Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)

1. szám - I. A magyar Dunaszakasz szabályozásának kérdései

Szabályozási módszerek 5 •ós hordalék levezetése tekintetében nz egyensúlyi állapotot biztosítsa. Tehát amennyi víz, jég és hordalék felülről valamely időpontban a folvó tetszésszerinti pontjához érkezik, egyidejűen ugyanannyi távozzék is. Másszóval : sem tárolódás, sem leszívás, sem jégdugó vagv jégtorlasz, sem feltöltődés, «ein kimosás, sem msdsremelkedés, sem pedig medermélyülés ne következhessél Ьз. На а középvízszabilyozissal az egyensúlyi állapotot sikerült elérni, akkor a hajózás részére is rendszerint biztosítva van a kellő mélység és hajóútszélesség. Ha a középvízszabályozás nem járt a kívánt eredménnyel, és a hajózás részére szükséges mélységeket alacsony vízállások idejére nem tudta biztosítani, a középvízszab ílyozást a hajózás kívánalmainak megfelelően ki kell egészíteni. A kisvízszabályozást tehát csak a középvízszabályozás kfegÓ3zítése céljából a hajózás érdekében alkalmazzák. * * * Ha a folyó a medrét a mélység rovására szélesíteni igyekszik, a meder ósszeszorításával kell a nagyobb mélységeket biztosítani. Ez egyaránt szolgálja mind a jég folyamatos levezetését, mind a hajózás érdekeit. A szabályozás céljából mindenekelőtt megállapították a kisvíz levezetéséhez szükséges ú. n. normális keresztszelvényt. A keresztszelvény vízszintes mérete a szabályozási szélesség. Ezután a helyszínrajzon kijelölték a középvonalat, s ettől rakták fel jobbra-balra a fél szabályozási szélességet. így állapították meg a szabályozási vonalakat, ameddig a folyó középvízí medrét össze kell szorítani. Az összeszorítás történhet hosszanti irányú, ú. n. párhuzamművekkel, és keresztirányú építményekkel, .a sarkantyúkkal. Az előbbi egyenletesebb és zavartalanabb lefolyást biztosít, rendszerint olcsóbb is. Ha azonban vele a szabályozás nem sikerül, akkor a párhuzammüveket teljes hosszúságukban át kellene helyezni, vagyis a szabályozást élőiről kellene.kezdeni. Ezért kedvelik a sarkantyúkkal való szabályozást, amelynél közel vízszintes koronájú művek nyúlnak be a partról a szabályozás vonalig. Ha a szabályozási szélesség túlságosan bőre sikerül, a sarkantyúk meghosszabbítása nem jár különösebb nehézséggel, ha pedig a.szélesség szűkre adódott, a sarkantyúk fejét markoló-kotrókkal fel lehet szedni és ez sem jelent nagyobb nehézséget. A sarkantyúkkal való középvízszabályozás több kőanyagot igényelt, mint a párhuzamművekkel való szabályozás, mert a sarkantyúk tövénél partbiztosításokat is kellett építeni. Ez a rendszer a lefolyást is nyugtalanabbá tette. Schlichting, a normális szelvény elvét megtartva, a hátrányokat úgy igyekezett kiküszöbölni, hogy a kétféle rendszert kombinálta. A homorú oldalon csak hosszanti műveket (pírhuzamműveket, partvédezetet) épített, ezek jól vezetik a vizet. A domború oldalon csak sarkantyúkat alkalmazott, ezek szűkítik a medret. Ha a szabályozással a kívánt célt nem sikerült elérni, akkor csak a sarkantyúk hosszát kellett megváltoztatni. Francia folyószab ályozók, F argue és Girardon mutattak rá először, hogy a folyók természetes állapotukban kanyarulatok egymásutánját írják le é3 kanyarulataid minden pontjában mís-más a keresztszelvényük alakja. Szűkebb, de mélyebb a szelvény a kanyarulat tetőpontján, sekélyebb és szélesebb az átmeneti (inflexiós) pontokon. A kettő között az átmenet mind a mélységek, mind a szélességek tekintetében folytonos. Ilyen megfontolá\