Vízügyi Közlemények, 1950 (32. évfolyam)

3-4. szám - IV. Szemle

Jégveszély elleni küzdelem 231 Budapestig 260, Pozsonyig 480 km-nyi folyamszakaszt kellene szabaddá tenni a jégtörőknek ! Gyakorlatilag kilátástalan feladat, főként ha figyelembe veszszük, hogy a Dunánál sokkalta keskenyebb Oderán, ahol a jégtörőszolgálat több, mint 50 éves múltra tekint vissza, ,,az évtizedek óta leghidegebb 1940—41-i télen, annak ellenére, hogy a jégtörőket nem kímélték, sőt munkájukat robbantással is segítették, nem tudtak eleget tenni a követelményeknek. Az alsó szakasz (Szczecini öböl) visszaduzzasztása miatt még akkor sem értek volna célt, ha nagyobb számú erős jégtörő állott volna rendelkezésre". Jellemző a jégtörőhajókkal elérhető eredmény korlátolt voltára az a közlés is, hogy ,,1939/40-ben a hajók egy felülről, az olvadásos árhullámmal érkező 2 km hosszú összefüggő jégmező elől sietve kikötőbe menekültek". A nehézségek tehát igen nagyok. S a Dunán még politikaiak is járulnak a technikaiakhoz, nem szólva arról, hogy Drávatorok feletti szakasz jegének tömeges elindítása esetleg csak a legjobban veszélyeztetett pont néhány száz kilométerrel való lejjebbhelyezését jelenti, ugyanazon ország határain belül. II. Jégrobbantó munkák. A jégrobbantás terén bőséges hazai tapasztalatokkal rendelkezünk. Ezeknek az értékét mi sem igazolja jobban, mint hogy 1947-ben a franciák hadifogságukba jutott magyar utászokat állítottak munkába a Rajna jegének robbantásánál.

2 Mégis figyelemreméltók az Oderára vonatkozó alábbi közlések, amelyek mindenben megerősítik a hazai tapasztalatokat. A jégrobbantást főleg helyi jelleggel, egyes művek (hidak, parti építmények) védelmére, esetleg torlaszok megbontására és a jégtörőhajók haladásának megkönnyítésére használják. A munkálatok végrehajtására a folyammérnöki szolgálat (víziútigazgatóság) begyakorolt robbantócsapatokat tart. Szükség esetén a katonaság segítségét is igény be veszik, és a műszaki alakulatok szívesen is használják ki a gyakorlatra szolgáló alkalmakat, de a folyammérnöki szervek tanácsára és támogatására, •— főkép hidak védelménél, — feltétlenül szükségük van, mert a helyi mederviszonyokat nem ismerik kellőképpen. Torlaszokat csak akkor robbantanak, ha alattuk hosszabb szakaszon sík víz van, de robbantás előtt mindig külön megvizsgáljak, hogy a leúszó jég nem talál-e útjában olyan jégdugót, amelynek veszedelmességét növelhetné. 1939/40 telén, mikor egy helyen a rendőrség, a folyammérnöki szolgálat megkérdezése nélkül, utászcsapatokkal robbantatta a jeget, csaknem katasztrófa keletkezett a torlasz idő előtti megindításából. Egy más alkalommal a katonaság 500 m hosszú szakaszon teljes mederszélességben felaprózta robbantással a folyó jégpáncélját. A nagy munkaerő- és anyagfelhasználás ellenére sem értek el semmi eredményt, mert a jég. nem tudott leúszni. A folyammérnöki hivatal robbantócsapatai fekete lőport, donaritot és közönséges gyujtózsinórt használnak. A robbanótöltetek elhelyezésére szolgáló léket rendesen robbantják. Jégcsákánnyal vágott kis mélyedésbe donaritot helyeznek, jéggel lefedik és gyújtózsinórral gyújtják. A robbanás nyomán szinte szabályos kerek lék támad a jégen. Hídpillérek és más műtárgyak közelében sok apró töltettel dolgoznak, és kellő távolban is maradnak a műtárgytól, nehogy kárt okozzanak benne. Mikor jégtörők előrehaladását segítik, a hajók haladási vonalában 15 méterenként vágott lyukakból robbantanak. A 3—5 kg fekete lőporral töltött 15 cm átmérőjű 30 cm magas hengeres 2) R. Poitrat : Les difficultés exceptionnelles de la navigation rhénane en 1947. La Navigation du Rhin, 1948/1. szám. Strasbourg 1948. — 9. old. 15*