Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)
1. szám - III. Kovács György: A napi vízhozamok meghatározása a tiszalöki szelvényben, a vízlépcső megépülte után
110 Kovács György Mivel kisesésű folyóink vízszintjének relatív esése 1 2 cm/km-es értékig is lecsökkenhet, a duzzasztók beépítése után pedig egyes szakaszokon még kisebb eséssel is számolnunk kell, nem elégedhetünk meg a jelenlegi vízmércék mintegy ±2 cm pontosságú vízszintmeghatározásával. Az ilyen értékből számított esés hibája ugyanis jóval meghaladja magának az esésnek értékét. Ezért nagyobb pontosságú vízszintmeghatározásra kell törekednünk. Tudomásom szerint a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben többféle olyan vízszintmegfigyelő és rögzítő műszer tervével foglalkoznak, amellyel ez a hibahatár lényegesen csökkenthető. A vízszint esésének mérése esetén ilyen berendezés alkalmazása okvetlenül szükségessé válik. Feltételezhetjük tehát, hogy a vízállás meghatározásának pontossága a jövőben eléri a ±0,5 cm-t. Mivel a gát alatti legkisebb vízmélység mintegy 1,0 m-re tehető, a ±0,5 cm pontosságú mérceleolvasások esetén a vízmélység (y) értékében elkövetett hiba felső határa ±0,5%. Ez az érték a vízhozamban még kisebb százalékban jelentkezik. Megállapíthatjuk tehát, hogy a vízmélység meghatározásában elkövetett ilyen mérvű hiba a vízhozamértékeket gyakorlatilag egyáltalán nem befolyásolja. Vizsgáljuk meg az esésmérés pontosságát. Ha feltételezzük, hogy az esést egymástól 1—1 km távolságban lévő három vízmércén tett leolvasásokból számítottuk, az esés meghatározásában elkövethető hibát a következő megfontolás alapján állapíthatjuk meg. A két mércéből levezetett esésértékben a két leolvasásnál ellenkező értelmű, legfeljebb 0,5 cm-es hibát feltételezve, a lehetséges legnagyobb hiba l,0cm/km. Mivel az esést kétszer két olyan adatpárból számítjuk, amelyeknek középső tagja közös, a végleges eredményben a várható hiba felső határa 0,5 cm/km. Ez az érték a tetőző víz esésének (J k ~ 3,0 cm/km), illetve a legkisebb esésnek (J mi n ~ 1,5 cm/km) százalékban kifejezve, a J k = ^ 100 = ± 16,7% (20) ®/ m i„ = ^ WO = ± 33,3% (20a) Ezekből az adatokból az 1. pontban részletesen ismertetett eljárás szerint számolva, a vízhozamban várható hiba legnagyobb értéke a tetőzésnek megfelelő esésnél a QJ k = + 8 9 s* ± 10% (21) míg a legkisebb esésnél lehetséges legnagyobb hiba co Q-j mi n = 16 18% s* ± 20% (21a) Megállapíthatjuk tehát, hogy az esés mérésével kiegészített vízhozammeghatározás hibája — lia a vízállások észlelése A0,5 cm pontossággal történik és az esést három, egymástól 1 — 1 km távolságban elhelyezett mérce adataiból számítjuk —, a tetőzéshez tartozó esésnél ±10%-ig, a legkisebb esés mellett pedig ±20%-ig emelkedhetik. Ez a hibaszázalék a vízállásadatok pontosságának esetleges további emelésével lényegesen csökkenthető. A bemutatott számításokból megállapíthatjuk, hogy az esésmérések bevezetése a vízhozammeghatározás ±40%-ig terjedő hibáját általában negyedére csökkenti (±10%), és csak nagyon szélsőséges esetben éri el a hiba a tetőző hozamok görbéjé-
