Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - I. Jolánkai Gyula: Duna-tiszaközi hajózható, öntöző- és vízierőtermelő főcsatorna

DUNA—TISZAKÖZI HAJÓZHATÓ, ÖNTÖZŐ ÉS VÍZIERŐTERMELŐ FŐCSATORNA írta : JOLÁNKAI GYULA КТО. 626:1 (439,1) A sajtó és a szakfolyóiratok hasábjai nap mint nap híreket hoznak a világszerte, de legfőképpen a Szovjetunióban folyó hatalmas vizi építkezésekről. A megnövekedett elektromos energiaszükségletek, az elszállításra váró tömegáruk hatalmas mennyiségei és a mezőgazdasági termelés folyton növekvő öntözővíz-igényei a figyelmet a folyók csatornázása és többfeladatú mesterséges csatornák építése felé irányítják. A Szovjetunióban nemrég nyitották meg a Volga és Don folyót összekötő Lenincsatornát, munkában vannak a krími és a türkmén főcsatornák, épülnek a volgai vízlépcsők, és készül az emberiség eddigi legnagyobb vállalkozásának, az Ob és Jeniszei-folyóból az Aral-tóba való vízátvezetésnek és a Kaspi-tenger keleti partján elterülő sivatagok és szteppék öntözésének a Davidov mérnök által elgondolt grandiózus terve. Magyarországon épül a Tisza-csatornázás, tervezik a dunai vízlépcsőket és így ideje volna a Lenin-csatorna magyar megfelelőjének, a Duna-Tisza-csatornának kérdésében végre elhatározásra jutni. I. A Duna-Tisza-csatorna kérdéseinek rövid történeti ismertetése Magyarország területe két nagy vízgyűjtőben foglal helyet: a Duna'és Tisza völgyében. A vízválasztóvonal nagyjából észak-déli irányban metszi ketté az országot. Ezért a két országrész között a víziközlekedés természetes módon nem — illetve csak nagy kerülővel — lehetséges. így könnyen megérthető, hogy a török hódoltságból felszabaduló s a civilizált világtól elmaradt Magyarországon csakhamar hallatszottak hangok, amelyek a Duna és Tisza közötti mesterséges víziút megteremtését ajánlják és sürgetik. Az első ilyen ismert írásos dokumentum Dilhernek, Szolnok város parancsnokának, 1715-ben az uralkodóhoz intézett felterjesztése, melyben egy pest—szolnoki hajózócsatorna építését javasolja. Ettől az időtől kezdve ez a kérdés időnként — következetesen és makacsul — elő-elő bukkant egészen napjainkig, anélkül azonban, hogy megoldódott volna. Az első időkben — a vasút korszaka előtt — a hatékony közlekedés megvalósítása volt úgyszólván az egyedüli erv és célkitűzés a Duna-Tisza-csatorna megépítésével kapcsolatosan. Vasúti hálózatunk megteremtésével azonban a szárazföldi közlekedés a két különböző vízgyűjtőben fekvő országrész között mind kényelmesebbé és hatékonyabbá vált, úgy, bogy közlekedési szempontból csupán a víziszállílás olcsóbbsága maradt meg érvként a csatornaépítés mellett. Ez ugyan egymaga is biztosíthatta volna a'befektetés szerény jövedelmezőségét és főként az életszínvonal emelkedését, azonbàn a magántőke nyilván talált nagyobi) jövedelmet jelentő vállalkozásokat is. Az államügyekben döntő elhatározó-akaratot pedig — amint az eseményekből következtethetünk — nem érdekelte eléggé a víziközlekedés megjavításának kérdése. A vasúti hálózat kiépítését és a közlekedés megjavulását azon-