíthetik. Ilyen szempontok : 1. magasvezetésíj. — tehát szivattyús táplálású, — többfeladatú csatorna létesítése, 2. elektromos csúcsenergia termelése, 3. az előző két pontnak megfelelő új, eddig még nem vizsgált nyomvonal követése. Magasvezetésű többfeladatú csatornára számos példa van. A vízierőtermelés egyik ismert és számos helyen alkalmazott módja az, amidőn az egyik völgyből kisebb mértékű szivattyúzással felemelik a vizet, és a vízválasztó keresztezése után a másik völgyben nagy eséssel leejtik. Ilyen megoldást tartalmaz a 40-es évek elején készített Mura—Balaton-csatornaterv is. A magasvezetésű többfeladatú csatorna egy másik, nagyszabású példája a nemrég megnyitott, Leninről elnevezett Volga —Don-csatorna, amely a hajózáson kívül — második feladatként, — a Don felőli vízlépcsőknél a Cimljanszki-tengerből felszivattyúzott nagymennyiségű vízzel hatalmas öntözések lehetőségét teremti meg. A magasvezetésű többfeladatú Duna-Tisza-csatorna a hajózáson kívül a vízierőtermelés és az öntözés célját is szolgálná.