Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)

2. szám - V. dr. Kessler Hubert: Karsztvizek feltárása

/ A karsztvíz jeltárása 231 Hol lehet karsztvizet termelni? Nagymennyiségű karsztvíz tartós kitermelésére ott lehet reményünk, ahol nagy területen, összefüggő, jól karsztosodó kőzetet találunk. Ilyen kőzetek a földközépkori (mezozoos) mészkövek és dolomitok, magyarországi viszonylatban főleg a felsőtriászkorú dachsteinmészkő és fődolomit. Az előbbi igen jól karsztosodik, nagykiterjedésű barlangjáratok képződésére alkalmas. Az utóbbi ugyan nem karsztosodik olyan nagy mértékben, de kataklázisos szerkezetével kapcsolatos hajszálereinek köszönheti nagy víztartóképességét. Mindkét kőzet tekintélyes vastagságban települt Magyarországon. A fiatalabb mészkövek is jó víztartók, de pl. a krétamészkövek közé gyakran vízrekesztő márgák települtek, amelyek az egyes karsztvizeket egymástól elszigetelik és — mint pl. a Bakonyban — egymástól függetlenül szintekre tagolják. A harmadkorú mészkövek nagyobb agyagtartalmuknál fogva kevésbbé karsztosodnak, 6 ár helyenként ezekben is kínálkoznak nagyobb víznyerési lehetőségek. Ha a víznyerésre kiszemelt karszttönk nem elég nagykiterjedésű, szükséges, hogy a vele érintkező kőzetek vízáteresztők legyenek, és elég nagy vízgyűjtőterületük legyen. Szükséges tehát, hogy a karszttönk a rátelepülő más kőzetekkel nagy felületen érintkezzék, és így sok vizet tudjon azokból átvenni. De az is lehetséges, hogy a kis felületen felszínre emelkedő mészkő- vagy dolomitszirt a föld alatt más, nagyobb kiterjedésű karszttömegekkel van összeköttetésben. Ilyen kedvező esetekkel számolhatunk a Dunántúli Középhegységben, ahol egy-egy kisebb, látszólag magában álló karszttönk vízgyűjtőterülete azonos az egész Dunántúli karszt vízgyűjtőterületével. Ez esetben tehát nyugodtan gondolhatunk vízfeltárásra kisebb felszínre bukkanó karsztterületen is. Ha a fenti szempontok alapján a kiszemelt területet kedvezőnek találtuk, következik a vízfeltárás pontos helyének kijelölése. A karsztosodás, járatképződés feltétele a tektonikus preformáció, vagyis a földkéregmozgások által előidézett hasadékok, törések jelenléte. (1. kép.) Ezek mentén tudja a víz oldó-vájó munkáját legjobban kifejteni. Az ilyen hegyszerkezeti vonalak felismerése a tapasztalt geológus, tektonikus feladata. Gyakran csak. igen elmosódottan, nehezen felismerhetően jelentkeznek ezek a szerkezeti vonalak. Jó támpontot nyújtanak a meredek sziklafalak. Óvatosabban ítélendők meg a völgyek, vízmosások által meghatározott vonalak. Ha valamely törésvonalat jelző sziklafalban ráadásul még határozott harántrepedéseket, hasadékokat is látunk, már elég bíztató helyet találtunk. Ahol két szerkezeti vonal vagy litoklázis keresztezi egymást, ott alakulhattak ki a legjobban kifejlett karsztjáratok, tehát ott lehet reményünk a legnagyobb vízhozamra. Lehetőleg ilyen támpontot kell keresnünk. Ha ennek mentén a mélységbe hatolunk, majdnem biztosan megtaláljuk az aktív, vízvezető barlangjáratot. A felszínen látható hegyszerkezeti vonalat a mélyben természetesen nem kereshetjük a kijelölt hely függőlegesében. Ezért a dőlés és csapásirány meghatározásával kell a mélységbeli helyzetet megállapítani. A feltárandó mélységnek a karsztvízszint alatt kell lennie. Ezzel elérkeztünk a második kérdéshez: Milyen mélységből kell a karsztvizet kitermelni? Az összefüggő karsztvízszinttel foglalkozó fejezetben rámutattunk arra, hogy minden karszttömegben összefüggő felületet határoznak meg a mélykarszt járataiban levő vízhez tartozó nyugalmi szintek. Pl. a Dunántúli-Középhegység karsztjának nyugalmi vízszintje olyan torzfelület, amelynek számos pontját már ismerjük. Ennek alapján kellő óvatossággal végzett interpolálás segítségével ezen a területen bárhol, gyakorlatilag kielégítő pontossággal, egy-két méteren belül, előre megbecsülhetjük a karsztvízszintet. Ha tehát az összes tényező mérlegelésével a kijelölt helyen meghatároztuk a valószínű karsztvízszintet, ennek alapján megállapíthatjuk, hogy a karsztvízszint