Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)

2. szám - III. Fodor Ferenc: Beszédes József (1786-1852)

Beszédes József emlékezete 161 Döntő hatással volt az ifjú fejlődésére Tomcsányi Ádám professzor, aki a természettannak és erőműtannak tanáraként működött akkor a pesti egyetemen. (Tomcsányi külföldi tudós társaságoknak is tagja volt, s fizikai művei kora külföldi színvonalán állottak, sőt az egész világon legelső földrengési térképet is ő szerkesztette Kitaibel Pállal az 1814-i móri földrengésről.) Beszédes természettudományi tanulmányai tehát jó vezetők kezében voltak. Ugyanilyen kiváló professzora volt Mitterpacher Lajos, akitől matematikai földrajzot, technológiát, mezőgazdaságtant hallgatott. (Mitterpacher latin nyelvű fizikai földrajzai, asztronómiái általánosan ismeretesek voltak.) De talán mindezeknél a kiváló egyetemi professzoroknál döntőbb hatással volt a fiatal mérnökhallgatóra Schmidt György, a geometriának, vagyis akkor a szó szoros értelmében vett földméréstannak tanára, aki az egyetemen a «mappázást» is tanította. Egyetemi tanulmányai abba az időszakba estek, amikor több nagynevű vízimérnökünk került ki a Collegium Geometricumból : néhány évvel előtte Vedres István, akivel talán még az egyetemen köthetett barátságot, s nem sokkal utána VásárKelyi Pál, akivel később szöges ellentétbe került. 1810-ben tett mérnöki szigorlatot, s akkor kezdte el'az oklevél kiadásához szükséges egyévi mérnöki gyakorlatot. A fiatal mérnök szerencsésen indult pályájára, nemcsak azzal, hogy kiváló tanárok keze alól került ki, hanem hogy éppen Schmidt ajánlatára találkozott Podmaniczky Józseffel, a víziügyek akkori királyi biztosával is. Podmaniczky meghívta Beszédest aszódi kastélyába, ahol elkészíttette vele a Sárvíztársulat számára a szabályozási tervet. Ekkor ugyanis már ennek a vízitársulatnak rajzoló mérnökévé nevezték ki. A tervek később nagyszerűen beváltak, mivel Beszédes nem veszett el a részletekben, hanem — mint maga mondja később — kiváló elődje, Böhm Ferenc elvére tért- vissza, a «vîzféreszoritàsra». A Sárvíz-társulat mérnökeként 1811 májusában kezdette meg munkásságát, a Sárvíz-Sió szabályozásánál, Sátor Dániel igazgató főmérnök mellett. Aszódról Szekszárdra költözött és magával vitte terveit, többek között a készítendő csatorna hosszszelvényeit, ami akkor még ritka volt a magyar víz-szabályozásban. Később ezeket a terveket használta fel egyetemi disszertációul. 1813-ban megkapta mérnöki oklevelét. Maga mondja később, hogy nem érthetett egyet a Sárvíz körül akkor folyó munkálatokkal, s ezért 1814-ben már el is hagyta állását. Elszegődött az Eszterházy-uradalom mérnökévé, azzal a feltétellel, hogy ott is kizárólag vízimérnöki munkálatokkal foglalkozik. Mint ilyen, számos vízszabályozást hajtott végre Tolna, Komárom, Veszprém, Pozsony, Nyitra és Vas megyében, mocsarakat csapolt le és malmokat épített. Különösen sokat foglalkoztatta az Eszterházy-uradalomban, Pozsony megyében a Fekete- és Csádé-mocsarak lecsapolása, Diószegen egy négykerekű alulcsapó vízimalom építése, Tolna megyében, a simontornyai határban pedig mintegy 1000 k. hold vizenyős terület kiszárítása. Közben 1816—19 között elkészítette a Kapós szabályozásának terveit. 1817-ben a Rába szabályozásának tervezetével is foglalkozott, de ezt csak 1828-ban terjesztette Vas megye elé. Közben az Ikva, Gyöngyös, Fertő, Hanság szabályozásának tervei is foglalkoztatták. , 1819-ben «a szépművészetek és filozófia» doktorává avatták a pesti egyetemen. Szíve azonban visszahúzta a Sárvíz-társulathoz, ahol Sátor Dániel halála után nagyszerű lehetőségeket látott «vízféreszorítási» elveinek megvalósítására. Visszaszerződött tehát oda igazgatónak, és 1819-ben a társulat székesfehérvári gyűlésén nagyszabású értekezéssel kezdette meg munkásságát. Ez az értekezése hidrológiai és fizikai földrajzi szempontból egyaránt figyelemreméltó megállapításokat tartalmaz, és előkelő helyet foglal el a legrégibb magyar műszaki értekezések között.