Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)

1. szám - II. Finály Lajos: A szennyvizek fertőtlenítése

Szennyvizek fertőtlenítése ' 41 — o-tolidin próbával és szín-összehasonlítással — szakképzettség nélkül is könynyen és gyorsan elvégezhető. Kisebb berendezéseknél már nem lehet a szennyvíz klórigényét ilyen sűrű időközökben nyomon követni. A legkisebb berendezéseknél is kívánatos azonban, hogy amikor fertőtlenítő klórozásra van szükség, az naponként legalább kétszer szabályoztassék. Emiatt a kis berendezések hipoklorií-tartálya célszerűen két kifolyóvezetékkel szerelendő fel, amelyek mindegyikét egy-egy elzárócsappal és szabályozószeleppel kell ellátni. Az egyik vezeték állandóan nyitva van és szabályozószelepe a kisebb szennyvízhozamú félnap (20—8 óra) klóradagolásának megfelelően legyen beállítva. A másik vezeték szabályozószelepét arra a klórtöbbletre kell beállítani, amely a nagyobb szennyvízhozamú félnapon (8—20 óra) át az előbbihez pótlóan még hozzáadandó. Ennek elzárócsapját azután a kezelő a félnap kezdetén kinyitja, a félnap végén pedig elzárja anélkül, hogy az egyszer helyesen beállított szabályozószelepeket bolygatnia kellene. (Tapasztalat szerint azonban a szelepek beállítását időnként meg kell ismételni, mert az oldat kifolyása csökken. A helyes beállítást tehát mérőedénnyel néhány naponként ellenőrizni kelL) Ha a derítőtelepen a szennyvizet időszakosan adagoló, vagy átemelő berendezés működik, akkor a klóradagolást az ismert mennyiségű szennyvízadagokhoz lehet arányosítani. Villamos motorral hajtott szivattyú esetén a klórvezetékbe a szabályozószelep után olyan elzárószelepet lehet iktatni, amelyet a motor áramkörébe kapcsolt villamos vezérlőmű a szivattyú működése idején nyit, egyébként zár. A szabályozószelep a szivattyú által szállított szennyvízmennyiségnek megfelelően állítandó be. Amikor a klór adagolásával nem lehet a szennyvíz lefolyás változó ütemét eléggé nyomon követni, a fertőtlenítőmedence nemcsak a behatási idő biztosítására, hanem kiegyenlítésül is szolgál. Ennek megfelelően nagyobb méretűnek is kell lennie. Naponként kétszeri utánállítás esetén legalább 1 órás, enélkül, pl. egészen kis méretű berçndezésekben, 2—4 órás átfolyási (tározási) időt kell biztosítani. A klóradagolást ebben az esetben a csúcsterhelés és a maximális klórfogyasztás értékeiből kombinálva úgy kell beállítani, hogy mindenkor legyen minimális (0,2—0,5 mg/l o-tolidin) klórmaradék kimutatható. A klórozás technikájával kapcsolatban Eliassen, Heller és Krieger a következőket jegyzik meg : 10 perces behatási idő esetén ezt megelőző — akár mechanikus, akár hidraulikus — keveréssel erősen csökkenthető a baktériumszám. Keveréssel kapcsolatos 140%-os túlklórozás után a baktériumszám csökkenése akkora, mintha keverés nélkül 190—200%-os túlklórozás történt volna de 140% alatt a keverés javító hatása fokozatosan megszűnik. Csupán a szennyvízhozam mennyiségével arányosított klóradagolás és a csíraszám csökkenése között törvényszerű összefüggés nem állapítható meg. Az 1 cm

3-ben található csíraszám, 1,1 mg/l klórmaradék esetén, keverés után a próbák 100%-ában, keverés nélkül 50%-ában, 1,6 mg/l maradéknál a próbák 75%-ában volt 3 vagy kevesebb. Hatsch (1943) közlése szerint az amerikai katonai telepeken a klóradagolást a legnagyobb terhelésű 4 óra átlagára számított 9,6 g/m

3 értékre állítják be s 15 perces behatási időt biztosítanak. Botuk ülepített szennyvízhez 25 g/m

3, biológiailag tisztítotthoz 10 g/m

3 aktív klór adagolását ajánlja, a maximális szennyvízhozamra számított 20 perc. behatási idővel.