Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

2. szám - I. Jolánkai Gyula: Duna-tiszaközi hajózható, öntöző- és vízierőtermelő főcsatorna

188 Jolánkai Gyula ban szükségszerűen nyomon követte az ország iparosodásának, a bányászatnak és a mezőgazdaság belterjességének kifejlődése. Ugyanerre az időre esik a korszerű kényelemmel berendezett városi élet energiaigényeipek jelentkezése is. Mindezekkel előtérbe került az elektromos energia termelésének és az öntözővíz szolgáltatásának kérdése. Ennek, és külföldi példáknak hatására készültek olyan Duna-Tiszacsatorna tervezetek is, amelyek célkitűzéseként a hajózáson kívül az energiatermelés és az öntözővíz-szolgáltatás is szerepelt. Villamos energiának a Duna—Tiszacsatorna útján való termelésére az ad lehetőséget, hogy a Dunának és a Tiszának a Budapest, illetve Szolnok alatti észak-déli irányú — egymással párhuzamos, — szakaszán a Tisza vízszíne a Dunáénál — a vízállásoktól és helytől függően — 15—25 m-rel mélyebben fekszik. A szóbanforgó tervekben a duna— tiszaközi hátságnak mély bevágással való átszelése, a víznek a Dunából a Tiszába való gravitációs átvezetése és ottani leejtése szerepel. A Tisza völgyébe vezethető nagymennyiségű víznek az energiatermelésen kívül a mezőgazdaság szempontjából is számottevő jelentősége lehet azért, mert a Tisza völgyében a csapadékviszonyok a Dunavölgynél mostohábbak, az öntözésre magassági viszonyainál és minőségénél fogva kínálkozó teljes terület pedig a Tiszának és mellékfolyóinak vízhozamával — amely éppen az öntözési idényben időnként elégtelen — nem volna biztonságosan öntözbető. 'A tiszai vízhozamnak tározással való kellő megszaporítása viszont tekintélyes költségekkel jár. A Dunából a Tiszavölgybe történő vízátvezetés országos öntözési szempontból is előnyös lehet, mert a dunavölgyi öntözések és a dunai hajózás vízszükségletén felül rendelkezésre áll egy bizonyos korlátolt, eddig pontosan meg nem határozott vízmennyiség — valószínűleg 50—150 m

3/s között, — amely a tiszavölgyi távlati vízhiányt nagymértékben enyhítheti és ezzel országos viszonylatban öntözéses gazdálkodásunk felvirágoztatásának előnyös lehetőségét nyújthatja. A Dunát a Tiszával összekötő csatornák tervének a fentiek szerint két csoportja keletkezett : 1. a magasvezetésü és csak hajózási célt szolgáló és 2. a mélybevágású többfeladatú csatornák. Vegyük számba nevezetesebb tulajdonságaikat : 1. A magasvezetésü csatornák csak a hajózás érdekeit tartják szem előtt. Ebből kiindulva, és az olcsó megoldást keresve nem a Duna és Tisza közötti hátság átvágásával, hanem a terephez lépcsőzetesen hozzásimulva létesülnének. A lépcsőknél a hajók áthaladását hajózózsilipek teszik lehetővé. E csatornákban csak hajók közlekedhetnek, rajtuk vizet a Dunából a Tiszába átvezetni csak szivattyúzással lehetne. A magasvezetésü csatornák vízzel való táplálása is csak szivattyúzott vízzel oldható meg gazdaságosan, mert a Duna—Tisza közén nincs elegendő vizű természetes vízfolyás, a Cserhát, illetve Mátra vidéken való víztárolás és az onnan való víztáplálás pedig igen költséges és kockázatos volna. A nevezetesebb magasvezetésű csatornaváltozatok : a) Vedres István 1805. évben tervezett pest-szegedi vonalozású csatornája; b) Hoszpotzky Alajosnak a 900-as évek elején kidolgozott Dunaharaszti — Kiskunfélegyháza— Csongrád vonalozású csatornaterve; c) Kvassay Jenő ugyancsak a század elején készült Dimaharaszti — Cegléd — Szolnok vonalozású csatornaterve és a • d) Lampl Hugó és Hallóssy Ferenc^ által a harmincas és negyvenes években tertervezett Dunaharaszti —Kecskemét —Üjkécske vonalozású csatorna. 2. A mélybevágású csatornák tervei — a legrégebbieket kivéve — nemcsak a hajózás, hanem ezenkívül a Dunából a Tiszába történő gravitációs vízátvezetés