Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)

1. szám - I. A magyar Dunaszakasz szabályozásának kérdései

22 A- dunaszabályozás kérdései A Gönyii—Dunaradvány közötti dunaszakasz (1791—1747 fkm). A felsődunai közép vízszabályozás keretében, 1886—1896-ban, Gönyü és Dunaradvány között is végeztek szabályozási munkálatokat : vagy párhuzamművekkel szorították össze a középvízi medret (Erebe 1790 fkm, Dunaújfalu 1773 fkm, Ószőny 1764 fkm), vagy pedig egy-egy elzárással vagy keresztgáttal kizárták a középvíd mederben fekvő ságetek oldalágait a kis- és középvíztömegek emésztéséből (Nagyiéi 1784 fkm, Szentpál 1774 fkm, Monostorsziget 1772 fkm, Erzsébet-sziget 1769 fkm, Neszmélyi-sziget 1750 fkm és Dunaradványi-sziget 1747 fkm). A Dunaradvány és az Ipoly-torok közötti dunaszakasz (1747—1708 fkm). A Gönyü—Ipoly-torok közti szakaszon a középvízszabályozás óta sem árvédelem, sem jégzajlás tekintetében komolyabb zavarok nem fordultak elő. Hajózás szempontjából is csak egy komolyabb akadály volt : a garamkövesdi gázló (1714 fkm). A gázló megjavítása következtében vízszín süllyedés állt elő a tőle felfelé eső szakaszon, Komárom és Esztergom között (1765— 1718 fkm), s ezért a gázlók sorozata jelentkezett Esztergomtól felfelé : a táti (1727 fkm), az ebedi (1722 fkm) és az istenhegyi (1720 fkm) gázlók. Ezekben a gázlókban ugyanis régebben csak azért volt alacsonyabb vízállások idején is többé-kevésbbé elegendő víz, mert a garamkövesdi gázló — megjavítása előtt — mindig éreztette duzzasztó hatását. Ezeken a helyeken a Duna nagyvízi medre túlságosan széles, és a középvízi meder sincs kellőképen összefogva. A víz szétterülése miatt a hordalék egy része lerakódott és a közép- és kisvízek elevenereje nem elegendő ahhoz, hogy a túlszéles mederből a lerakódott hordalékot eltávolítsa. Le kell a jobboldali kisebb mellékágakat zárni, a túlságosan széles középvízi medret pedig sarkantyúkkal össze kell szorítani. A mellékágakat a volt komáromi magyar folyammérnöki hivatal még az első világháború előtt lezárta, de csak a kisvíz színéig. Ez nem bizonyult elég hatékonynak. A Nyáras-sziget alsó végénél partbiztosító sarkantyúkat is építettek, ezek viszont igen rövidek, a meder összeszorítása szempontjából nem elég hatásosak. A gvőri folyammérnöki szolgálat 1949-ben a táti elzárást (1727 fkm), majd 1950-ben a Nyáras-szigeti elzárást is (1725 fkm) a középvíz színéig magasította ; de szükség van még az itteni mederszakasz kisvízi szabályozására is. A hajózás szempontjából nehézséget okoz még ezen a szakaszon a dunamocsi gázló (1745,5 fkm), ahol egy-két baloldali sarkantyúval lehetne a kellő hajózási mélységet biztosítani, továbbá a Prépost-szigeti szakasz (1755—1757 fkm), ahol mind az árvizek, mind a középvizek nagyon szétterülnek, és ezért nincs meg mindig a kellő vízmélység. Itt a mederviszonyok megjavítása céljából a szigethez kellene két-három sarkantyút építeni, a mellékágakat pedig egyidejűen lezárni. Az előadottakból megállapítható, hogy az eddig végrehajtott szabályozási munkák kiegészítéseképen a jó hajóút biztosítása végett kísvízszabályozási munkákat (gázlórendezéseket) kell végrehajtani. A gázlósorozat legalsó gázlójának, a garamkövesdi gázlónak, ilyen megjavítása 1943-ban megindult. A garamkövesdi gázlón (1714 fkm) halmozódnak a hajózást zavaró körülmények. A felső és alsó bjgét a meder közepén magas gerinc választja el, rajta csekély a vízmélység. A két böge közötti gerinc felett erősen megnövekedik a vízszín esése és vele a víz sebessége. A hajóút majdnem derékszögben keresztezi a középvízi meder főirányát és a hirtelen irányváltozás nehezíti