Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)
2. szám - VI. Szígyártó Zoltán: Városi csatornahálózatok esővízkiömlőinek méretezése
'250 Szígyártó Zoltán Ha a vízfolyást csupán egy szennyvízbevezetés terheli, legtöbbször elég az első számítás elvégzése is. Több szennyvízbevezetés esetén azonban okvetlenül meg kell vizsgálni azok egymásrahatását is az oxigénháztartás számítása segítségével, nehogy az együttes megterheléseknek káros következménye legyen. A befogadóba bekerülő szerves szennyező anyagok bomlása ugyanis levegő jelenlétében vagy anélkül történik ( aerob vagy anaerob bomlás), attól függően, hogy mekkora a szennyvíz mennyisége és a befogadó oxigénutánpótló képessége. Ha a beeresztett szennyvíz másodpercenkinti mennyisége a befogadó vízhozamához viszonyítva túlságosan nagy, az aerob baktériumok a vízben rendelkezésre álló és utánpótlódó oxigén mennyiségét elfogyasztva, az oxigént igénylő szervezetek életlehetőségét megszüntetik. Ezáltal azonban saját pusztulásukat idézik elő, s átadják a helyüket az anaerob baktériumoknak. Az anaerob baktériumok ezután ammonia és kénhidrogén leválasztása közben megkezdik a nitrogéntartalmú szerves anyagok leválasztását, lebontását. Ez a folyamat kellemetlen bűzzel, a halállomány kipusztulásával jár, és a víz egészségügyi, sőt egyes esetekben ipari és mezőgazdasági szempontból is használhatatlanná válik. Mindezekből kitűnik, hogy a befogadó vizében még a legkedvezőtlenebb esetben is csak levegő jelenlétében végbemenő elbomlást' engedhetünk meg, és így számításainkat erre a folyamatra kell alapoznunk. A tapasztalat szerint a szerves anyagok levegő jelenlétében történő teljes elbomlása (mineralizációja) átlagos összetételű szennyvíz és 20 С ° hőmérséklet esetén mintegy 20 napig tart. Az elbomlás ideje természetesen a hőmérséklettől is függ. Magasabb hőmérsékleten hamarabb, alacsonyabbon később fejéződik be a szennyvíz teljes kirothadása. Épen ezért választották- a vizsgálatok alapjául azt a mg-ban kifejezett oxigénmennyiséget, amely 1 liter szennyvíz szervesanyag tartalmának aerob körülmények közötti teljes elbomlásához szükséges (biokémiai oxigénigény, röviden: BOI). A napi oxigénigény megadott hőmérsékleten bizonyos törvényszerűségek szerint csökken. A mindenkori napi oxigénfogyasztás ugyanis a teljes elbomláshoz szükséges biokémiai oxigénmennyiség és az azideig elfogyasztott oxigénmennyiség különbségének meghatározott hányada. Ez a jellemző viszonyszám a napi %-os oxigénfogyasztás (R), pl. 20 С ° esetén 20,6 %, ami tehát azt jelenti, hogy az oxidációs folyamat az első nap ezen a hőmérsékleten a teljes szükséges oxigénmennyiség 20,6 %-át veszi igénybe. A második napra így 100,0-—20,6 = 79,4% marad. A napi oxigénfogyasztás a második napon ezek szerint 79,4-0,206 = 16,3 %-ra csökken. "Az Imhoff-tól ávett 1. ábra a napi %-os oxigénfogyasztást adja meg a hőfok függvényében. Az 1. ábrán feltüntetett adatok figyelembevételével a levegőn végbemenő kirothadás oxigénigénye különböző hőfokon a 2. ábrán közölt módon változik. Az ábrán két ordináta-tengely beosztást találunk. A baloldali tengely egysége a 20 C-fokon 5 nap alatt elfogyasztott oxigénmennyiség, vagyis az 5 napos biokémia; . oxigénigény, BOI b, míg a jobboldali beosztás az ugyanezen hőfokhoz tartozó BOI í 0at tünteti fel egységként. Az ábráról tehát bármely hőmérséklethez és bármely naphoz leolvasható a 20 C-fokon szükséges 20 napos, illetve 5 napos BOI-hoz viszonyítva a biokémiai oxigénigény. Ezek az ismert törvényszerűségek teszik lehetővé, hogy a szennyvíztisztítási technikában minden vizsgálatot a 20 C-fokra vonatkozó BOI h-re vonatkoztassunk, és az így kapott eredményből számítással térjünk át a tényleges viszonyokra. f A tervező azonban általában nem ismeri az elvezetendő szennyvíz 20 C-fokhoz tartozó 5 napos biokémiai oxigénigényét, hiszen a tervezés idején többnyire még nincsen csatornázás. A megoldáshoz két úton juthat. Méréseket végezhet — vagy végeztethet — hasonló természetű települések szennyvíz-összetételének megállapítására, s ebből
